A kegytárgyaknak az istenit kell közvetíteniük – Beszélgetés Szabó János ötvösművésszel

– Az alkotás mely folyamata rejti a legtöbb kihívást az Ön számára?

– Számomra a tervezés a legnehezebb, még ha meg is vannak adva bizonyos keretek. A püspök úr számára készített kelyhet – melynek egyik felén egy bárány, azaz a Feltámadt Krisztus jelképe található, másik felén pedig Nagy Szent Gergely pápa – hosszú idő volt megtervezni. Ez persze nem azt jelenti, hogy éjjel-nappal a tervezőasztalnál ültem, hanem sokkal inkább, hogy mindig vártam azt a pillanatot, amikor eszembe jut egy jó ötlet. Legfőképp a talp beosztásával, ornamentikájával küzdöttem. Miután megvoltak a tervek, már csak el kellett készíteni a tárgyat, ez számomra az egyszerűbb rész. A kehely elkészítése másfél hónapot, míg a mellkereszté körülbelül két hetet ölelt fel. Kézműves formaalakítást végzek, nem alkalmazok ipari technológiát, tehát megveszem a legyártott lemezt, ami teljesen sima, 7 tized milliméter vastag, tárcsákat vágok ki belőle, majd azt a satun felkalapálom különböző szerszámokkal. Így alakítom ki a kehelyformát és a talpformát, amit utána feltöltök szurokkal. Ez a folyamat hetekig is eltart. Ezután felrajzolom a motívumokat, és a formába belecizellálom a mintákat. A két fő motívum a kehelynél véséssel került megmintázásra.

– Honnan gyűjtött inspirációt a püspök liturgikus tárgyainak elkészítéséhez?

– Nagy Szent Gergely pápa Marton Zsolt püspök úr egyik kedves szentje, így nem volt kérdés, hogy neki rá kell kerülnie a kehelyre. Utánaolvastam a pápa életének és több ábrázolást is megnéztem róla: mivel sokat tanulmányozta a Bibliát és sokat írt, attribútuma a toll és a galamb lett. Ez utóbbi a Szentlélek jelképe, aki sugallta neki az írásokat. Kérdés volt, hogy cizellálással vagy véséssel kerüljön a pápa a kehely kosár részére, végül úgy döntöttem, hogy vésem, mert a gyűrűn is véset van, így összekapcsolódik a két tárgy.

Mesterem Ozsvári Csaba ötvösművész sokat használt ókeresztény motívumokat, így a Grúziából eredeztethető levélmintákat is, amelyek megtalálhatóak a mellkereszten és a kelyhen is. Én is szívesen alkalmazom ezt az ornamentikai elemet, mert az ókeresztény kortól kezdve a folytonosságot képviseli. Szeretem a szimmetriát, és bár általában egy kicsit eltérek attól, az alapkoncepció szimmetrikus marad.

– Mi szerepel még a mellkereszten?

– Krisztus öt sebe, bár nem szándékosan terveztem így.

A keresztbe vörös gránátköveket helyeztem el, melyek Krisztus vérét és a megváltást szimbolizálják. Álmomban kaptam meg a képét, hogyan osszam el a kicsi gránátokat.

Varga Lajos püspök úr számára – aki a megrendelőt képviselte és aki történész, az Országos Gyűjteményi Központ igazgatója – egyértelmű volt, amikor meglátta az elkészült keresztet, hogy azon Krisztus sebei jelennek meg. Sokat néztem kelta kereszteket is, amelyeken a vonalak mint kötelek futnak egymásba, ezt a motívumot is igyekeztem visszaadni Zsolt püspök úr keresztjénél.

– Melyek a leggyakoribb szimbólumok, amelyeket megjelenít a liturgikus tárgyakon?

– Krisztust valamilyen módon mindig meg szoktam jeleníteni. Az ornamentikában a levéldíszítést szintén gyakran alkalmazom. Sok mindennel találkozunk, inspirációt szívunk magunkba a múzeumi kiállításokból, liturgikus tárgyakból. Ezek szépen lassan lecsepegnek az ember gondolataiba, a megfelelő pillanatban pedig összeállnak egy képpé.

– Ha egy motívum nem a tervek szerint sikerül, mennyire van lehetőség javítani?

– A technikától függ, van-e lehetőség a javításra. A kalapálás szerencsés, mert akkor nem veszek el az anyagból, rontás esetén vissza lehet kalapálni a tárgyat. A cizellálásnál is lehet simítani, lágyítani az anyagot, majd átformálni a mintát. Vésésnél viszont nincs lehetőség javítani, mivel ebben az esetben kikerült egy darabka az anyagból. Ha javítani kell, annak nyoma fog maradni, mert ha a kikerült darabot forrasztóval ráviszem a felületre, az idővel másképp fog sötétedni.

– Hogyan készül fel lélekben az alkotásra? Szokott imádkozni?

– A tervrajzkészítésnél szoktam imádkozni. A műhelyemhez közel van egy evangélikus templom, ahol délben és este 7 órakor megszólal a harang, ilyenkor én is elmondok egy rövid imát. A munkafolyamatok közben természetesen gyakran jönnek elő problémák, amikor nem tudom, hogyan fogok egy adott kihívást megoldani.

Sokat segít ezekben a helyzetekben is az Istenhez fohászkodás, az elcsendesülés, mert utána sokszor más szemszögből tudok rátekinteni a feladatra, és újra nekilendülve látom csak meg a probléma megoldását.

– Miért tartja fontosnak, hogy a liturgikus tárgyak szépen meg legyenek munkálva? Hogyan segít a kegytárgyak díszítettsége közelebb Istenhez?

– Az ember törekszik a szépre, a jóra, és ez a Teremtő Atyaistennek is egy fontos ihletése. Isten Teremtő, és mi, mint az Ő képére teremtett személyek, szeretnénk ebben is hozzá hasonulni. Abban látom az alkotás lényegét, hogy értelmeset tudok alkotni, nem csak egy díszt, vagy pusztán egy funkcionális tárgyat hozok létre.

A liturgikus tárgyak magasabb szintet képviselnek, mert az ember és Isten közötti kapcsolat közvetítő eszközei.

Van, aki szerint a kehely lehetne egy egyszerű porcelánedény is, mert a szellemiség a fontos és a liturgiát meg lehet úgy is tartani. Én azon a véleményen vagyok, hogy ha épp nincsen más, akkor egy egyszerű edény is megteszi, de alapvetően törekednünk kell a szépre. Ha elmegyünk egy ünnepre, annak megadjuk a módját; éppígy a liturgikus tárgyak is ünnepélyességet kölcsönöznek a szertartásoknak. A kegytárgyakon szereplő ábrázolások vonzzák az ember tekintetét, figyelmét. Még ha valaki nem is foglalkozik a vallással, de mondjuk lát a múzeumban egy liturgikus tárgyat, elgondolkodik, hogy vajon miért ilyen díszes, miért ilyen szép? Akarva-akaratlanul is elkezd foglalkozni a hit kérdéseivel. Ezért gondolom azt, hogy

a kegytárgyaknak formailag, díszítettségükben is mutatniuk kell az istenit.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Szabó János, Ambrus Marcsi

Magyar Kurír