A község, amely példát mutat – Jótékonysági disznóölés Kislődön

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ötletgazda Kisné Lovasi Mária, a helyi karitászcsoport alapítója, szociális munkás, a veszprémi érseki főiskola korábbi oktatója. „2013 decemberében alakultunk – meséli –, miután nyugdíjba mentem, ebbe a feladatba vetettem bele magamat. Mindeddig »hagyományosan« működtünk: ruhát, karácsonyi csomagokat osztottunk, és a beteg, idős kislődieket segítettük. De éreztük, hogy valamilyen szép, sokakat megmozgató közösségi esemény jót tenne a falunak. Így aztán lelkendezve fogadtuk Marczona Péter családi gazdálkodó felajánlását, aki azonban szabott egy feltételt is. Akkor adja a disznót, ha az eseményt összekapcsoljuk egy sváb bállal, amelyen a városlődi Johann’s Kapelle muzsikál.

Miután a német nemzetiségi önkormányzat vállalta, hogy fizeti a zenekart, a kocka el volt vetve, a falu megbolydult, egyre többen lelkesedtek fel. Kitaláltuk, hogy a gyerekeknek a kultúrházban szervezzünk külön programot arcfestéssel, csillámtetoválással, csuhébaba-készítéssel, léggömbfújással. A nyugdíjasklub, amely nálunk roppant aktív, süteményekkel készült, a vadásztársaság pedig egy szarvasborjút ajánlott fel, így a kolbászban szarvashús is lesz.

Amikor körvonalazódott a terv, mindenkit megszólítottunk Kislődön, hogy vegyen részt a nagy eseményen, és ha van kedve, kapcsolódjon be a munkába is, tegye hozzá a magáét a közös igyekezethez. Marczona Péter mellett a Takaros vendéglő és tulajdonosa, Piller Lászlóné lett a fő szponzorunk, aki a helyszínt és a személyzet munkáját is grátisz ajánlotta fel. Többektől kaptunk adományként italokat: bort, pálinkát, és rengeteg tombolatárgyat gyűjtöttünk estére, a százharminc fős sváb bálra. A fődíj utazás lesz a velencei karneválra, a kétezer-ötszáz forintos belépő pedig a karitász újabb akcióinak alapját jelenti majd.

Mivel azt akartuk, hogy így vagy úgy, de az egész települést átjárja, megmozgassa ez a nagy közös lelkesedés, a rászorulókról sem feledkeztünk meg. Kilencven helyre viszünk ki délután disznótoros kóstolót, pecsenyének valót, és ez sokak számára meglepetés lesz. Főleg az idősekre, egyedülállókra, fogyatékkal élőkre gondoltunk.

A közösséget építeni kell – hangsúlyozza Mária. – Egy községben, mint Kislőd, különösen is fontos, hogy erősítsük a gondoskodás szellemét, mert itt, ha valaki egyedül marad, és a rokonsága messze lakik, csak a szomszédjára és a településére, tágabb helyi közösségére számíthat. Itt ez a szociális infrastruktúra.”

…

A nap folyamán megismerkedünk Somogyi Annával, a polgármesterrel, aki végig jelen van, mindenkit ismer. „Hagyományteremtő szándékkal rendezzük ezt a disznóvágást, az egész falu javára – mondja. – Rengeteg adomány ruha érkezett például, amelyekből a kultúrházban lehet válogatni. A gyerekprogramok is azt szolgálják, hogy minél többen bekapcsolódjanak, megszólítva érezzék magukat.

Szerintem egy falusi polgármester legfőbb dolga annak biztosítása, hogy a közösség működjön – teszi hozzá. – 1998-ban, amikor polgármester lettem, egyetlen egyesülete sem volt Kislődnek. Kulturális egyesület, óvoda- és iskolaalapítvány létrehozásával, a sváb hagyományőrző énekkar felélesztésével mozdítottuk elő a megújulást. A 2007-ben elhunyt Markója László nagy álmát is megvalósítottuk, aki több mint harminc éven át volt itt plébános. Sajnos csak évekkel halála után, de saját épületbe költözhetett a védett egyháztörténeti gyűjtemény, a plébánia egykori, romos lóistállóját építettük újjá e célból. László atya egész életének munkája benne van ebben a múzeumban, amelyet a turistáink is mindig felkeresnek.”

…

Bemegyünk a konyhába, ahol már sül a kolbásszal töltött szűzpecsenye, a hurka és a kolbász. Piller Lászlónét kérdezzük, akinek tegnap óta mi is vendégei vagyunk.

„1989 óta csináljuk ezt a családi vállalkozást. Mindennap háromnegyed ötkor kelek, és csak évi öt nap szabadságot engedélyezek a magamnak, hogy talpon maradjunk. Kislődre 2000-ben jöttünk. Korábban kocsma volt ebben a házban, ezért a helyi asszonyok nem szerették, és nekünk sem feltétlenül örültek. Azóta ez teljesen megváltozott: afféle társasági központtá lett a ház, minden fontos helyi esemény házigazdái mi lettünk, és megszerettek bennünket. Részévé váltunk Kislőd életének. A rászorulók is számíthatnak ránk: mindennap névre szólóan becsomagoljuk és kiosztjuk, ami marad.”

…

„Örülünk ennek a helyi kezdeményezésnek, mert túlmutat a szükségen, és több mint anyagi segítség: a helyi közösség üzenete – mondja Szijártó László pápai plébános, a Veszprém megyei karitász igazgatója. – Az együttlétről is szól, az együttlét öröméről, és arról, hogy a karitász mindenkire figyelni akar, vallásra, felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül. Rendszeres találkozókkal igyekszünk elősegíteni, hogy a karitászcsoportjaink tudjanak egymásról, tanulhassanak egymástól. A kislődihez hasonló kezdeményezés a megyében a kemenceépítés, általában a plébániák udvarán. Azok melege is sokakat összehoz, és a közös hús- vagy tésztasütést mindig jótékonysági akcióval is összekapcsolják.”

…

Délután háromra minden elkészül, ezért útra kelünk, hogy néhány háznál tanúi legyünk, amint a kóstolót átveszik.

Bármerre kanyarodunk a dimbes-dombos község kacskaringós utcáiban, a karitász önkénteseit látjuk a hurkát, kolbászt, sült húst rejtő dobozokkal a kezükben. Kislődön ma sokan kapják kézzelfogható jelét, hogy nincsenek egyedül.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír