A magyar püspökök felkeresték a Német-Magyar Kollégiumot

2017. november 23. csütörtök 19:15

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjainak ad limina látogatása során november 22-én este a Collegium Germanicum et Hungaricumot (Német-Magyar Kollégium) keresték fel a főpásztorok, akik részt vettek a kollégiumi templom felszentelésének évfordulós ünnepén is.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmise főcelebránsa Udvardy György pécsi megyéspüspök volt. Prédikációjában buzdította a diákokat, ne hagyják magukat megbénítani a félelemtől, hogy nem megfelelőképpen használják fel a képességeket, lehetőségeket, amiket kaptak, hanem a Krisztusba vetett bizalommal munkálkodjanak.

Az Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és Veres András püspök, az MKPK elnöke vezetésével érkezett látogatókat Stefan Dartmann rektor köszöntötte. Kiemelte, hogy amióta 1580-ban XIII. Gergely egyesítette az addig külön működő magyar és a német kollégiumot, az intézmény sok mindent megélt. Mindvégig képviselte azonban a világegyházra való nyitottságot, hogy annak aktuális helyzetét megismerve a diákok saját egyházmegyéjüket az itt szerzett tapasztalatokkal, látásmóddal is tudják szolgálni.

A kollégium jelenleg is határozottan képviseli ezt az értékrendet, leginkább a közép-európai térségre koncentrálva – a jelenlegi diákok tizennégy országból és negyvenegy különböző egyházmegyéből érkeztek. A rektor megköszönte az MKPK tagjainak, hogy magyar diákokat küldenek, és ezzel osztoznak az intézmény munkájában, értékeiben.

A szentmisét megelőzően a kollégium görögkatolikus diákjai részesültek a kisebb rendekben, a felolvasó és alszerpapi rendben. A szentmise után a kollégium növendékeinek lehetőségük volt a püspökökkel való személyes találkozásra. A magyar diákok ezután a magyar közösség rekreációs termében folytatták a beszélgetést a főpásztorokkal. A terem bútorzata nemrégiben az MKPK adományából újulhatott meg.

Forrás: Orosz István Mokiosz/Collegium Germanicum et Hungaricum

Fotó: Collegium Germanicum et Hungaricum

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kitagult-liturgikus-ter-bemutatjuk-megujulo-gyori-szekesegyhazat
Kitágult a liturgikus tér – Bemutatjuk a megújuló győri székesegyházat

A győri Nagyboldogasszony-székesegyház felújításáról Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke; Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora; Bognár István püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Németh Attila sopronbánfalvi plébános számolt be olvasóinknak.

2017. december 13. szerda
angyal-lehel-teren-bunbanati-es-imaestet-tartanak-az-arpad-hazi-szent-margit-templomban
ANGYAL a Lehel téren – Rekordszámú pap várja a gyónni vágyókat az Árpád-házi Szent Margit-templomban

A Regnum Marianum és a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templom közössége „Adventi és Nagyböjti Gyónási Alkalmat”, azaz ANGYAL-t szervez december 20-án, 18 órától a budapesti Lehel téri templomban.

2017. december 13. szerda