A Miskolci Egyházmegyében tartották találkozójukat az egyházmegyék karitászigazgatói

Hazai – 2019. február 17., vasárnap | 19:05

A Magyar Katolikus Egyház egyházmegyéinek karitászigazgatóit a Miskolci Egyházmegye látta vendégül éves találkozójuk alkalmából február 10. és 12. között.

A találkozó során az aktuális feladatok megtervezése mellett a Miskolci Egyházmegye életébe is betekintést nyerhettek a résztvevők, és néhány nevezetességet is felkerestek.

A betegek világnapján, február 11-én Sajópálfalán, a Kenethozókról elnevezett női monostorban végzett vecsernye után a helyi zarándokházban tartottak megbeszélést a karitászigazgatók. Itt találkozott a vendégekkel Orosz Atanáz püspök.

A program zarándoklattal folytatódott, amelynek első állomása Árpád-házi Szent Erzsébet feltételezett szülővárosa, Sárospatak volt, majd Tokaj-Hegyalja nevezetességeit ismerhették meg a résztvevők.

Másnap Máriapócsra látogattak, ahol a liturgikus imádságok és énekek mellett felhangzottak Ady Endre szavai is: „Ma Mária-kép minden durva lábnyom (…) Áldassál, hogy ma találkoztam véled.”

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria