Felismerte a világiak szerepét az Egyházban – Boldog Filippo Rinaldi

Megszentelt élet – 2017. december 5., kedd | 17:35

Filippo Rinaldi – Rinaldi Fülöp – olasz szalézi pap, Bosco Szent János harmadik utóda volt a szalézi rend élén. Az 1931. december 5-én elhunyt szerzetes-elöljáró életének sajátos mozzanatairól írtak összefoglalót az általa alapított Don Bosco Önkéntesei pápai jogú világi intézmény tagjai.

Filippo Rinaldi életrajzának érdekes momentuma a rendalapítóval való kapcsolata – első találkozásuktól Don Bosco haláláig: gyermekként találkozott először a fiatalok apostolával. Tízéves volt, amikor Don Bosco új házat nyitott Mirabellóban, nem messze Fülöp szülőfalujától. Édesapja úgy döntött: ez lesz a legjobb hely, ahol fia megfelelő neveltetésben részesülhet. Az ifjú a mirabellói szalézi intézetben többször is találkozott Don Boscóval, sokat beszélgettek, jó barátok lettek. Fülöpöt bántotta az egyik elöljáró kérkedő viselkedése – olyannyira, hogy elhatározta, hazamegy. Amikor Don Bosco megtudta, hogy a fiú hazatért családjához, őszintén elszomorodott. Levelet írt neki, kérve, hogy fontolja meg még egyszer döntését. A következő években Fülöp több levelet is kapott a rendalapítótól – mindegyik kedves, barátságos hívás volt, kifejezve, hogy Don Bosco házai mindig nyitva állnak előtte. Fülöp azonban újra és újra nemet mondott a hívásra.

„Az Úr és Mária segítsenek abban, hogy a kegyelemmel, amelyet a múltban oly gyakran visszautasítottam, soha többé ne éljek vissza” – fogalmazott később Fülöp, akik Don Bosco kitartó ösztönzésére mégis szalézi szerzetes lett.

Rinaldi Fülöp makacs és érzékeny lélek volt – élete mégis jó példa lehet, hiszen amilyen konok volt kezdetben Don Boscóval szemben, olyan makacs elszántsággal, kitartással fáradozott később szalézi szerzetesként, nehéz helyzetekben is; amilyen érzékenyen reagált elöljárója önteltségére, olyan érzékenyen ügyelt később, hogy a hasonló botránkoztatásokat elkerülje. Érzékenysége segítette abban is, hogy mások problémáit átérezze, és megfelelően reagáljon a nehéz helyzetekre.

Don Rinaldi – hűen őrizve a szalézi lelkiséget – őszinte gyermeki bizalommal fordult a Szent Szűz felé. A hagyományos Mária-tisztelet mellett volt egy sajátos szokása is: ha valami miatt aggódni kezdett, elveszítve vidámságát, írt egy kis cédulát, és azt gyermeki bizalommal egy Mária-szobor alá tette. Halála után találtak egy dobozt, tele ilyen cédulákkal. „Fölajánlom magam Neked... Fordítsd jóra a mi tudatlanságunkat, az én oktalanságomat, és mindent, amit teszünk. Te tudod, milyen sok kétség és bizonytalanság kíséri a munkámat. Vezess minket a jóra az emberek üdvösségéért és Isten dicsőségére...” „Drága Anyám! Gondomat a Te oltalmadba ajánlom...” – fordult Máriához Fülöp.

Filippo Rinaldi 1931. december 5-én távozott az örökkévalóságba.

*

1990. április 29-én avatta boldoggá II. János Pál pápa, aki az ünnepélyes szertartáson így jellemezte Don Rinaldit: „Lángoló szeretettel szerette az Egyházat, és igazi missziós szenvedély fűtötte, hogy annak szüntelen megújulásra kész arcát minden nemzettel megismertesse és megszerettesse… Korát megelőzve felismerte az Egyházban a világiak szerepét, akik számára szervezeteket alapított, és megfelelő, a kor igényeit is szem előtt tartó lelki irányítást nyújtott. A szalézi nővérek Don Rinaldi lelkivezetésével működő oratóriuma a szabadidő szervezésével foglalkozó társaságok segítségével a keresztény élet virágzó központja lett. Az élő hit légköre által átjárt közösségben bontakoztak ki az Istennek szentelt világi életforma első csírái, amelyek mára az Egyház egyik legdinamikusabban működő világi intézményében (Don Bosco Önkéntesei) bontottak virágot.”

Filippo Rinaldi egy nyolcgyermekes családban született a legkisebb fiúként. Kiskorában egyik szemére megvakult. 1866-ban a mirabellói szalézi intézet növendéke lett, de tíz hónap után hazatért. 1877 novemberében lépett be a szalézi rendbe, 1880-ban tett örökfogadalmat. 1882. december 23-án szentelték pappá Ivreában.

1883-ban Don Bosco kinevezte a Figli di Maria szeminárium igazgatójává; 1889-ben a barcelonai Sarria szalézi intézet vezetését bízták rá. 1892-ben a spanyol és portugál rendtartomány vezetője lett; tizenhat új házat alapított. 1901-ben, Torinóba visszatérve Don Rua, majd Don Albera helyettesévé, majd 1922. december 5-én rendfőnökké választották.

Elöljárósága idején százkilencven új rendi ház létesült. Segítő testvéreket rendelt a Kallixtusz-katakomba gondozására. Foglizzóból Torinóba helyezte át a nemzetközi teológiai főiskolát. Afrikában, Japánban, Sziámban (ma Thaiföld) és Indiában újabb missziókat vállalt. A missziós hivatások érdekében 1923-ban megalapította a Gioventu Missionaria című folyóiratot, mely hamarosan több nyelven is megjelent. 1926-ban öt szemináriumot nyitott papok, kettőt segítő testvérek missziós képzésére.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria