A szalézi központ erősíti az egységet a keresztények és a muszlimok között Albániában

Megszentelt élet – 2017. július 21., péntek | 15:03

A tiranai Don Bosco Központ, amelyet több mint ezer katolikus, ortodox és muszlim gyermek és tizenéves látogat, nagyszerű példa az együttélésre.

„Ami Albániában történik – mondta Ferenc pápa Tiranában 2014 szeptemberében –, azt mutatja, hogy a békés és gyümölcsöző együttélés különböző vallású emberek és közösségek között nemcsak kívánatos, hanem konkrétan lehetséges.” Egymás tiszteletben tartása és az elköteleződés az emberiség haladása érdekében olyan értékek, amelyek megőrzésében és fokozásában az iskola pótolhatatlan szerepet játszik. A tanítás küldetésének ilyenfajta gyakorlata az oktatás minőségét is figyelembe veszi, nem csak a hatékonyságát; kötelékeket épít generációk és emberek között, még akkor is, ha különböző a hitük.

Az 1993-ban alapított tanintézmény az első osztálytól a középiskoláig nyújt oktatást, működik benne szakképzési központ, oratórium, napközi az utcagyerekek számára, és része a Mária Keresztények Segítsége-plébánia. A személyzet nyolcvan főből áll, keresztény és iszlám vallású tanárok, oktatók, animátorok és különböző képesítésű pedagógusok.

A több évtizedig tartó nehézségek és szenvedés ellenére a kommunista rezsim alatt a hit soha nem tűnt el az albánok szívéből. Sőt, a „kényszerű távolságtartás Istentől a rezsim által véletlenül maga szolgáltatta a lehetőséget, hogy a hívek mély köteléket alakítsanak ki a Mindenhatóval”– mondja Evis Myftaraj 31 éves olasznyelv-tanár.

„A rendszer bukása után a keresztények és a muszlimok kifejezték a vágyat, hogy újra felfedezzék a kincset, amit titokban őriztek. Most már új szakaszba léptünk: az érett hit és a konszolidáció szakaszába. A katolikusok, általánosabban a keresztények számára ez erőfeszítést jelent, hogy a napi döntéseikben is megfeleljenek az evangéliumi tanításoknak” – mondja a központ igazgatója, a 67 éves Matteo Di Fiore atya, aki 19 évet töltött Albániában és Koszovóban.

A nyugati fogyasztói modellek érintik az albán fiatalokat is. „Emiatt az olyan struktúrák, mint a miénk Tiranában, nagyon fontosak, mert szilárd értékrendet kínálnak a fiataloknak” – hangsúlyozza Orieta, a Szalézi Szakképzési Központ titkára.

A muszlimok is elismerik a szalézi oktatási rendszert, amely a nevelőktől megköveteli a szakmai és erkölcsi helytállást, hogy példaként szolgáljanak a diákoknak. És az igazán vallásos emberek példája, akik más vallásúak, de együtt élnek és dolgoznak harmóniában és békében, „a kölcsönös tiszteletre, a szeretetre és a toleranciára tanít” – erre a következtetésre jutott Elona, aki albán nyelvet és irodalmat tanít.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria