A tolószékbe kényszerült egykori profi labdarúgó, Juan Carlos Unzué életleckéi

Február 4-én ellátogatott egykori iskolájába, a pamplonai szalézi központba, hogy egy rendezvény keretében – a Don Bosco tiszteletére rendezett helyi ünnepségek utolsó felvonásaként – megossza életének tapasztalatát diákokkal és tanárokkal.

Az Unzuéval való találkozás része volt az idei szalézi kampánynak, amelyet Szenvedély az élet iránt címmel hirdettek meg; több mint háromszázan vettek részt személyesen az eseményen, főleg fiatalok, a többi diák pedig a központ YouTube-csatornáján keresztül csatlakozott.

Az egykori játékos és profi edző azzal kezdte előadását, hogy megkérdezte, hány diák hallott az ALS-ről. Csak körülbelül tizenöt kéz emelkedett fel. Ezután elmagyarázta, hogyan élik meg betegségüket. „Tisztában vagyunk a helyzet romlásával az utolsó napig. ALS-em van, de még mindig Juan Carlos Unzué vagyok” – hangsúlyozta.

Ezután válaszolt a tanulók kérdéseire arról, mikor jelentkeztek először a tünetei, hogyan teltek a napjai, vagy mi volt a reakciója, amikor felfedezte a diagnózist. Az utolsó kérdésre ezt válaszolta: „Ez olyasmi, amit nem tudsz irányítani, és normális, hogy haragszol a világra. Hónapok óta éreztem, hogy valami nincs rendben, és a hozzáállásomnak köszönhetően elfogadtam a betegséget. Ez a kulcs. Úgy döntöttem, hogy más értelmet adok az életemnek, mert nem akartam, hogy az, ami velem történt, másokkal is megtörténjen, és amikor először kimondták nekem az ALS szót, fogalmam sem volt, mi az” – ismerte el.

A találkozó második részében Unzué szerette volna átadni a fiataloknak azt a sok élettapasztalatot, amelyet sportpályafutása során szerzett, és amelyek most abban is segítik őt, hogy szembenézzen új életével. Az egykori kapus 2020 nyarán jelentette be, hogy betegsége miatt a jövőben nem vállal futballszakmai munkát.

„Élvezd a jelent, itt és most. Célokra és napi motivációra van szükségünk – mondta –, de élveznünk kell a célok felé vezető utat.”

„A sport segít az életre szóló értékek megszerzésében” – húzta alá második tanulságként. És hozzátette, „a legjobb az, hogy van melletted valaki, aki nagyon jó, hiszen a verseny a legjobbat hozza ki belőled. Empatikussá és kitartóvá tesz.”

Harmadik leckeként a bátorságot jelölte meg: „Az ember békésebben él, ha merész és bátor volt. Amikor kedvem támadt belevetni magam a medencébe, több-kevesebb sikerrel megtettem. De megpróbáltam.”

Unzué ezután egy negyedik szempontra is rámutatott: „Jó tudni, hogyan kell kimutatni a gyengeségeidet és segítséget kérni. Ne érezd magad másként, ha problémád van. Ha nem beszélünk róla, hogyan tudnak rajtunk segíteni? A bizonytalanság, a frusztráció és a nehézségek az élet részei.”

Az ötödik leckéről magabiztosan mondta: „Bánj mindenkivel szeretettel és tisztelettel!”; de azt is világossá tette, hogy ez nem mindig jelenti azt, hogy azt mondjuk, amit az illető hallani szeretne. „Az én esetemben – mondta –, amikor Zubizarreta cserejátékosa voltam a Barcában, Cruyff edző a legjobbat próbálta kihozni belőlem, hogy sikeres legyek. Akkor még nem értettem, de később igen. Ne keverjük össze: ha azt halljuk, amit nem szeretünk, az nem azonos a szeretet vagy a tisztelet hiányával.”

Ezután az életleckék listáját az „altruista önzés” fogalmának bevezetésével zárta. Vagyis elmagyarázta, hogy ahogy felnőtt, azt tapasztalta, hogy nagyobb elégedettséget érzett abban, hogy ad, mint hogy kap. Ezt intenzíven tapasztalta, amikor más ALS-betegeket látogatott meg, hogy megismerje fejlődésüket. „Amikor meglátogatom egy barátomat – az ALS-ben szenvedő Jordi Sabatét –, aki csak a pillantása által vezérelt számítógépen keresztül tud kommunikálni, erősebben jövök ki, mert ő lett számomra az inspiráció forrása.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír