Amikor láthatóvá válik, hogy az Egyház él – Imádság Háza Konferenciát tartottak Budapesten

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az esemény főelőadói Elke Mölle, az Augsburgi Imádság Háza vezetőségi tagja, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke és Sameh Maurice egyiptomi evangéliumi keresztény vezető lelkipásztor voltak.

Sameh Maurice az üldözött egyiptomi keresztények élő hitét hozta el a konferencia résztvevői számára. Éppen a konferencia kezdőnapján ért véget Ferenc pápa kétnapos egyiptomi útja: ezt a kairói lelkipásztor úgy értelmezte mint annak a jelét, hogy Isten meghallgatta az imádságaikat. „A mostani történések szellemi robbanást jelentenek. Nehéz időkben élni áldás, Isten szokatlan módon használja fel azt a helyzetet, ami most az arab világot jellemzi” – mondta el a Magyar Kurírnak Sameh Maurice. „Azáltal, ami történik, Isten milliókat vonz magához, és ez még soha korábban nem történt meg. Az én életemben legalábbis az elmúlt hat év a leggyümölcsözőbb ebből a szempontból” – tette hozzá. Az egyiptomiak azt látják, hogy választ kapnak az imáikra.

Sameh Maurice szerint a terrorizmus kivétel nélkül mindenkit támad manapság, és másutt is, de Egyiptomban különösen szellemi harc zajlik. Az egyiptomi keresztények ezt úgy élték, élik meg, hogy bizonyosságot tehetnek arról, hogy Krisztushoz tartoznak. Nemcsak az a miénk, hogy higgyünk Jézusban, hanem hogy szenvedjünk is vele – ezt ő meg is ígérte. Úgyhogy igazából áldás Krisztusért szenvedni, mert a szenvedésen és a kapcsolódó csodajeleken keresztül még tisztábban látjuk meg őt – fogalmazta meg a lelkipásztor. Akik pedig elveszítették családtagjaikat, szeretteiket – nem várt módon – megbocsátottak az elkövetőknek, imádkoztak értük, ez pedig a többségi muszlim lakosság körében óriási megdöbbenést keltett. A világi média is feltette azt a kérdést: kik ezek a keresztények, milyen emberek, hogy így telve vannak szeretettel és megbocsátással? Biztos valami másik világból jöttek – vélekedtek. Mindez tehát hatalmas lehetőség volt arra, hogy Krisztusról, a reménységről tegyenek tanúságot.

„Arra számítottunk, hogy a gyülekezeteket ért támadások után a keresztények majd félni fognak templomba járni, de nem így lett: még több ember kezdett el járni a gyülekezetekbe. Úgy gondolják, ha ott halnak meg, az még nagyobb áldás. Ez megint csak megdöbbentette a muszlim közösséget. Tehát ha a merényletek során százakat vesztünk is, utána ezrek és milliók hallgatják az evangéliumot a Krisztusról szóló tanúságtételnek köszönhetően”– világít rá Sameh Maurice.

Az európaiakat – így a konferencia résztvevőit is – arra kívánja rádöbbenteni Sameh Maurice, hogy a félelem a hit ellensége, az ördög fegyvere, hogy meghátrálásra kényszerítse a keresztényeket. Jézus azért jött, hogy legyőzze a félelmet, és ha ez sikerül, semmi nem állíthat meg minket. Ez a feltámadás szellemisége: Kitől félnék, ha Krisztus legyőzte a halált? Nagyon keményen imádkoztak azért Egyiptomban – a forradalom előtt és azután is –, hogy a gonosznak ez a fegyvere összetörjön. Most látják a válaszokat, valami isteni dolog történik, és ennek része az a békekonferencia is, amelyen Ferenc pápa részt vett.

A konferencia keretében vasárnap délután magyar egyházi vezetők és a konferencia főeladói imádkoztak együtt. Először a magyarok kértek az egyiptomi keresztényekre áldást, majd az Egyiptomból érkezettek áldották meg a magyar népet.

Székely János vasárnap délutáni előadásában először arról beszélt, hogy az imádságnak, a Jézus-kapcsolatnak milyen szerepe volt gyermek- és fiatalkorában, még mielőtt elkezdte volna papi szolgálatát. Családja sokat imádkozott esténként, különösen adventben, akkor fél-egy órán át is énekeltek adventi, karácsonyi énekeket. Úgy érezte, hogy egy titokzatos kéz az égbe emeli a családjukat.

A püspök ezután XVI. Benedek pápa gondolatai segítségével arra kereste a választ, hogy mi volt az első három évszázad keresztényeinek a titka, miért volt olyan dinamikus az akkori kereszténység, mit tanulhatunk tőlük. Az akkori keresztények egyrészt hitték, amit hittek, ezzel szemben mai kereszténységünk elvesztette ezt a bizonyosságot. Pedig az Egyház nem alulról, emberi erőből születik, hanem felülről, Isten erejéből. Másrészt az akkori keresztények természetes erővel adták tovább a hitüket, pedig nem voltak nyilvános templomok. A mai megöregedett, megfáradt kereszténységünk ezt elfelejtette, egyes keresztények szinte szégyellik a hitüket, magánügynek tartják. Harmadrészt óriási hitelességük volt: odafigyeltek a gyengékre, és kezdetekben is 1500 embernek adtak enni Rómában. Székely János szerint fontos, hogy ne annyira a kereszténység külső, társadalmi megjelenésére, a színfalakra összpontosítsunk, hanem a hátországra, az aranyfedezetre. Az Imádság Házai ezt tudják adni – hangsúlyozta.

A püspök az imádság erejére egy roma fiatalember példáját hozta fel, aki a hatodik osztály után abbahagyta az iskolát, kábítószerezni kezdett, majd kereskedett is a droggal, végül börtönbe került. Onnan kikerülve sem sokat változott az élete, mígnem egyszer hazatérve arra lépett be a házba, hogy az apja térden állva imádkozik érte. Másnap ott volt az egyházközösségben, és már az első alkalommal megérintette az Isten, a cursillós lelkigyakorlat segítségével pedig folyamatosan eljutott odáig, hogy megfogadja: leteszi a kábítószert és a cigarettát. Elvégezte a nyolc osztályt, ma már gimnáziumba jár, és saját családot is alapított. A természetfeletti erő kell a lélek fizikájához, hogy emberhez méltó életet élhessünk, ahogy egy társadalom sem tud csak a szokásrendjén alapulva élni, ha a mögött nincs ott az erkölcs ereje – mutatott rá a püspök.

Ahogy a 82. zsoltár is mondja: minden nép Isten öröksége. Isten nem lerombolni akarja a kultúrákat, hanem megerősíteni, a Sátán viszont ez ellen dolgozik – mutatott rá Székely János, majd arról beszélt, hogy a globalizmus öt halálos ellensége Isten és a vallás, a család, a nemzet, a fizikai föld és a közösségek. Isten viszont éppen hogy építeni kívánja ezeket. A magyar nép gondviselésszerű királyt kapott Szent István személyében, aki bár Győrnél legyőzte Konrád császár seregét, nem kezdett hódító háborúba, hanem fő célja az evangélium átadása volt. A tatárjárás, a török uralom, Trianon után a történelemben rendre megmutatkozott Isten hűsége a magyar nép iránt, de nem felejtkezhetünk el népünk bűneiről sem, kifejezetten az 1956 óta elkövetett több mint hatmillió abortuszról – hangsúlyozta az előadó. Elveszítettük az utat az élet forrásához – Székely János szerint a különböző felekezetek együtt imádkozva, egymástól tanulva szeretetben felül tudnak emelkedni ezen a problémán.

A jobbára a dicsőítő imát előtérbe helyező konferencián ezután Jeges Mirjam, a Sarutlan Karmelita Nővérek perjelnője a szemlélődő, csendes imáról tett szuggesztív módon tanúságot. Legelőször is arról beszélt, hogy nem mindegy, miként fogjuk fel az imát. A megközelítésünk olyan lehet, mint egy kőfejtőben, izzó napsütésben dolgozó három emberé. Amikor megkérdezték tőlük, mit csinálnak, az első szinte felháborodva odavetette: követ török, a második büszkén mondta: megkeresem a kenyerem, a harmadik szinte ragyogva így szólt: templomot építek Istennek.

Ahogy Jeruzsálemet körülveszik a hegyek, úgy ölel körül minket az Úr, és bármi, ami velünk történik, az először őt éri, őt érinti, csak utána ér el minket – mutatott rá Mirjam nővér. Majd hangsúlyozta: helyesen csak Isten felől nézhetjük magunkat, onnan világít be minket a fény, így lehetünk egyre mélyülőbben – Keresztes Szent János szavaival – azzá a trónteremmé, amelyben az Úr lakik. Védetten és biztonságban élünk tehát Jézus halála és feltámadása által. Ima közben pedig mindig hitet teszünk Krisztus feltámadásáról, így az ima egy húsvéti esemény. Ahogy Avilai Szent Teréz mondja A belső várkastély című művében, Krisztus úgy támad fel benne, hogy bevonja őt az Atyával való kapcsolatába, vagyis nemcsak vele van, hanem eggyé teszi önmagával. Ez az Istennel való imaegység azonban nem egyik pillanatról a másikra valósul meg, azért türelemre, együttműködésre van szükség a kegyelemmel, amíg az önző, nagyra nőtt egónk átadja magát annak az énnek, amelyen átrajzolódik Isten.

Jeges Mirjam arról is beszélt, hogy az imádság egy olyan kohó, amelyben kiforr az új ember, ez az új emberré formálódásunk pedig egy egész élet programja. De tudnunk kell, hogy nem vagyunk ebben egyedül, Isten a fővállalkozó. Hogy jó-e az imádságunk, azt az azt követő lelkiállapot segít eldönteni, hogy növekszik-e általa a másokhoz, a világhoz, a magunkhoz és az Istenhez való kapcsolatunk.

Sokszor kívülről akarunk eljutni az ima magjához, pedig az ima a Lélek alkotása és kezdettől fogva, de különösen is keresztségünk óta ott van a szívünk mélyén. Azt a mély vágyat azonban, hogy imádkozzunk, sok más kisebb-nagyobb vágy befedi, ezért a szívünket meg kell szabadítanunk mindattól, ami e kincstől elfordítja. Isten az élet minden valóságában jelen van, minden róla tár fel valamit. Ha a realitásainkat – családunkat, testünket, adottságainkat, személyiségünket – elfogadjuk teljes szívünkből, akkor Isten közegében, az ő terében vagyunk, és akkor már nem kell aggodalmaskodnunk semmin, elfogadjuk sorsunkat. Ha a ráhagyatkozás imájával azt mondjuk: „Igen. Atyám!”, akkor hagyjuk, hogy Isten az események által teremtsen minket.

A belső ima (más néven szemlélődő ima vagy Jézus-ima) mélyebb síkot érint, mint ahol az érzéseink mozognak – mutatott rá Mirjam nővér. Wilfred Stinissen belga karmelita hasonlatával élt: ragyogó időben egy tóban fürdőzni a napsütésben élvezet, ugyanez rossz időben már nem az – ilyen az, amikor nem olyan mélyen imádkozunk. Ha azonban a búvár magára húzza a ruháját, hogy megjavítsa a hajót, nem számít, hogy milyen az idő – a mély ima erről szól és ezért nincs is szerepe benne az érzelmeknek. A gyöngyhalászok egy követ vesznek a kezükbe, hogy az lehúzza őket a mélybe, az imádkozónak ez Jézus szent neve, ami lassan átmossa lelkünket; értelmünket, érzelmeinket átformálja. Az imának ebben a mélységében már nincs szükség szavakra, beáll a csend ajándéka.

A harmadik főelőadó, Elke Mölle szintén az imádságban való elmélyülésről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a magyar nép feladata a közbenjárás, amihez az Úrnak közbenjárókra, imádkozókra, szellemi harcosokra van szüksége. A közbenjáró feladata nem elsősorban a szavakkal való ima, hanem hogy kész legyen az imára, őrt álljon a résen, és kész legyen arra, hogy meghallja az Úr hangját. Ezt pedig Isten minden keresztény számára megadja, ahogy a Biblia is mondja: a jó pásztor juhai hallják az ő hangját. Ez igazán biztató, hiszen a juhok nem arról híresek, hogy különösebben intelligensek lennének – tette hozzá viccesen az Augsburgi Imádság Háza vezetőségi tagja. Elke Mölle elmondta: Isten értékrendje sokszor nagyon más, mint a miénk, és meg fogunk lepődni, hogy mennyire mások az ő országának a nagyjai, mint akiket mi nagynak hiszünk. A valódi harcot térdeken vívják, ahogy Mózes idejében is az ő imádságán múlott a harc kimenetele, nem azon, hogy a völgyben mit tettek a zsidók – hangsúlyozta.

Az Imádság Háza mozgalom az USA-ban, Kansas Cityben indult el 1999-ben – mondja Berkecz Franciska szociális testvér, a budapesti székhelyű Őrtüzek Imádság Háza vezetője (képünkön jobb oldalon). Magyarországon a Katolikus Egyház keretein belül 2012-ben jött létre, amikor Kecskeméten alakult meg egy imaközösség. Ugyanebben az évben 35-en-40-en hazánkból részt vettek a németországi Augsburgban működő Imádság Háza (ahol már jó éve folyamatos, napi 24 órás imádság zajlik) imakonferenciáján, a Szociális Testvérek Társaságából is kint voltak tízen. A karizmatikus jellegű esemény hatására erősödött meg sokukban Isten dicsőítésének, a közbenjáró imának a vágya, és így indult el több Imádság Háza is, köztük a budapesti székhelyű Őrtüzek Imádság Háza, amelynek Franciska testvér a vezetője. Jelenleg a jezsuiták fogadják be őket, de remélik, hogy lesz önálló helyük is.

Katolikus vezetéssel még Pécsett és Sülysápon található Imádság Háza, és a fővárosban működik az evangéliumi keresztények által működtetett Budapesti Imádság Háza, amely valamennyi katolikust megelőzően alakult meg a 2000-es években Prazsák László vezetésével.

Az Imádság Háza Konferenciát, akárcsak magát az imát, az egység szelleme jellemezte: ökumenikus szervezésű volt, az előadók és a résztvevők is több felekezetből érkeztek.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír