A tanácskozáson néhány napig részt vett Arturo Sosa jezsuita generális. A Jézus Társasága általános elöljárója arra kérte rendtársait, hogy élesszék újra a rend evangelizációs karizmáját Európában. A mai, szekularizált társadalomban szolgáló szerzeteseknek a 16. századi jezsuita, Kaníziusz Szent Péter életét mutatta fel példának, aki bátran szembenézett a reformáció kihívásaival.
Ugyanebben a korban számtalan jezsuita misszionárius hagyta el Európát, hogy az egész világon terjesszék az örömhírt – ez bátoríthatja a mai rendtagokat, hogy a jelen európai körülmények között tegyenek tanúságot az evangéliumról. „Ez apostoli szabadságot igényel a múltban tett dolgokhoz való helytelen ragaszkodástól, és apostoli döntéseinkhez mély ismeretet jelenlegi körülményeinkről” – hangsúlyozta a generális.
Az általános eljöljáró áttekintést adott a társaság küldetésének alakulásáról a II. Vatikáni Zsinat óta. Beszélt arról is, hogy a legfőbb elöljárók konferenciája milyen szerepet játszik az európai és az egyetemes szempontok összeegyeztetésében.
A találkozó alkalmat adott a lelki beszélgetésekre, az információcserére, a kapcsolatok megerősítésére is.
A résztvevők elköszöntek Bernhard Bürglertől, aki idén nyáron fejezi be elöljárói munkáját a közép-európai rendtartomány (ECE) élén, és tíz éve, még az egykori osztrák rendtartomány vezetőjeként lett a konferencia tagja.
Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Fotó: jesuits.eu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria