Cikluskövetéssel a női jól-létért

2018. november 29., csütörtök | 20:20

A Magyarországon elérhető női termékenységiciklus-követési módszerek képviselői számára november 24-én Budapesten szakmai napot rendeztek a Katolikus Szeretetszolgálat „Természetes gyermekáldás” című projektje keretében.

A szakemberek azért találkoztak, hogy megismerjék a különféle cikluskövetési módszerek oktatásának aktuális magyarországi helyzetét, és közösen gondolkozzanak a hazánkban egyre jobban érzékelhető oktatási igény teljesítésének lehetőségeiről.

A szakmai napon szülész és nőgyógyász orvosok is jelen voltak, akik bátorító előadásokat tartottak azokról a helyreállító orvoslási módszerekről, melyek alkalmazását jelentősen megkönnyíti, ha egy nő ismeri a ciklusát, s tisztában van a ciklus változásaival kapcsolatos eltérésekkel. Ennek köszönhetően ugyanis már azt is megtanulható, hogy az eltérések közül melyek „normálisak”, és mik azok a jelek, melyek orvosi segítséget igényelnek.

A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában jelent meg Schaffler Orsolya Gyermekáldás természetesen – Beszélgetések a NaPro Technológiáról című kötete, mely megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Az orvosok ismertették a NaProTechnológia és a FEMM Health módszert – mindkettő olyan eljárás, melyben diagnosztikai eszközzé válik a nő által vezetett megfigyelési táblázat, aminek köszönhetően az orvos minden nőt a maga egyéni termékenységi ciklusa szerint, személyre szabottan tud vizsgálni és szükség esetén kezelni.


Ha valaki ma Magyarországon szeretné megismerni termékenységi ciklusát – akár orvosi, akár erkölcsi indíttatásból –, akkor életmódjának és személyes igényeinek megfelelően számos módszer közül választhat.

A szakmai napon a Billings ovulációs módszer, a Creighton-módszer, a Sensiplan, valamint a FEMM Health mobilapplikáció oktatói és szakemberei vettek részt. Ezen módszerek kidolgozói mindegyikének számára fontos volt az emberi élet feltétlen tisztelete a fogantatás pillanatától, ezért a Katolikus Egyház is támogatja ezek alkalmazását.

Szakmai körökben köztudott, hogy az emberek alapvető biológiai, anatómiai ismeretei mennyire hiányosak, sokan nincsenek tisztában olyan termékenységgel kapcsolatos tényekkel, melyek alapvetően befolyásolják életük alakulását. 

Sokszor igen hiányosak a családtervezési ismereteik, akár gyermekre vágynak a párok, akár elkerülni akarják a várandósságot. Az emberek nagy része sajnálatos módon nincsen tisztában a mesterséges fogamzásgátlás egészségügyi, lelki, társadalmi és környezeti hatásaival, illetve az ezekkel kapcsolatos erkölcsi aggályokkal sem.

A cikluskövetési módszerek megtanulása nyilvánvalóan személyre szabott tanulást, időt és türelmet igényel, de hosszú távon mind az egyénnek, mind az egészségügyi rendszernek abszolút hasznára válhat, és az egészségügyi, párkapcsolati-családtervezési előnyei jól ellensúlyozzák a hosszabb tanulással járó esetleges nehézségeket.

A termékenységiciklus-követés azért fontos lehetőség egy nő számára, mert ha megismeri és jól követi a ciklusát, akkor elsőként értesülhet számos kóros (nem csak nőgyógyászati, hanem például endokrinológiai) elváltozásról, szükség esetén fölkeresheti orvosát, és önmagát megfigyelve láthatja a gyógyítás hatását, eredményét. 

Az egészséges női ciklus ugyanis az egészség jele lehet, ebből következően ha egy ciklus nem egészséges, az valamiféle hormonális egyensúlyhiányra utalhat a szervezetben, ami a cikluskövetésnek köszönhetően észrevehetővé és így kezelhetővé válik.

A délután folyamán a résztvevők meghallgatták a Budai Irgalmasrendi Kórházban (BIK) működő Keresztény Családi Centrum koordinációs központjának vezetőjét, aki elmondta, hogy az országos területi ellátást biztosító centrum célja, hogy segítséget nyújtson többek között a családalapításban és az ezzel kapcsolatban felmerülő problémák orvoslásában. A centrum nyitva áll minden olyan egészségügyi problémáját feltárni és gyógyítani vágyó személy előtt, aki egyetért a BIK szemléletével és elveivel.

A női termékenységiciklus-követési módszerekről röviden:

Billings ovulációs módszer (BOM)
Természetes módszer, amely alkalmas családtervezésre – a fogamzás elérésére vagy elkerülésére –, valamint a női egészség nyomon követésére. Lényege a méhnyaki nyák változásainak figyelemmel kísérése és ennek az ismeretnek az alkalmazása. A Billings-módszer alapja az a tudományosan igazolt felfedezés, hogy a méhnyakban termelődött nyák a fogamzóképesség legmegbízhatóbb jele: az egyetlen specifikus jel a női szervezetben, amely előre jelzi az ovulációt. A módszer megtanulása egyszerű képzett oktató segítségével.
További információ: www.billings.hu, www.woomb.org

Creighton-módszer (CrMS)
A nyák és egyéb biológiai jelek megfigyelésén alapuló természetes módszer. Egyaránt alkalmazható a várandósság elérésére, illetve elkerülésére. Világszerte szabványosított cikluskövetési módszer; a standardizálás vonatkozik a megfigyelés végzésére, a biológiai jelek feljegyzésére, valamint az oktatás menetére, ennek köszönhetően a Creighton-módszerrel készült táblázat – ha egy nőnek bármilyen nőgyógyászati panasza van  (PMS, meddőség, vetélések, rendszertelen vagy kóros vérzés, PCO stb.) – orvosi vizsgálat és a NaProTechnológia alapelvei szerinti kezelés alapját is képezheti. Kidolgozója az amerikai egyesült államokbeli Thomas W. Hilgers professzor, aki tagja volt a II. János Pál pápa által 1994-ben létrehozott Pápai Életvédő Akadémiának is.
További információ: www.csaladtervezo.hu

Tüneti-hőmérőzéses módszerek (Sensiplan)
Három konkrét és számos egyéb testi jel megfigyelését és nyomon követését jelenti. Az ébredési hőmérséklet, a méhnyaknyák és a méhnyak változásai minden egyes nőnél egy alapmintát mutatnak, amelyet megismerve könnyű tájékozódni a termékenység mindennapi alakulásáról. Az önmegfigyelés által szerzett információk nem mellékesen segítséget jelentenek a pároknak családtervezési szándékaik megvalósításában, hiszen döntésükhöz igazodva élhetik házaséletüket. Precízen kidolgozott szabályrendszer áll rendelkezésre ahhoz, hogy elősegítsék vagy elkerüljék a gyermekáldást.
Magyarországon a Sensiplan tüneti-hőmérőzéses módszer elérhető tanácsadók által.
További információ: www.termeszetesesbiztonsagos.hu,
https://sensiplan.hu 

FEMM Health mobiltelefonos applikáció
A FEMM az angol Fertility Education (termékenységi oktatás) és Medical Management (orvosi menedzsment) kifejezésekből származó rövidítés. Átfogó női egészségügyi program, amely segít a test működését tudatosítani és felismerni az egészség hormonális és más létfontosságú jeleit. Ugyanakkor támogatást nyújt az ingyenes FEMM Health mobilapplikációval, mely segít a nőknek nyomon követni egészségi állapotukat. Cél lehet „csak” az egészség megfigyelése, de az applikáció használható családtervezésre is. A FEMM Health emellett orvosi vizsgálatokat és kezelést biztosít új kutatások és orvosi protokollok alapján. Az applikáció jelenleg angol nyelven érhető el, de 2019-ben már magyar változata is lesz.
További információ: https://femmhealth.org 

Forrás és fotó: Schaffler Orsolya és Ágnes

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
hittel-multbol-jovobe-mindszenty-szobrot-avattak-petofiszallason
Hittel a múltból, a jövőbe – Mindszenty-szobrot avattak Petőfiszálláson

A Mindszenty Társaság és a Magyar Pálos Rend meghívására gyűltek össze a hercegprímás szobrának avatására, valamint a társaság alapította Mindszenty-emlékérem átadására az ünneplők Petőfiszállás-Pálosszentkúton március 23-án. Az ünnepen Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be szentmisét.

2019. március 23., szombat
a-biblia-uzenete-napunk-gyumolcset-hozza-meg
Napunk gyümölcsét hozza meg

Nagyböjt 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 13,1–9)

2019. március 23., szombat