Egy asztalnál Jézussal – Imatábort rendezett a Kaposvári Egyházmegye

2018. augusztus 21. kedd 19:59

Közel százhetven gyermek és fiatal, valamint több mint hatvan segítő táborozott augusztus első hetében Nagykanizsa környékén, a Jézus Szíve-plébánia táboraiban. A huszonegyedik alkalommal megrendezett imatábor mottója idén ez volt: „Egy asztalnál Jézussal”.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A francia mintára Magyarországon is meghonosított imaiskola nagy népszerűségnek örvend, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy évről évre gyerekek százai kíváncsiak arra, hogyan lehet imádkozni a Szentírással, valamint minden cselekedetet imaként megélni. A hét különlegességét adta az is, hogy a táborba érkezett az eredeti francia imatábort alapító házaspár, valamint két francia fiatal is csatlakozott a nagyok csoportjához.

A legkisebbek, a 2–5. osztályosok idén is Galambokon táboroztak, ahol a Galamb-sziget kincseit keresték egy „kalózhajóval”. A hét végére meglelték, ám nem a kincsesládában, hanem a szívükben, amelybe a kincseket gyűjtötték a tábor ideje alatt.

A felsősök Homokkomáromban gyűltek össze. Témájuk egy királyi lakoma volt, amelyre a tábor elején mindannyian meghívót kaptak. A meghívó feladatokat tartalmazott, amelyet a hét folyamán el kellett végezniük. A tábor végén teljes pompájában ülték meg a gyerekek a lakomát, valamint meg is koronázták őket, hogy ezzel mindannyian – mint Isten gyermekei –királylányokká és királyfiakká váljanak. A hét folyamán játékokkal, kézműveskedéssel, tánccal, valamint zenével és énekkel tanították a gyerekeket arra, hogy minden tettünkkel lehet imádkozni.

A gimnazista és egyetemista korosztályt Garaboncra várták, ahol amellett, hogy az evangéliumokkal foglalkoztak, lehetőségük nyílt egymással beszélgetni az őket foglalkoztató dolgokról, valamint egy házaspárral a párkapcsolatról és a szexualitásról.

A fiatalokat Varga László kaposvári megyéspüspök is meglátogatta, akit életéről, hivatásáról kérdezhettek. A táborozók arra is kíváncsiak voltak, hogyan látja a főpásztor a jövő Egyházát, valamint hogy a fiatalok hogyan tudnak az Egyház és az egyházmegye életébe aktívan bekapcsolódni. 

A három táborban összegyűlt fiatalok egy napot közösen töltöttek, és mindannyian együtt ünnepelhettek szentmisét Varga László kaposvári megyéspüspökkel Homokkomáromban. Homíliájában a főpásztor arra biztatta a fiatalokat, hogy égjen tűz bennük, a Szentlélek indítsa őket a tanúságtételre és a hiteles és elkötelezett keresztény életre. A nap szentjét, Edith Steint hozta példaként – aki egészen a halálig hűséges volt és tűzzel teli életet élt.

A szentmisét követően közös tánccal készültek a fiatalok: a hét folyamán táboronként begyakorolt koreográfiát együtt adták elő a templom előtti téren.

* * *

Az imatábor egy francia alapítású imaiskola-módszer, amely 1998 óta van jelen Magyarországon. Minden nyáron három korcsoportban rendezik meg Nagykanizsa környékén. A tábor gerincét azok az evangéliumi szakaszok képezik, amelyeket minden évben a francia imatábor szervezői küldenek, ezzel is erősítve az egységet. A résztvevők ezeket dolgozzák fel különböző módszerekkel. Ezek célja, hogy az evangélium szövegét megismerjék, s ezentúl tudják alkalmazni a saját életükben, Jézus üzenetét megértve, azt tettekre váltva, hogy jobb emberekké és jobb keresztényekké váljanak.

A tábor célja mindemellett, hogy ne csak a kötött imákat ismerjék meg a gyerekek és fiatalok, hanem megtanuljanak saját szavaikkal, énekükkel, táncukkal is imádkozni, illetve megismerkedjenek a természet szépségével, valamint a „kezek imájával” a kézműveskedésben. A táborban a fiatalokat egymás elfogadására és szeretetére is tanítják, hogy segítsék egymást, s hogy a csapatmunkát, a közösséget erősítve vegye ki mindenki a részét a napi tevékenységekből. 

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kovács Antal

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
egymillio-gyermek-imadkozza-rozsafuzert
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Számos helyen ezért akár a tanítást is felfüggesztik erre az időre.

2018. szeptember 20. csütörtök
elhunyt-gaal-endre
Elhunyt Gaál Endre

Életének 73., áldozópapságának 50. évében elhunyt Gaál Endre protonotárius, kanonok, nagyprépost, teológiai tanár. Az alábbiakban közzétesszük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményét és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium Facebook-oldalán megjelent nekrológot.

2018. szeptember 20. csütörtök