Egy indológus tapasztalatai: szegények és segítőik a Dekkán-fennsík hegyei között

2018. január 22. hétfő 19:59

Bangha Imre Győrből származik, az Oxfordi Egyetem tanára, a középkori hindi nyelvű irodalom kutatója. Indiai kutatóútjai során mindig felkeres olyan szociális intézményeket, ahol keresztények gondoznak szegényeket. Ezúttal a Dekkán-fennsíkon járt decemberben. Naplójából közlünk részleteket.

India egyik legmérsékeltebb éghajlatú nagyvárosa, Puné a Nyugati Ghátok hegyei között fekszik, az ország hetedik legnagyobb és egyik legdinamikusabban fejlődő metropolisza. Hatalmas iparváros, mely egyben oktatási központ is, olyannyira, hogy az oktatási intézmények nagy száma miatt a „kelet Oxfordjának” nevezik. Az utcák egy része tudósokról és oktatási intézményekről van elnevezve. Szállást adó kutatóintézetem, a Mahábhárata kritikai kiadását is elkészítő Bhándarkar Keletkutató Intézet a Law College, azaz Jogi Főiskola úton található. Az intézettel szemben kezdődik az alapítóról elnevezett Bhándárkar út. A 19. században alapított, híres Ferguson Főiskola a Ferguson úton van, a Tilak Főiskola a Tilak Főskola úton, a Dekkán Főiskola a Dekkán Főiskola úton, a Szinhagad Műszaki Főiskola pedig egyszerűen csak a Főiskola úton. A legjobban az Ápté út tetszik. Váman Sivrám Ápté az egyik legjobb szanszkrit szótár készítőjének a neve. Indológusok között gyakran hallani, hogy „nézd meg az aptéban”.

Mint minden indiai nagyváros, Puné is vonzza a megélhetésükért küzdő szegényeket. Ezen az utamon két szegényeket segítő intézetet látogattam meg. A szegény gyerekeket szakmunkássá képző Szent József Szakiskolát az indiai jezsuita rend tartja fenn, az egykori „bűnöző törzsek” gyermekeit és asszonyait segítő Ásraja viszont vallásoktól független intézmény.

A mintegy kétszáz hátrányos helyzetű fiatalt oktató Szent József Szakiskolába reggel nyolcra vagyok hivatalos. Megnézem a különböző műhelyeket: esztergályos, csiszoló-hegesztő, autószerelő és villanyszerelő. A diákok egy része helyi, de mintegy harmincan az itteni kollégiumban laknak. Közülük többen is más államból jönnek. Vannak karnátakaiak Bélgáon környékéről, de van óráón törzsbeli fiú Dzshárkhandból, és egy vágottszemű a Burmával határos keleti Nágálandból. Van köztük egy muszlim is. Általában a helyi plébános választja ki és küldi őket ebbe a szakiskolába. Nem a vallást nézik, hanem a társadalmi hátteret. A legtöbbjük a legalacsonyabb kasztokból származik, sokan gyenge tanulók. Vannak, akik a testvérük vagy egy rokon nyomában kerülnek ide. Hiába, hogy papíron már elvégezték a tíz osztályt, falusi iskolájuk általában alig tanította meg őket valamire, gyakran a tanár sem járt be, az alapoktól kell kezdeni a tanítást.

A kétéves képzést az Egyház állja, bár a családtól is elvárnak valami jelképes támogatást. A bentlakók maguk főznek: a bentlakás földszinti folyosóján kis tüzelőhelyek vannak. Minden diák hetente kétszáz rúpiát ad a közösbe, ebből vesznek rizst és zöldséget. A kasztrendszer szerint idegen kasztúval nem főzhet és étkezhet az ember közösen, de itt a kasztok étkezési szabályai nem érvényesülnek. Hindu, muszlim és keresztény mind együtt főz. A bentlakás részben nyitott folyosóján három-négy kő között gyújtanak tüzet, és a kövek tartják az edényt. A tüzelőt az iskola parkjában száraz ágakból gyűjtik össze.

Az egyik képzésen női szakoktató dolgozik. Indiában a fémmegmunkálás nők számára idegen munka, de ebben az iskolában működik. Az esztergályosműhelyben olyan kézi esztergapadok vannak, amilyeneket a hetvenes években láttam Magyarországon. Van egy-két nyugati adományból származó, számítógépvezérelt pad is. A diákoknak azonban kézi vezérlésű gépen kell elsajátítaniuk a szakma alapjait. A szakoktatók egy része a volt diákok közül kerül ki. Szubhás atya szerint az itt kapott képzéssel a fiúk könnyen kapnak munkát az iparváros Punéban. A gond inkább az, hogy a nagyvállalatok csak éves szerződéseket kötnek, és nem fogadnak fel állandó munkásokat. Egy szerződéses szakmunkás nyolc-tízezer rúpiát (30-40 000 forint) keres havonta. Egy állandó munkás viszont mintegy huszonötezer rúpiájába kerül egy vállalatnak.

A tamil kertész készíti az óriási bethlehemet. Búzával ültette tele, kis folyókat alakított ki, és a műhelyben már az indiai házakat utánzó épületek is készen vannak. A bethlehem mellett egy kilyukasztott edény oldalából nőnek ki a virágok. Azt mondja, hogy a lyukasztásos ültetés az ő találmánya.

* * *

Első indiai utamon hallottam egy misszionáriustól, hogy számukra a misszió nem annyira a kereszténység, mint a keresztény értékek terjesztése. Az Ásraja, melyet mintegy tíz éve alapított egy atlantai diáklány a barátaival, nagyszerű példája a szegények és lenézettek megsegítésének. Eredetileg gyermekotthonnak indult, de tevékenysége ma már ennél sokkal kiterjedtebb. Az irányítást és a pénzalapok beszerzését most is az amerikai alapító, egy-egy osztrák és svájci társa végzi. A munka nagy része két hátrányos helyzetű kaszt, a Gudzsarátból idetelepült vághrí, és a szikh hátterű sziklígar közösség körében folyik. A brit uralom alatt született, 1871-es „bűnöző törzsek törvény”, a Criminal Tribes Act szerint ezek olyan bűnöző törzsek, melyek „hajlamosak nem óvadékolható bűncselekmények rendszeres elkövetésére”. Bár a törvényt a független India 1952-ben megsemmisítette, az emberek továbbra is bűnözésre hajlamosnak tartják az egykor ide besoroltakat. Az egykori brit törvényt a fojtogató thagok sokezres bűnözőcsoportja ihlette. Végigfut rajtam is a gondolat, hogy világosban jöttem ugyan, de sötétben kell majd ezekből a sikátorokból kimennem.

A vághrík és a sziklígarok korábban nomád életmódot folytattak, de ötven-hatvan évvel ezelőtt letelepedtek. Egyesek szerint a mérsékelt helyi időjárás tartotta itt őket. Valószínűbbnek látszik azonban, hogy az a brit törvény, mely szerint rendszeresen jelentkezniük kellett a rendőrségen. Mindkét kasztban féltucatnyi gyerek van egy családban. A férfiak gyakran isznak, és gyakori a nők ellen elkövetett családon belüli erőszak.

A sziklígarok kovácsok, de manapság ezzel már alig keresnek valamit. A vághrí törzsbelieknél a férfiak eredetileg kulcsmásolók voltak. Az asszonyok egyfelől használt ruhákat gyűjtenek, másfelől csákrának nevezett fércelt színes ruhadarabokat árulnak, és gyakran jelennek meg arrafele, ahol sok a külföldi turista, az ő szóhasználatukkal „hippi”. A vághrí tisztátalansági előírások tiltják, hogy vécé legyen a házban, és ezért közösségi vécére járnak, amelyet a vécépucoló kasztúak tisztítanak. Még a modern lakásokba sem tesznek vécét, annyira félnek a kiközösítéstől.

Az Ásraja által nyújtott segítség két fő iránya a terhesség- és csecsemőgondozás, illetve az iskoláztatás. A védőnő elmondja, hogy a kasztszabályok két-három hónapos megtisztulási időt írnak elő a szülés után, és ezalatt a kismamával senki sem érintkezik. A csecsemőgondozásról alig tudnak valamit. Van, aki tejbe mártott keksszel eteti a kisbabát, és vannak anyák, akik napokig nem cserélik a pelenkát. Mindezek megelőzésére szerda esténként terhesanya-tájékoztatást és csecsemőellátást tartanak. A legfontosabb dolog a tisztasági szabályok megtanítása. A felnőttek körében gyakori a tuberkulózis, és sok betegség köszönhető az italozásnak is. A családon belüli erőszak és más jogi bonyodalmak megoldására az Ásraja munkáját e két kaszt számára ingyenes jogi tanácsadással segíti a Centre For Advocacy and Research nevű szervezet.

Az Ásraja leginkább azonban a gyermekek taníttatását mozdítja elő. A városi vagy magániskolákba járók számára a tandíjat az Ásraja állja, délután pedig matematika- és angol-korrepetálást tart. Emellett még ingyen ételt is kapnak a tanulók. A gyerekek taníttatása számos nehézségbe ütközik. Egyfelől a család gyakran nem támogatja tanulásukat, másfelől az iskolában lenézik őket származásuk vagy gyenge tisztaságuk miatt. Sok gyereket ezért az iskolába indulás előtt megfürdetnek. Néhány lány számára kivételes lehetőség az Avszará Akadémia, mely hátrányos helyzetűeknek nyújt nemzetközi színvonalú oktatást. A tandíj csak jelképes, havi háromszáz rúpia, melyet azonban a családnak kell fizetnie, hogy kifejezze támogatását a lány taníttatása iránt.

Maria, a helyi koordinátor rendkívül büszke egy Vicky nevű kisfiúra, aki százszázalékos eredményt hoz matematikából, és ott áll mögötte a családja. A legtöbb gyerek csak tíz osztályt végez, és az Ásraja segíti őket tanáccsal az elhelyezkedésben. Néhányuk azonban még egyetemre is eljut.

Én egy délutáni korrepetálásra érkezek. A korosztály szerinti csoportok mindegyikében hét-nyolc gyerek van. A harmadikosok a kétjegyű számok összeadását tanulják, a hetedikesek Pythagorasz-tételét. Nem igazán értik. A gyerekek elmondják, hogy a nyarat egy a gudzsaráti Ahmadábád melletti faluban töltik. Ott is vannak rokonaik, és ők ott vagy a földeken dolgoznak vagy horgásznak, és apró állatokat fognak.

Szöveg és fotó: Bangha Imre/Gangetica2.blogspot.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
vasarnap-orszagos-gyujtes-lesz-katolikus-iskolak-javara
Vasárnap országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára

A katolikus iskolák javára gyűjtenek Magyarország összes katolikus templomában február 25-én, a hónap utolsó vasárnapján. Az adakozás évről évre bizonyítja, hogy milyen sokan szívükön viselik az Egyház oktatási-nevelési szolgálatának támogatását.

17:03
orszagjarasra-indul-az-eucharisztikus-vilagkongresszus-keresztje
Országjárásra indul az Eucharisztikus Világkongresszus keresztje

Országjáró körútra viszik az Eucharisztikus Világkongresszus missziós keresztjét. A keresztet Erdő Péter bíboros prímás áldotta meg és indította útjára február 24-én, szombaton délután az esztergomi bazilikából – tájékoztatta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.

16:50