Egy nővér, aki szentek után nyomoz

2017. augusztus 10. csütörtök 19:58

A Segítő Szűz Mária Leányai – Don Bosco Nővérek – nizza-monferratói rendházában egy detektív dolgozik: Paola Cuccioli nővér a régi levéltári iratok között nyomoz, bizonyítékokat keresve, amelyek boldoggá avatásra várók életszentségét igazolják.

A rend történelmi archívumában őrzött iratokat a 49 éves Paula nővér gondozza. „Négy évvel ezelőtt kezdődött – mondja félénken a levéltár békéjéhez szokott nővér. – Ide, a nizzai anyaházba helyezték át a Don Bosco Nővérek kilenc piemonti tartományának történeti levéltárát, ahol élete utolsó éveiben rendalapítónk, Mazzarello Mária anya élt. Ez 110 méternyi, mappákkal teli szekrényt; 2200 eredeti kottát, 600 színdarabot, 1100 kazettát, illetve lemezt jelent. Emellett ruhákat, képeket, filmeket, oktatási anyagokat is őrzünk, sőt, a nővérek első számítógépe is itt található.”

Paola Cuccioli nem egyszerűen csak osztályoz és indexel mindent. A rend levéltárosának feladatát ellátva szolgálja rendjét és azokat a kutatókat, akik a tények alapján szeretnék rekonstruálni a múltat történelmi vagy rendtörténeti szempontból. A szerzetesnővér feladata az is, hogy boldoggá avatásra váró egyének életszentségére bizonyítékokat találjon. Nemrégiben egy hangfelvételre bukkant, melyen Antonietta Böhm nővér életszentségéről tesz tanúvallomást Marinella Castagno, a rend egy korábbi elöljárója. A felvételen Marinella anya Antonietta nővér természetfeletti tapasztalatairól mesélt a nizzai novíciáknak, többek között csodás gyógyulásokról, és arról a kegyelemről, mellyel a nővér megmentett egy haldokló embert.

Antonietta Böhm 2008-ban hunyt el Mexikóban. Az utolsó szolgálati helyén halála után elnyert Isten Szolgája címmel már megtette az első lépést a szentté avatás felé. A hangfelvételről Paola nővér másolatot készített, és Mexikóba küldte, ahol további vizsgálatoknak vetik alá.

„A Gheddo házaspár, Giovanni Gheddo és Rosetta Franzi anyagával is foglalkozom – számol be egy másik kutatásáról Paola nővér. – Ők hitvalló világiak voltak: a feleség szülés közben, a férj pedig a második világháborúban hunyt el. Tisztként szolgált a Don folyónál, itt kapott tüdőgyulladást. Vannak dokumentumok, amelyekben arról beszélnek, hogy a házaspár mindig kész segíteni a szegényeken, és a világi szerzetesek életét élik.”

Paola Cuccioli Anna Žiteket is megemlítette, aki az egykori Jugoszláviában született és Torinóban halt meg. Anna Žitek rendkívüli életű szerzetes volt: boldoggá avatása egyelőre még nem indult meg, de Paola nővér anyaggyűjtése már e hosszú folyamat előjátéka.

„A levéltárban nemcsak a rendtörténeti anyagok vannak, hanem olyan történeti dokumentumok is, amelyek Piemonttal kapcsolatosak – teszi hozzá Paola nővér. – Gondolok például a torinói zavargásokra 1917-ből. A felkelésnek sokan estek áldozatul, sőt, a városban éjjel-nappal járőröztek. Az állami levéltárban a cenzúra eltüntette ezeket a dokumentumokat, azonban mi mindent megőriztünk: van egy levél, amely a szállítási nehézségekről szól a felkelés során. Olyan adatok ezek, amelyek segítenek pontosan rekonstruálni a tényeket.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
lezarult-brenner-janos-emlekev
Lezárult a Brenner János-emlékév – A boldoggá avatásra készül a Szombathelyi Egyházmegye

Vesperessál és ünnepi szentmisével ért véget december 15–16-án a Brenner János-emlékév a Szombathelyi Egyházmegyében. Az ünnep azonban folytatódik: jövőre május 1-jén Szombathelyen boldoggá avatják a hatvan évvel ezelőtt vértanú halált halt lelkipásztort.

16:40
miert-nem-mondta-meg-keresztelo-janos
Miért nem mondta meg Keresztelő János?

Advent 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 1,6–8; 19–28)

16:00