Egyházmegyei tanévnyitót tartottak Debrecenben

Hazai – 2016. augusztus 28., vasárnap | 14:38

Hagyományteremtő céllal rendezte meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek tanévnyitó ünnepségét augusztus 26-án a debreceni Megtestesülés-templomban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisével és előadásokkal egybekötött ünnepségen részt vett többek között Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor nyugalmazott püspök, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, Juhász Ferenc, az Egri Főegyházmegye Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke, Fodor András püspöki helynök, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye EKIF elnöke, Molnár Katalin főigazgató (EKIF), települések polgármesterei, valamint közel 530 fővel az intézmények pedagógusai, technikai dolgozói és az iskolák lelki vezetői.

A tanévnyitó ünnepség kezdetén Palánki Ferenc püspök szentmisét mutatott be. A főpásztor a Szentírásból választott jelmondatot az egyházmegye iskolái számára: „A tanítás célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet” (1Tim 1,5). „Legyen ez számunkra egész évben szándék, cél, hogy tiszta szívből fakadó szeretetre, jó lelkiismeretre és őszinte hitre neveljük a gyerekeket, mint amire Jézus Krisztus tanította tanítványait – hangsúlyozta a püspök, majd a jelmondat három sarkalatos pontjáról elmélkedett.

„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,8). A tiszta szívre törekednünk kell. „Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23). Megőrizni a szívünket azt jelenti, hogy meglátjuk a szépségben, a jóságban, az igazságban és a teremtett világ csodájában az Istent — folytatta gondolatait a főpásztor, majd hozzátette, Assisi Szent Ferenc mindig rá tudott csodálkozni a világ dolgaira. A gyermekeket azért kell a tiszta szív megőrzésére tanítani, hogy életük során észrevegyék Isten jelenlétét.

Felelősek vagyunk a teremtett világért, ami társunk a létezésben. Amikor azt olvassuk a Szentírásból: „…töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!” (Ter 1,28) – ez nem azt jelenti, hogy azzal bármit megtehetünk. Az Istennél az uralkodás egybe esik a szeretettel, ellentétben a mai ember gondokodásmódjával, aki azt hiszei, bármit megtehet a világgal és embertársaival, akiket eszköznek tart — utalt az ember felelőtlenségére Palánki Ferenc. — Jézus bármit megtesz értünk, meg is halt értünk. Arra kell megtanítani a gyermekeket, hogy az uralkodás áldozattal is jár, mert aki első akar lenni, Jézus tanítása szerint „legyen a cselédetek” (Mt 20,27). Aki első akar lenni az iskolai nevelésben, az vállalja a tiszta szív szolgálatát – hangsúlyozta a megyéspüspök.

Ezután Palánki Ferenc a jó lelkiismeret fogalmát bontotta ki, amely összefügg a tiszta szívvel. Hangsúlyozta, a lelkiismeretet nevelni kell ahhoz, hogy felismerje a jót és a rosszat. Számtalan döntéshelyzetből az ember két irányba indulhat el. Ha csak a pillanatnyi cél számít az emberi kapcsolatok helyett, akkor a gyermek nem jó irányban halad, de egy helyes döntéssel a felnőtté válás útjára is léphet. Arra kell nevelni, hogy tiszta szívvel, jó lelkiismerettel élje az életét, hogy meglássa embertársaiban az isteni képmást, akiért felelősséget kell vállalni – figyelmeztetett.

Végül az őszinte hit kérdéséről elmélkedett a főpásztor, amely azt jelenti, hogy odaadom a szívemet az Istennek, akiben hiszek. „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19) – mondja az Úr, vagyis adjátok a szíveteket a mesternek és tanuljatok egymástól, épüljetek egymás hitén, egymás odaadottságán. Úgy kell tanítani, hogy közben magunk is tanítványok legyünk. Yehudi Menuhin híres hegedűművész mondta: „Mindenkinek tanítványa akarok lenni, önmagamnak pedig mestere.”


Legyen bennünk alázat, nyitottság a tudásra, az Istentől jövő üzenetekre, a szolgálatra és a tanításnak célja legyen a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó isteni szeretet — fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

A szentmise után előadások hangzottak el. A szentmise homíliája és a tanévnyitón elhangzott érdekes, hangulatos előadások meghallgathatóak az egyházmegye honlapján.

Előadásokat tartottak (bővebben ITT olvasható és hallgatható meg): Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Juhász Ferenc, az Egri Főegyházmegye Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke és Molnár Katalin, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye EKIF főigazgatója. 

Forrás és fotó:Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria