Egyháztörténeti konferenciát tartottak a pécsi Hittudományi Főiskolán

Kultúra – 2015. január 30., péntek | 9:04

„A katolikus egyház az I. világháborúban” címmel rendeztek konferenciát január 29-én csütörtökön a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. A konferencia előadásai áttekintették a szentszéki törekvéseket, majd egyházmegyei szinten az egyházkormányzati intézkedéseket – tudósít a Pécsi Egyházmegye.

A „nagy háború” nehéz helyzetbe hozta a katolikus egyházat, a legnagyobb európai országokban védekezésre kényszerült, és ezen csak rontott a háborúpárti társadalmi közvélemény.

Cziglányi Zsolt, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora köszöntőjében kiemelte: „Az I. világháborút leginkább a katolikus egyház ellenezte, és meglátta benne azt, hogy igaza volt a modern korral kapcsolatban: tévútra viszi a világot és a közösséget. A modernitás gőgje azonban ezt nem vette figyelembe. Éppen ezért a katolikus egyháznak ekkor kellett először szembesülnie azzal, hogy már nem komoly társadalmi tényező. Már nem szólhat bele, nem alakíthatja az európai politikát, társadalmat.”

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán működő Pécsi Egyháztörténeti Intézet célja, hogy a hátország életét úgy mutassák be, ahogyan az az egyházi forrásokból feltárul. Az Osztrák-Magyar Monarchiában is érvényesült az európai tendencia, de itt a katolikus egyházszervezet sajátos szimbiózist alakított ki az állami intézményekkel. Minderről azonban eddig kevés kutatási eredmény született. A katolikus egyház az első világháborúban című konferencia előadásai áttekintették a Vatikán törekvéseit, valamint az egyházmegyék intézkedéseit is.

Bánkuti Gábor, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa elmondta, ebben az időben a civil társadalom szinte kizárólag felekezeti alapon szerveződött, ezért a helyi plébánosok aktivitása, az ő helyzetértékelésük nagyban meghatározta a közösségek mindennapjait. Ennek bemutatására jött létre az I. világháborús kiállítás a főiskolán képes anyagok és historia domusok feljegyzéseinek segítségével. Igazi újdonságként jelennek meg a plébániai szinten zajló események, azaz a mikroszintű egyházi tapasztalattörténet, a háborús hátország vallásgyakorlásának jellemzői, az itthon maradottak nehézségei, a fronton lévők megsegítésére irányuló egyházi kezdeményezések.

Az előadásokból kirajzolódott a hátország egyházi közösségszervezése, és az egyház társadalommal szoros kapcsolatrendszerének módosulása is. Az előadások új forrásbázisokat szólaltattak meg, mellyel új inspirációt adhatnak a további kutatásokhoz.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria