Ételt osztott a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Debrecenben

2017. december 6. szerda 15:07

Ételt osztott Debrecenben a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat december 3-án. A szervezők mintegy háromszáz főt láttak vendégül egy tál meleg étellel.

Az akció során az összes étel elfogyott. A projektbe bekapcsolódott a Debreceni Karitatív Testület, akik abban segítettek, hogy az ételjegyek eljussanak a rászorulókhoz, valamint a helyi élelmiszermentő hálózat, akik kenyereket és péksüteményeket hoztak.

Az ételosztásban közreműködtek a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai, valamint a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szakolyban működő ápoló-gondozó otthonának dolgozói és ellátottjai.

A legközelebbi ételosztás december 10-én, vasárnap 11 órától lesz az Attila téri görögkatolikus főszékesegyház mellett. Karácsonyig minden vasárnap háromszáz rászorulót hívnak közös ebédre, emellett a karitatív szervezet hagyományt szeretne teremteni azzal, hogy januártól minden hónap első vasárnapján ételosztást tart.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
nekilendulni-szeretetbol-orommel-elbucsuztunk-egerszaloktol2
Nekilendülni, szeretetből, örömmel – Elbúcsúztunk Egerszalóktól

Július 15-én érkezett záró napjához az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat. Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén, Egerszalók búcsúnapján Ternyák Csaba érsek összegzésre kérte a résztvevőket. „Nehézséggel jár kereszténynek lenni, de az öröm és a szeretet az, ami igazán kereszténnyé tesz.”

2018. július 15. vasárnap
ferenc-papa-az-evangelium-hirdetoi-nem-menedzserek-nem-turnezo-celebek
Ferenc pápa: Az evangélium hirdetői nem menedzserek, nem turnézó celebek!

Július 15-én, vasárnap délben az evangélium hiteles hirdetésének jellemzőiről elmélkedett a Szentatya, majd elimádkozta az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel.

2018. július 15. vasárnap