Fél évezred után katolikus szertartást tartottak VIII. Henrik magánkápolnájában

2016. február 11. csütörtök 19:50

Először tartottak katolikus vesperást február 9-én a Hampton Court palota kápolnájában azóta, hogy VIII. Henrik angol uralkodó 1534-ben szakított a katolikus egyházzal. A Londonhoz közel fekvő királyi kastély kápolnája VIII. Henrik magánkápolnája volt.

A két egyházat képviselve Vincent Nichols westminsteri érsek és Richard Chartres londoni anglikán püspök, Őfelsége Királyi Kápolnájának dékánja Keresztelő Szent János tiszteletére imádkozták a vesperást, arra emlékezve, hogy a kápolnát Wolsey bíboros a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend (a későbbi Máltai Lovagrend) kápolnája helyén építtette a 16. század elején.

Egy történész arról beszélt, hogy VIII. Henrik forogna a sírjában, ha tudná, mi történik ma este – mondta el Vincent Nichols westminsteri érsek az AFP francia hírügynökségnek a latin nyelvű liturgia kezdete előtt február 9-én este a London közelében lévő palota kápolnájában, ahol mintegy 350 hívő gyűlt össze.

Valójában ez egy kiemelkedő momentum, az anglikán és a római katolikus egyház megbékélésének szimbóluma – tette hozzá az angol-walesi katolikus egyház első számú vallási méltósága.

A közös esti imádságot megelőzően Vincent Nichols westminsteri bíboros érsek és Richard Chartres londoni anglikán püspök a királyi Great Hallban megbeszélést folytattak a Faith and the Crown (A hit és a Korona) témájában. A nyitott megbeszélésen elsősorban a két egyház és a brit monarchia kapcsolatát tekintették át, különös figyelemmel a két fél közötti párbeszédre, mely sajátos módon fennmaradt a századokon át. A Szentszéket a helyi egyházak imatalálkozóján Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka képviselte.

John Studzinski, a Genesis művészeti alapítvány alapítója, aki segített a szertartás szervezésében, emlékeztetett arra, hogy Hampton Court kápolnája VIII. Henrik magánkápolnája volt.

Ezekben a nyugtalan időkben nagy szükség van a vallások közötti párbeszédre – hangoztatta. – VIII. Henrik, Anglia és Írország királya hithű katolikus volt, ám 1534-ben szakított a katolicizmussal, mert a pápa helytelenítette Aragóniai Katalinnal kötött első házasságának felbontását és második házasságát Boleyn Annával. Ezek után létrehozta a Rómától független anglikán egyházat, amelynek feje ő maga lett.

A Hampton Court palota kápolnája ma is II. Erzsébet brit uralkodónak, az anglikán egyház fejének a közvetlen irányítása alatt áll. Az anglikán és a katolikus egyház viszonya nem problémamentes, feszültséget szított az elmúlt években például a Vatikán azon döntése, amely lehetővé teszi, hogy az egyházukkal elégedetlen anglikán hívek protestáns örökségük megőrzésével együtt áttérhessenek a katolicizmusra.

Forrás: MTI; Vatikáni Rádió

Fotó: Múlt-kor; Historic Royal Palaces

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
tudatosabb-es-elkotelezettebb-emberekre-van-szukseg-interju-veres-andras-gyori-megyespuspokkel
Tudatosabb és elkötelezettebb emberekre van szükség – Interjú Veres András győri megyéspüspökkel

Február 17-én, pénteken nyitotta meg Győrött Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Szent László jubileumi évet. Ebből az alkalomból a győri megyéspüspököt Szent László alakjáról, példájáról és a tervezett programokról kérdeztük.

2017. február 26. vasárnap
ferenc-papa-bizzunk-istenben-es-erezzuk-az-o-apasagat-gondoskodo-szeretetet
Ferenc pápa: Bízzunk Istenben, és érezzük az ő apaságát, gondoskodó szeretetét!

Február 26-án a déli Mária-imádság előtt a szentatya arról elmélkedett, hogy állandóan tudatosítanunk kell Isten apai, baráti, szövetséges, hűséges szeretetét, és nem szabad engednünk a földi javak csábításának. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

2017. február 26. vasárnap