Ferenc pápa a perui papokhoz és szerzetesekhez: Hivatásunk gyökerei a földben vannak, szíve az égben

2018. január 22. hétfő 13:42

Apostoli útja keretében január 20-án, a szentmisét követően a Szentatya Trujillóban, a „perui hivatások bölcsőjének” tartott nagyszemináriumban találkozott mintegy ezer egyházi személlyel, akik a papokat és szeminaristákat, valamint az Istennek szentelt élet követőit képviselték.

A szeminárium belső udvarán összegyűlt hallgatóság lelkes tapssal köszöntötte a belépő Szentatyát, aki tréfálkozva azt mondta: „Megkaptam előre a tapsot, akár mehetek is!?” Erre tüstént mindenki azt kiáltotta: „Nem!”

„Azért jöttem, hogy megismerjelek és meghallgassalak bennetek, és hogy együtt mondjunk köszönetet a hivatásunkért és küldetésünkért” – kezdte beszédét a pápa. Utalt a találkozás helyére, egész Latin-Amerika egyik legősibb szemináriumára, amely bölcsője megannyi missziós hivatásnak. Megemlékezett Mongrovejói Szent Turibiuszról, aki éppen ebben a szemináriumban, íróasztala előtt ülve halt meg. Ferenc pápa úgy fogalmazott, Szent Turibiusz, Latin-Amerika püspökeinek védőszentje segítségével most a földrész történetének gyökereit szemlélhetjük.

Gyökér nélkül nincs virág a fákon, sem pedig gyümölcs, mert azok, ahogy a költőtök mondja, a gyökérből nőnek ki. A mi hivatásunknak mindig két dimenziója van: a gyökereink a földben és a szívünk az égben – tette hozzá a Szentatya. – Ha egyik vagy másik hiányzik, elszárad a fa, elfonnyad a gyümölcs, s fonnyadt papok, kókadt szerzetesek leszünk. Az Egyház pedig jó, és anya, van tehát idő arra, hogy számot vessünk azzal, ha valami nem megy, csak hogy megmentsük azt.

Ez a megmentés a gyökerekből, az elődök gazdag emlékezetéből ered, ennek három sajátosságát elemezte a továbbiakban a pápa.

Az emlékezet első vonása az örömteli öntudat – szögezte le. – Nem lehetünk öntudatlanok magunk felől, tudnunk kell, mi történik velünk, de ezt egy örömteli öntudattal tegyük!

A János-evangéliumból korábban felolvasott apostolmeghívások történetét elemezve Ferenc pápa Jánosra és Andrásra utalt, akik elhagyták a Keresztelőt és Jézus után indultak; pedig a Keresztelőhöz, a híres emberhez mindenki odatódult, hogy meghallgassa és megkeresztelkedjék.

Ám ő éppen személyes története gazdag tapasztalatából tudta, hogy nem ő a Messiás, ő csak jelzi a Messiást. Megdöbbentő, ahogy a Keresztelő végzi, egy földalatti börtönben... Ő nem lépett az Úr helyébe, a mi dolgunk is az, hogy vele együtt dolgozzunk. Játsszunk az ő kezére, legyünk a társai, mert éppen ebből fakad a mi örömünk – biztatott a pápa. – Jó nekünk azt tudni, hogy nem mi vagyunk a Messiás! Megfoszt attól, hogy fontosnak tartsuk magunkat. 

Derűsen utalt a Szentatya arra az idős holland jezsuitára, aki mindig tudott nevetni, nevetni saját magán, s ha más nem volt, hát akkor saját árnyékán. „Nevessünk magunkon, mert ha ezt jól csináljuk, akkor nem nevetjük ki a másikat, hiszen tudjuk, hogy nem saját erőnk és tudásunk a gyökere a szolgálatunknak.” Mindehhez egy bölcs tanáccsal is szolgált Ferenc pápa – két tabletta kíséretében: mint mondta, az elsőt reggel kell bevenni, és ez segít a Jézussal és Máriával folytatott imádság végzésében, míg a másik a nap során bármikor alkalmas, csak egy tükör kell hozzá, hogy szembenézzünk önmagunkkal, és egy jót nevessünk; mert a tükör megnevettet minket, segít hogy önmagunkon derüljünk!

Emlékezetünk második alapja, hogy ápoljuk meghívásunk óráját, ahogy János apostol emlékezik meghívása pontos idejére – folytatta a pápa. – Akit az Úr megszólított, annak új időrendje támad: annak előtte és annak utána. Annak az órának az emlékéből nem az a fontos, hogy mi mit éreztünk, hanem hogy az Úr várt, akart tőlünk valamit. Ránk fordította a tekintetét. Ez hivatásunk legfontosabb vonása. Ez több, mint ahogy én nézek az Úrra, akár a tabernákulum előtt, hiszen minden megszentelt személy hivatásának legfontosabb része az Úr tekintete, mellyel az adott helyzetben meghívott. Ott volt és meggyógyította a sebeinket. Ennek az alapja az ő szeretete.

A Szentatya bibliai példaként Izrael kiválasztására utalt, ami nem azért történt meg, mert Izrael nagy lett volna, hanem pontosan a kicsinysége miatt választotta az Úr.

Annak az „órának” az emlékét az imádság őrzi meg – emelte ki a pápa. – Az az imádság, amit otthon tanultunk, szüleinktől, nagyszüleinktől, hitoktatóinktól.

Ferenc pápa beszélt Peru népének rendkívül gazdag imatapasztalatáról, mellyel Jézus Krisztushoz, a Szűzanyához és a szentekhez fordulnak, majd az aparecidai püspöki konferencia dokumentumára utalt, miszerint az imádság, a kegyhelyekre irányuló búcsújárások és zarándoklatok életre szóló döntéseket gyümölcsöznek. Arra buzdította a perui papokat, szerzeteseket, szeminaristákat, hogy ne vessék meg ezt az egyszerű népies hitet, hanem merítsenek belőle, ahogy Pál apostol ajánlja Timóteusnak: Kövesd anyád és nagyanyád hitét!

A hivatást hálával kell megőrizni és köszönetet kell mondani érte – ajánlotta még a Szentatya. – Az ilyen szív kitágul, a szolgálatban lendületet vesz, ám nélküle csak a szent dolgok végrehajtói vagyunk, olyanok, akiken mégsem nyugszik az Úr kenete. A fel- és megszentelt személyek bátran támaszkodjanak a környezetük, Isten népe tanácsaira!

Ferenc pápa példaként említette azt az idős sekrestyés nénit, aki egyszer ezt mondta a papjának: „Atya, már olyan régen nem látogatta meg az édesanyját, menjen csak nyugodtan, mi itt szépen imádkozzuk a rózsafüzért!”

A hivatás emlékezetének harmadik vonásaként a járványszerűen terjedő örömet említette a pápa, amely a találkozások révén megfertőz másokat és elkezd terjedni úgy, ahogy András vitte el hivatása örömét testvérének, Simon Péternek. Ez a missziós küldetés a Krisztussal való spontán találkozásból ered, mert ha a találkozás öröme kitölti a szívet, azt nem lehet nem továbbadni másoknak. Ennek az örömteli átadásnak az akadálya azonban az elszigetelődés, a bezárkózás, de még inkább az egymás elleni gáncsoskodás.

Éppen ezért a közösség tagjai keressék egymást, az idősebb a fiatalt és fordítva, mert az Egyház egy élő test. Tanuljanak egymástól, főként a fiatalok az idősebbektől – mondta a Szentatya, és beszéde zárásaként egy afrikai közmondásra utalt: A fiatalok gyorsan tudnak haladni, de az utat az idősek ismerik!

A 31 millió lelket számláló Peru 90 százaléka katolikus, az ország 45 egyházkerületét 68 püspök vezeti. Az 1645 plébánia mellett 6300 más pasztorális centrum működik közel 2100 egyházmegyés és 1300 szerzetes pap közreműködésével. Peru szemináriumaiban 1539 kispap készül a lelkipásztori szolgálatra. A mintegy 5600 szerzetesnő oktató, nevelő, betegápoló munkáját 51 ezer katekéta segíti. Örvendetes jelenség a perui egyházban a világi segítők elkötelezett munkája. 11 ezer világi misszionárius tevékenykedik a papok mellett, akik az amazóniai térség erdős-folyami vidékén nem tudják ellátni a nehezen megközelíthető és  elzárt kis falvakat.

A trujillói szemináriumi kollégiumot (Colegio Seminario) 390 évvel ezelőtt, 1625-ben alapította Carlos Marcelo Corne helyi püspök. Mindig döntő szerepet játszott Észak-Peru papképzésében. A papképzésen túl elemi és középiskolai oktatás is folyik az intézményben, melyet Trujillo város vezetése 2004-ben oktatási aranyéremmel tüntetett ki.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
vasarnap-orszagos-gyujtes-lesz-katolikus-iskolak-javara
Vasárnap országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára

A katolikus iskolák javára gyűjtenek Magyarország összes katolikus templomában február 25-én, a hónap utolsó vasárnapján. Az adakozás évről évre bizonyítja, hogy milyen sokan szívükön viselik az Egyház oktatási-nevelési szolgálatának támogatását.

17:03
orszagjarasra-indul-az-eucharisztikus-vilagkongresszus-keresztje
Országjárásra indul az Eucharisztikus Világkongresszus keresztje

Országjáró körútra viszik az Eucharisztikus Világkongresszus missziós keresztjét. A keresztet Erdő Péter bíboros prímás áldotta meg és indította útjára február 24-én, szombaton délután az esztergomi bazilikából – tájékoztatta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.

16:50