Giampietro atya, aki a feltámadás reményét viszi a drogfüggőség poklaiba

Kitekintő – 2018. november 16., péntek | 19:59

A brazíliai São Paulóban működik a Missão Belém elnevezésű központ, Giampietro Carraro vezetésével. A kábítószerfüggők és -terjesztők között, „Crackföldön” hirdeti az evangéliumot és a feltámadást a nyomorból, a kirekesztettségből.

Giampietro Carraro osztozik azoknak az életében, akiket úgy nevez, „testvéreim az úton”: kábítószeresek, alkoholisták, hajléktalanok. Egyike azon keveseknek, vagy talán az egyetlen – a rendőrséget is beleértve –, aki São Paulóban képes belépni abba a városrészbe, amelyet a helyiek csak Crackfölnek (Cracolandia) neveznek (a crack az általában por formában lévő hagyományos kokain mesterségesen előállított, kristályos formája). Crackföld egy négyzetkilométeres terület a város központjában, ahol az emberek a nyílt utcán terjesztik és fogyasztják a drogokat.

A szegények világnapján a Famiglia Cristiana olasz családi lap Giampietro Carraro történetét választotta, mert számára a szegények valóban „Krisztus teste”, ahogyan Ferenc pápa mondja gyakran. Az 56 éves olasz misszionárius húsz éve él Brazíliában, és azért hozta létre a Missão Belém szervezetet, hogy családot adjon azoknak, akinek nincsen. Egy brazil szerzetesnővér, a 45 éves Cacilda Da Silva Leste segíti munkáját, illetve az egész világon ma már több ezer tagja van a szervezetnek.

„Meghívás a meghívásban… Kimentünk az utcára, hogy közösségben éljünk azokkal, akik ott élnek: olyan emberek, akik az esetek többségében úgy érzik, nincs tovább, mindenki elutasítja őket, nincs számukra remény” – mondja Giampietro atya. A Missão Belém központja São Paulo belvárosában található: az atya háza, vagyis egy vakolatlan viskó, szedett-vedett bútorokkal. Innen indul útnak nap mint nap ez az elszánt pap segítőtársaival, hogy elmenjen a számkivetettekhez, és új lehetőséget kínáljon fel nekik.

A titok – mondja Giampietro – a spiritualitás, vagyis az, hogy a hit valódi tekintetével nézünk a szegényre, a szegénységre. „Semmi költői nincs abban, amikor odalépsz egy igazi szegényhez. Szörnyű helyzetekkel találkozom az utcákon: emberek a saját ürülékükben, tele poloskákkal, nem ritkán drog, alkohol hatása alatt. Nem könnyű átölelni az ilyen helyzetben lévő embereket” – hangsúlyozza. Elmesélte, hogy a Missão Belém első évében Cacilda nővérrel elmentek Assisibe, ahol Szent Ferenc előtt megértettek egy alapvető fontosságú dolgot: „Van szent szegénység, Jézus szegénysége, aki emberré lett értünk Betlehemben, és van szolgai szegénység, azok szegénysége, akik az alkohol, a drogok és a kirekesztettség rabszolgái. Mi nem gazdaggá akarjuk tenni a szegényeket, hanem át akarjuk alakítani a szolgai szegénységet szent szegénységgé. Ebben áll számunkra a kihívás, úgy mondjuk, hogy a poklot kell evangelizálnunk… Még ha a számokat tekintve ma Brazíliában a Missão Belém a legnagyobb befogadó központ is, mi nem szociális szolgáltatás vagyunk, hanem evangelizálunk.”

Giampiero nem feledkezett meg arról, amikor először ment el Crackföldre: „Körülbelül kétszázan voltunk egy körmenetben, én az Oltáriszentséggel elöl mentem. Egyszer csak egy emberekből álló fal előtt találtuk magunkat (legalább ötszázan voltak). Abban a pillanatban elkezdtem Szűz Máriához imádkozni, és a fal hirtelen megnyílt előttünk, az emberek arrébb álltak, beleértve a dílereket is, és átmentünk közöttük. Attól kezdve többször elmentünk az Eucharisztiában jelen lévő Jézussal a szegények közé, és soha nem volt gondunk.”

Azzal, hogy az eucharisztikus Jézust elviszik a nyomor és a kirekesztettség helyére, látható jelét akarják adni annak, hogy a feltámadt Krisztus elhozza a megváltást oda, ahol a halál uralkodik. És ez nem csupán elmélet: valahányszor körmenetben mennek el Crackföldre, átlagosan húsz ember csatlakozik hozzájuk, és kéri, hogy fogadják be a Missão Belémbe, vagyis megpróbál változtatni az életén. Elmesélte, hogy legutóbb egy alkoholistát fogadtak be, aki nem vette észre, hogy egy patkány rágja a lábikráját. Majdnem amputálni kellett, de az orvosoknak végül sikerült megmenteniük a lábát.

Adatokat is mondott, nem hivalkodásból, hanem annak bizonyítékaként, hogy az állami gondoskodás hiányában is milyen nagy erőket lehet megmozgatni a szegényekért: tizenhárom év alatt a Missão Belém hatvanezer embert fogadott be (vannak körtük visszatérők is). Naponta négyezer embert látnak vendégül. A Missão Belém 170 épületében kétezer ágy van, ebből hatszázat betegeknek tartanak fenn, testi és pszichés betegeknek egyaránt.

A házakat önkéntesek működtetik, főként olyanok, akik korábban az utcán éltek, és miután rendbejöttek, mások szolgálatának szentelik az életüket. Körülbelül kétszázan vannak, akiket sikerült megváltani a kábítószerfüggés és az alkoholizmus poklaiból. Az egyikük a kidobóember-alkatú Gilson atya, kinek mosolya mindenkit magával ragad. „Ma pap, de korábban kábítószerfüggő volt, sőt, ő volt Crackföld egyik alapítója – meséli róla Carraro atya. – Sikerült kikerülnie a drogfüggés alagútjából, tizenkét éve ismert meg minket, fokozatosan ébredt rá hivatására, és São Paulo bíborosa, Odilo Pedro Scherer pappá szentelte.” Egyike Missão Belém csodáinak. Egy másik csoda Marcio, aki kamionokat lopott, és börtönbe került: „Ma már több házunk felelőse. Az evangélium szavaival kifejezve: elvetett, kiselejtezett kő, amely szegletkővé lett.”

* * * 

Giampietro Carraro Velence közelében, Sandon di Fossòban született 1962-ben. Korábban egy São Pauló-i missziós társaságnál szolgált, majd úgy érezte, még radikálisabban szeretné megélni az utca népéhez való közelséget, és Claudio Hummes bíboros engedélyével elkezdte működtetni a Missão Belémet, amely 2010-ben kapott egyházmegyei jóváhagyást. Ma már Brazílián kívül Haitin, Boszniában, Olaszországban is jelen vannak.

Forrás: Famiglia Cristiana

Fotó: Famiglia Cristiana; Vatican Insider

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria