Hármas ünnepet tartott a montreali magyar katolikus közösség

2018. május 17. csütörtök 17:42

Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök idei észak-amerikai látogatása alkalmával ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be a montreali Magyarok Nagyasszonya-templomban május 13-án.

A szentmisén a püspök kiszolgáltatta a bérmálás szentségét, valamint ezen a napon történt az elsőáldozás is. Cserháti Ferenc látogatása idén is egybeesett a kanadai anyák napjával, így külön köszöntötte az édesanyákat, és a misét értük is ajánlotta fel. A szentmisén a zenei szolgálatot az egyházközség zenekara látta el.

Urunk mennybemenetelének ünnepe alkalmából a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök beszédében arra buzdított, hogy figyeljünk a Lélek ihletésére, és terjesszük a krisztusi örömhírt. „Az üdvösség, a szép, jó és igaz élet itt kezdődik, a földön. Amikor békében, szeretetben és harmóniában élünk, az üdvösség elkezdődött, és ez kiteljesedik majd, reményeink és hitünk szerint, az örök üdvösségben” – hangsúlyozta Cserháti püspök.

A szertartást fogadás, majd a Montreali Magyar Iskola évzáró ünnepsége és anyák napi műsora követte, melyen közreműködött a Bokréta ifjúsági néptáncegyüttes is.

A montreali magyar ifjúsági szervezetek nagyon aktív időszakot zárnak. Az ünnepen sokan kifejezték hálájukat a Magyarok Nagyasszonya-plébániához kapcsolódó ifjúsági szervezetek vezetőinek a közösségért végzett munkájukért, valamint Licskó Szabolcs plébánosnak, aki folyamatosan segíti és koordinálja a csoportok működését.

Forrás és fotó: Flora Monozlai, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa; Montreali Magyarok Nagyasszonya-plébánia

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
lelki-gondjainkrol-nem-csak-plebanosoknak-es-teologusoknak
Lelki gondjainkról – nem csak plébánosoknak és teológusoknak

A plébánosok és teológusok napja résztvevői különleges előadásokat hallhattak október 18-án Pannonhalmán: Anselm Grün OSB lelki gondjainkról, Tomáš Halík professzor pedig hit és hitetlenség kérdéseiről osztotta meg gondolatait a gimnázium dísztermében.

2018. október 19. péntek
huszeves-az-alsoszentmartoni-szent-marton-ovoda
Húszéves az alsószentmártoni Szent Márton Óvoda

Alapításának huszadik évfordulóját ünnepelte az alsószentmártoni Szent Márton Óvoda. Az október 15-én tartott jubileumi ünnepségen Udvardy György megyéspüspök megáldotta a máriagyűdi kegyszobor másolatát, amit az óvodában helyeztek el.

2018. október 19. péntek