II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Somorjai Ádám bencés atyával beszélgettünk

2014. március 9. vasárnap 12:04

Somorjai Ádám bencés atya 1997-től a vatikáni államtitkárság munkatársa. Munkája során többször is találkozott II. János Pál pápával. A szentté avatáshoz közeledve megosztotta szerkesztőségünkkel  gondolatait, élményeit.

Közeledik II. János Pál es XXIII. János szentté avatása. Mi a jelentősége ennek az eseménynek?

– Úgy vélem, Ferenc pápa döntését, hogy kettőjüket egyszerre emeli a szentek sorába, elsősorban az motiválta, hogy a két pápa szolgálatára azonos nézőpontból lehet tekinteni. Gondoljunk arra, hogy János pápa idején kezdődött meg egy olyan új viszonyulás a kommunista tömb irányában, amely János Pál pápa idején teljesedett ki és – mondjuk ki, mert ritkán hangoztatjuk – elkerülve a harmadik világháborút, bekövetkezett az „annus mirabilis”, az úgynevezett „csodák esztendeje”, vagyis 1989, melyet mi otthon csak rendszerváltásnak csúfolunk. Ez igenis a csodák esztendeje volt, és a két pápa nélkül biztosan nem így következett volna be. Természetesen ez csupán egyetlen szempont, de lehet, hogy számunkra a legfontosabbak egyike.

Miként folynak most az előkészületek a Vatikánban és az államtitkárságon a nagy esemény kapcsán?

– A Vatikán különböző illetékes hivatalaiban dolgoznak a részletek előkészítésén. II. János Pál temetéséhez hasonló nagyságrendben jelentkeztek be államfők, diplomaták, akiket az olasz hatóságokkal együtt méltóképpen kell fogadni, utazásukat, tartózkodásukat Rómán belül lebonyolítani, s ez kifejezetten a pápa államtitkárságának a feladata, különös tekintettel a protokoll osztályra. A pápai szertartásmester hivatalának kell gondoskodnia arról, hogy liturgikus szempontból minden rendben történjék, legyen például elegendő számú áldoztató pap, stb. A Pápai Ház Prefektusi Hivatala – amelynek illetékessége az audienciák szervezése – szokott foglalkozni azzal, hogy elegendő szék álljon rendelkezésre, de ezt a munkát a Vatikán Állam Kormányzósága koordinálja, ezt nevezzük itt mi Governatoratónak. Mindenkire számos részfeladat jut, s örömmel készülünk az ünnepi eseményre.

Ön II. János Pál idején kezdett dolgozni a vatikáni államtitkárságon. Azóta XVI. Benedek es Ferenc pápa szolgálatában is állt. Hogyan jellemezné a három pápaság tükrében a lengyel pápáét?

– II. János Pál pápa – bár az előbb inkább politikai értelemben méltattam szolgálatát – korábban is, és itt, Rómában is képes volt arra, hogy főpapi szolgálatának lelki oldalára helyezze a hangsúlyt. Neki is – csakúgy, mint a többi pápának – az egyes személyek voltak a fontosak, mert közelebb akarta hozni őket az evangéliumhoz. Ezt a beállítódást világegyházi dimenziókba kellett áthelyeznie, amit sikeresen meg is tett, bár tudjuk, hogy élő, lüktető, népegyházi közegből, a lengyel egyházból, annak mindennapi hagyományvilágából érkezett. Talán nála a leghangsúlyosabb az, amit most tovább erősít Ferenc pápa szolgálata: a pápai hivatal globális, világméretű gyakorlása az egyes emberek szolgálatán keresztül. Ő az, aki elkezdte használni a kis népek nyelvét is, és nem véletlen, hogy a lengyel nyelv – éppen méretei miatt – pápai világnyelvvé vált, s ez mindmáig így is maradt. A népegyházi „kiképzés”, amelyben része volt, kifejeződött abban is, hogy krakkói segédpüspök, majd érsek korában, nagyböjtben, majd a nagyhét folyamán szeretett órákra, sőt fél napokra is eltűnni a Krakkó-közeli Kalwaria Zebrzydowska zarándokhelyre, ahol egyszerű fekete reverendában, fekete kabátban vett részt a hívek között az áhítatban, a keresztúton. S amikor már a sokadik versszaknál mindenki feladta az éneklést, vagy előkapta énekeskönyvét, ő akkor is kívülről énekelte tovább a népénekeket.

Hosszú szolgálatából milyen személyes élményeket emelne ki, amelyek különösen megéritették II. János Pállal kapcsolatban?

– Az első kulcsélményem 1985 áprilisában volt, amikor először vettem részt általános kihallgatáson. Jó helyet kaptunk, talán az ötödik sorban, közvetlenül a kiválasztott személyek ülései mögött. Láthattam, amit ő látott. A kihallgatás végén akkor még ő ment végig köszönteni az első sorban elhelyezkedő fontos személyiségeket, és amikor megfordult, tekintete előtt megjelent sok-sok mosolygó arc, közöttük pedig alul, középen, felül, balról és jobbról a sok-sok fotókamera. Mindezt kb. 10–15 méterről láthattam. Az volt az élményem, hogy mindenki azért mosolygott, hogy a pápa visszamosolyogjon, és akkor elkapja a pápa tekintetét és megörökítse. Akkor elment a kedvem attól, hogy hasonló helyzetbe kerüljek. Jobb árnyékban maradni, mint rivaldafénybe kerülni. Neki segített az, hogy színészi talentuma és gyakorlata is volt, de mindig meg tudott maradni természetes embernek.

A szerdai általános kihallgatásokon II. János Pál idején Ádám atya köszöntötte német nyelven a pápa nevében a szent Péter téren összegyűlt német zarándokokat. Miért es hogyan kezdődött ez a megbízatása?

– 1997 januárjában kezdtem a szolgálatot az államtitkárság általános ügyeivel foglalkozó részlegben, a német nyelvi szekcióban. A Szentatya szavainak közzététele az államtitkárság illetékessége, a német nyelvű megnyilatkozásoké pedig a német szekcióé. Ilyen minőségben – mivel hárman voltunk akkor a szekcióban – minden harmadik általános kihallgatáson rám jutott a sor, hogy a Szentatya ún. szpíkere egyek, tehát német nyelven köszönthettem a zarándokokat az ő nevében, ill. felolvashattam az ő katekézisének rövid összefoglalását. Ezt mindaddig végeztem, amíg a német szekcióban voltam, tehát 2002 márciusáig.

Önnek jutott az a megtiszteltetés is, hogy magyar delegációk vatikáni látogatása során a pápa oldalán tolmácsként legyen jelen. Mit jelentett ez Ön számára? Kiemelne ebből a feladatköréből emlékezetesebb magyar látogatasokat II. János Pál idejéből?

– Nagy válogatási lehetőség nem volt, mivel én voltam az egyetlen magyar az államtitkárságon. Más nyelvi szekciók esetében az adott részleg vezetője volt a tolmács ilyen kiemelt alkalmakkor. Ha tehát köztársasági elnök vagy miniszterelnök érkezett, engem is bevetettek. A Szentatyánál nem kellett tolmácsolni, mert volt közös nyelv. A bíboros államtitkárnál igen, mert följegyzés is készült az ott elhangzott megbeszélésből. Számomra utólag legemlékezetesebb a 2004. decemberi miniszterelnöki látogatás maradt, mert akkor a Szentatya már nem tudott beszélni, én nem tolmácsa, hanem egyenesen hangja voltam, s magam lepődtem meg leginkább, amikor az előre elkészített rövid pápai beszéd felolvasásakor egy mikrofont is elém toltak, majd aznap este a Vatikáni Rádióban meghallottam saját hangomat.

A rendszerváltás éveiben II. János Pál - és hatására a Vatikán - milyen szerepet játszott a magyar átalakulásokban? Milyen kapcsolat fűzte a pápát hazánkhoz, hogyan vélekedett a magyarokról?

– Az „annus mirabilis” Magyarországot másképp érintette. Azt is mondhatnánk: csak az oldalszele. Akkortájt volt egy egész lapos, emlékeim szerint Magyar Nemzet-cikk, amelynek a címe ez volt: „A lélek leng, de nem suhan”. Lengyel László publicisztikája volt, bennem máig visszhangzik ez a megfogalmazás. Az egyház nem vett részt a változásokban, hanem kivárt, a Vatikán pedig közvetlenül nem nyúlt bele a folyamatokba. Azok a hírek azonban, amelyek azt megelőzően és akkor is érkeztek, főleg Lengyelország felől – ne felejtsük, hogy a Szolidaritás mozgalom akkor már kilencedik esztendejébe lépett –, katalizálták a magyarországi helyzetet is. A lengyel kerekasztalt követte a magyar. Ezért én úgy gondolom, hogy János Pál pápa hatása nem közvetlenül, hanem lengyel közvetítéssel, áttételesen mobilizálta a magyarországi híveket és a társadalmat.

Ádám atya részt vett II. János Pál magyarországi látogatásainak szervezésében? Ha igen, hogyan?

– II. János Pál pápa első alkalommal 1991 augusztusában járt Magyarországon. Ekkor én pannonhalmi bencés voltam, a könyvszolgálatot vezettem. Nem volt részem a magyarországi látogatás szervezésében. A pápa második alkalommal 1996 szeptemberében látogatott el hozzánk, ekkor én Pannonhalma részéről a pápalátogatás római előkészítője voltam: 1996 tavaszán Rómában, a nyár folyamán pedig otthon. Emlékezetes volt egy vacsora, amikor Asztrik főapát úr kíséretében a Szentatyánál megbeszéltük az időpontváltozást. Eredetileg június 20-ra volt kitűzve a látogatás időpontja, de a tavasz folyamán, talán április hónapban, az oroszországi választások miatt június 30-i időpont utánra kellett ezt tenni. A Szentatya rugalmas volt, akkor dőlt el, hogy a látogatás időpontja szeptember 6–7. lesz. A nyár folyamán a főapáti hivatalban több feladatom is akadt, hogy a látogatás előkészítésében részt vegyek, így például a pápai beszédek fordítása is egyik feladatom volt.

II. János Pál magyarul is tanult. Közreműködött oktatásában?

– A Szentatya magyarul főként felolvasni tanult, nekem két alkalommal volt arra módom, egyenként 20–20 percben, hogy vele gyakoroljam a másnapi boldoggá avatás magyar bekezdésének felolvasását. Az első 1997 novemberében, Apor Vilmos püspök boldoggá avatásakor, a második pedig 2003-ban, Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásakor volt aktuális.

Milyen egyéb feladatköröket töltött be meg II. János Pál idején a vatikáni államtitkárságon?

– 2002 márciusától áthelyezéssel az államtitkárság általános ügyekkel foglalkozó részlegének levéltárába kerültem, helyettes igazgatói munkakört kaptam. A magyar nyelvi szolgálat nem olyan sok, hogy az egész munkaidőt kitöltené. Ezért ennek ellátását akkor is, ma is oldallagosan végeztem illetve végzem.

Kiemelné legmeghatározóbb személyes élményét II. János Pállal?

– 1993 májusában édesanyámmal és Pál atyával együtt első alkalommal részt vehettem János Pál pápa reggeli szentmiséjén a magánkápolnájában. Amikor az ad limina látogatáson lévő japán püspökök és az őket kísérő hívek csoportjával együtt fölmehettünk a lakosztályába, az már méltó és exkluzív élményt nyújtó előkészület volt, s amikor több termen át (számukat sohasem tudtam megjegyezni, mindig több volt, mint amennyire gondoltam) megérkeztem a magánkápolnájába, elsőként a Częstochowai Madonna kegyképének másolatára esett tekintetem. Utána vettem csak észre az ő fehér alakját, ott térdepelt középen, az oltár előtt. Ez volt az első olyan élményem, hogy rendkívül közel voltam hozzá, és nagy megilletődöttséggel koncelebráltam. Utána a Szentatya mindannyiunkat röviden fogadott, mi körben álltunk, és ő egyenként köszöntött minket.

Ádám atya nagyon jól beszél lengyelül. Ezen a nyelven kommunikált a Szentatyaval?

– Igen, amikor négyszemközt voltunk, vagy Stanisław Dziwisz, személyes titkára jelenlétében. Egyébként pedig olaszul.

XXIII. János pápát kissé feledésbe merült pápának is tarthatnánk, neve ritkábban kerül elő. Most, a szentté avatás kapcsán mégis miben látjuk személyének jelentőségét? Miért volt ő nagy pápa?

– Hogy miért volt nagy pápa, arról inkább a történészeket kell megkérdezni. Hogy miért volt szent pápa, arról pedig magát az egyházat. Én nem tapasztaltam itt Rómában vagy Olaszországban, hogy őt elfeledték volna, a történészek is máig emlegetik, hisz ő volt az, aki nagy változtatásokat indított el: olyan folyamatokat, mint a II. Vatikáni Zsinat kihirdetése és összehívása, amely nagy változtatásokat jelentett az egyház számára. Az, hogy az egyház mi vagyunk, nem pedig csupán a hierarchia – ezt ő tanította meg nekünk. Más kérdés, hogy ezt János Pálnak nem kellett külföldön megtanulnia, mert már otthon megtapasztalta.

Sokan hasonlítják a „szeretett pápaként” jellemzett XXIII. Jánost Ferenc pápához. Milyen párhuzamokat lát közöttük?

– János pápa hozta be azt a közvetlenséget, személyes nyitottságot, amelyet János Pál pápa teljesített be. Hogy lehet-e ezt fokozni? Ferenc pápa arra tanít minket, hogy igenis lehet.

Mint történész milyen jelentőséget tulajdonít a hidegháború idején írt Pacem in terris k. enciklikájának? Mi a mai aktualitása ennek a dokumentumnak?

– Korábban az egyház elutasította a kommunizmust, és ez az enciklika idézett emlékezetbe egy régi, a skolasztikában már kifejtett gondolatot: különbséget kell tenni a tévedés és a tévedő személy között. Az előbbivel nem dialogizálunk, hanem elítéljük és nem követjük. Az utóbbival – mivel emberi személyről van szó – szóba állunk, mert tiszteljük emberi mivoltát. S lehet, hogy ezzel a gesztussal dialógus kezdődik, amelynek végeredménye az is lehet, hogy nem marad meg tévedésében. Ez egy új paradigma, amely elindította a dialógust. Itt, Olaszországban a történészek a Vatikán keleti politikáját is a világméretű dialógus egyik korszerű megnyilatkozásaként ünneplik.

Fűződnek-e személyes élményei XXIII. Jánoshoz? Mit jelent Ön számára ez a pápa?

– 1958 október végén választották meg, akkor én hat éves voltam és a vasfüggöny mögött éltem, így csak az ő temetésére emlékszem úgy, hogy láttam az osztrák tévén. 1963 júniusában volt, amikor már 11 éves voltam: akkor az egész utcából mindenki egy családnál, mi Győr-Révfaluban Zsegoráéknél gyűltünk össze, mert még nem volt mindenkinek lehetősége arra, így nekünk sem, hogy tv-készüléket vásároljon.

Mindszenty bíboros egyik legjelentősebb kutatójaként mit emelne ki XXIII. János időszakából a hercegprímás kapcsán?

– Mindszenty bíboros 1956. november 4-től hat éven át úgy élt a budapesti amerikai követségen, hogy nem tarthatott kapcsolatot a Vatikánnal, így XII. Pius pápával sem. Csak az amerikai elnökökhöz (Eisenhowerhez, Kennedyhez) és a külügyminiszterekhez írt leveleit juttatták el diplomáciai postán az amerikai diplomaták. XXIII. János pápa keleti politikájának volt a része, hogy König bíboros 1963. április 18-án első alkalommal, Mons. Casaroli pedig a rákövetkező hónapban, május 8-án tiszteletét tehette nála. Ily módon írásban is érintkezhettek, János pápa május 3-án kelt autográf (írnok által szépírással letisztázott és a pápa által aláírt) levelét Casaroli vitte el neki. Ha János pápa június elején nem hal meg, Mindszenty bíboros az ekkor elindult kapcsolatfelvétel által megnyílt lehetőségek közepette már 1963 derekán-őszén elhagyhatta volna az amerikai követséget, erre a budapesti rezsim képviselői is hajlottak. (Mindszenty bíboros sohasem nevezte a kommunista Kádár-kormányzatot kormánynak, csak rezsimnek.) Sajnos még további hét esztendeig kellett maradnia, amíg megoldás kínálkozott.

Somogyi Viktória/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
mindannyian-kaptunk-talentumot
Mindannyian kaptunk talentumot

Évközi 33. vasárnap – Gondolatok az evangéliumról (Mt 25,14–30)

16:00
kisfalusi-m-klaveria-kapta-szent-erzsebet-rozsaja-dijat
Kisfalusi M. Klavéria kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ebben az évben Kisfalusi M. Klavériának adományozta a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetést Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 17-én, Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében megtartott ünnepségen.

2017. november 17. péntek