Kísérő nélkül érkező kiskorú menekülteket segítenek a szaléziak Olaszországban

A római Caritas katolikus szervezet jelentése szerint több mint tizenötezer kísérő nélküli kiskorú menekült érkezett Olaszországba, akik nem kapnak semmilyen védelmet, sem gondoskodást, és akiknek több mint a harmada (5588) már nyomtalanul eltűnt. A kísérő nélküli kiskorúak legtöbbje nincs tisztában a jogi és bürokratikus akadályokkal, amelyek előttük tornyosulnak. Érkezésük után igyekeznek rövid időn belül munkát találni, hogy kifizethessék a nagy adósságot, amibe a családjuk verte magát, hogy ők Olaszországba jöhessenek. Nem ritka, hogy ezek a fiatalok a feketepiacon vagy gyermekmunkásként végzik, vagy kisebb bűncselekményeket követnek el. Mivel igyekeznek bármilyen munkát találni, függetlenül attól, hogy kizsákmányolják őket, ez megnehezíti számukra, hogy iskolába járjanak. Az oktatás hiánya és az olasz nyelv nem megfelelő ismerete pedig csak fokozza az előttük álló problémákat.

A fiatalok, akik egyedül hagyják el a hazájukat, az utazás során sok veszéllyel szembesülnek – mondja Mark Hyde, a szalézi rend Egyesült Államokbeli Salesian Missions missziós irodájának ügyvezető igazgatója, amely segíti a programot. – De nemcsak veszélyes utazásnak vannak kitéve, amelyek során kihasználják és bántalmazzák őket, hanem ha megérkeznek, kénytelenek ismét az utcán élni, és azonos feltételekkel találják magukat szemben, mint amik miatt távoztak hazájukból. A szaléziak olyan programokat dolgoznak ki, amelyek segítenek, hogy ezek a fiatalok is kapjanak egy esélyt, biztonságos menedéket kínálnak fel nekik, hogy megkezdhessék a tanulást és egy jobb életet biztosíthassanak maguknak.

A programban résztvevők biztonságos menedéket, élelmet és ruhát kapnak, fel tudják hívni a családjukat, és beszélhetnek egy mediátorral. Ezek a fiatalok műveltségi és olasz nyelvi kurzuson vesznek részt, valamint szakmai segítségben részesülnek, hogy stabil foglalkozást találhassanak maguknak.

* * *

Arthur egy 17 éves fiú, aki Ghánából egyedül érkezett Olaszországba. Ő a legidősebb három gyermek közül, két húga otthon maradt, édesapjuk vak. Arthurt rablással vádolták meg, amit nem követett el. A helyi rendőrség kereste, és ő úgy döntött, hogy kivándorol. Útja során többször megállították a határokon, és gyakran bántalmazták olyan emberek, akik pénzt kértek tőle. Sok nehézség árán sikerült elérnie a líbiai Sebhába, ahol egy égő bottal megverték, súlyosan megsebesítve a karját. Mielőtt elhagyta volna Tripolit, bezárták egy szobába, és bántalmazták, a családját pedig arra kényszerítették, hogy telefonon hallgassák kétségbeesett sikoltozását. Azt mondták nekik, hogy váltságdíjat kell fizetniük a fiuk biztonságáért. Arthur nagybátyjának sikerült elküldenie ezer dollárt, így néhány nappal Arthur később el tudta hagyni Tripolit egy kis hajón százhúsz másik menekülttel együtt.

Többnapi utazás után Arthur megérkezett az első olasz segélyállomásra Pozzallóban, és később csatlakozott a szalézi programhoz. Ő az egyike azoknak a fiataloknak, akik Szíriából, Irakból, Eritreából, Szomáliából, Dél-Szudánból, Egyiptomból és a szub-szaharai Afrika országaiból érkeztek, és menedéket találtak a szalézi misszionáriusoknál.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír