Kortárs művészek alkotásaiból nyílt ikonkiállítás Máriapócson

2016. február 23. kedd 10:55

„A te szent képed előtt meghajlunk, Jóságos” címmel nyílt ikonkiállítás február 21-én Máriapócson, a nemrég felépült Családvárban. A tárlatot a Görögkatolikus Metropólia szervezte.


A képeket Seres Tamás, a Görögkatolikus Egyházművészeti Gyűjtemény munkatársa válogatta és rendezte. A vendégeket Kapin István kegyhelyigazgató köszöntötte, aki kitért a Családvár funkciójára is. Az újonnan épített kulturális központban megrendezett első kiállítást Kocsis Fülöp érsek-metropolita nyitotta meg. A főpásztor beszédében felhívta a figyelmet az imádság erejére és az ikonok fontosságára, utalva az építmény közösségi vonatkozására is.

Seres Tamás a megnyitón kiemelte, hogy – bár a téma azonos – minden művész más koncepció, más szabály szerint jeleníti meg mondanivalóját. Kitért az ikonfestő táborok népszerűségére is, ami azt mutatja, hogy jelentős igény van ennek a kultikus hagyománynak az ápolására. Az ilyen jellegű kiállítások azoknak is élményt nyújtanak, akik a templomtérben kizárólag szakrális tárgyként tekintenek az ikonokra.


A máriapócsi időszaki kiállítás a mai kortárs ikonfestészet munkáiból nyújt válogatást. A görögkatolikus templomokból és magántulajdonból származó alkotások mellett egy olyan sorozat is látható, amely az oktatási intézmények birtokában van. A kiállítás ikonjainak központi alakjai Krisztus és az Istenszülő.

A tárlat témáját a Római Magyar Akadémián 2012-ben rendezett kortárs magyar ikonkiállítás határozta meg. A Liturgia és művészet – Mai magyar ikonok címmel bemutatott művek magyar–olasz nyelvű katalógusban is megjelentek. A tárlatot és a katalógust Terdik Szilveszter művészettörténész állította össze.


A római kiállításon is szerepelt néhány alkotás februártól március közepéig Budapesten, a Párbeszéd Házában is megtekinthető a Szavakban leírhatatlan című tárlaton.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
orokbefogadassal-foglalkozott-az-eletvedo-forum
Az örökbefogadással foglalkozott az Életvédő Fórum

A Magyar Katolikus Családegyesület Életvédő Fóruma december 2-án az MKPK budapesti székházában tartott ülésén az örökbefogadás témáját állította a középpontba. Korom Kata személyes vallomása „Örökbefogadás – örök befogadás” címmel arról szólt, mit jelent szülőnek lenni egy különleges élethelyzetben.

18:40
az-uj-ember-videoblogja-nemeshegyi-peter-beszel
Az Új Ember videoblogja: Nemeshegyi Péter beszél

Videoblogot indít az Új Ember. Elsőként Nemeshegyi Péter jezsuitát kértük, meséljen, válaszoljon kérdéseinkre.

09:56