Lengyelországba zarándokol 2019-ben a békefáklya Szent Benedek szülővárosából

Kitekintő – 2019. február 23., szombat | 12:30

Február 23-án, szombaton a békéért és az egységes Európáért indul zarándokútjára egy fáklya Szent Benedek szülővárosából, a közép-olaszországi Norciából. A fáklyát idén Lengyelországba viszik, hogy megerősítse Európa kulturális, társadalmi és lelki összetartozását.

A békefáklyát ma délután fél ötkor gyújtják meg Norciában. Ezt követően Rómába viszik, ahol a február 26-i általános kihallgatáson Ferenc pápa is megáldja. A fáklya február 28-án, csütörtökön indul zarándokútjára, mely során érinti a bencés központokat, köztük Subiacót és Montecassinót; Európa fővédőszentjének tiszteletére pedig számos rendezvényt tartanak március folyamán – ismertették az Európai Parlament olaszországi székházában. A sajtótájékoztatón jelen voltak Norcia, Subiaco, Montecassino polgármesterei és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is.

Benedek fáklyája 2019-ben Lengyelországból világítja meg a földrészt: Krakkóból, Szent II. János Pál szülőföldjéről, aki sokat tett a világ békéjéért. Az ő pápasága alatt egészült ki a fáklya küldetése Európa egységének erősítése mellett a béke hirdetésével. A fáklya útja számos lengyel települést érint, valamint megáll az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban is, mely az európai emlékezet számára jelentős helyszín. Lángját négy lengyelországi bencés kolostorba viszik el, a krakkói székesegyházban pedig szentmisét mutatnak be tiszteletére.

Március 10-én a békefáklya visszatér Olaszországba, első állomása Subiaco, egy héttel később pedig Montecassino lesz. Innen futók kísérik vissza Norciába, ahová március 20-án este érkezik meg. A három olasz város egyházi és állami ünnepségei egy időben érnek véget március 21-én.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Benedek nemcsak szent volt, hanem olyan ember, aki olyan földi szempontokkal is foglalkozott, mint a béke és a munka, amely nélkül nincs méltóság. Európa megakadályozta, hogy újjászülessenek a pusztító ideológiák, hetven éven át garantálva a békét, a személyt helyezve a középpontba. Az Európai Parlament támogatja a kezdeményezést, mert társadalmi, vallási és turisztikai szempontjai segítenek újra fölfedezni identitásunkat.

Nicola Alemanno, Norcia polgármestere kiemelte, hogy Európa egységét úgy tudjuk növelni, ha erősítjük kulturális és spirituális gyökereinket. A társadalmi és gazdasági megközelítés nem elegendő. Erősebb, és a mai napig aktuális értékekre kell hivatkozni, amelyeket a bencés üzenet adhat, s amelynek mi letéteményesei vagyunk. Soha nem szabad feladnunk ennek az üzenetnek a terjesztését, eltökélten kell képviselnünk a béke értékeit, amelyért Európa garanciát vállalt. A subiacói polgármester köszönetet mondott Tajaninak, amiért immár harmadik éve az Európai Parlament védnökségével zajlanak a márciusi bencés ünnepségek, és hozzátette, a három olasz bencés közösség az európai kultúra bölcsőjét képviseli.

Donato Ogliari montecassinói apát azt hangsúlyozta, hogy Benedek békeüzenete nyomán vissza kell ültetni az emberek szívébe és elméjébe a szándékot Európa egysége iránt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria