Megáldották a Krisztus Király-templom új szentélyablakait Dunaújvárosban

Hazai – 2019. május 24., péntek | 15:31

Május 18-án a dunaújvárosi Krisztus Király-templomban bérmált Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, aki az ünnepi szentmise keretében megáldotta a szentély három új, színes üvegablakát, Bráda Tibor festőművész alkotásait.

Dunaújváros egyik központi terén már több mint tíz éve áll a kortárs építészet jeles alkotása, a Krisztus Király-plébániatemplom, ötven méter magas toronypárjával. Az Oláh M. Zoltán építész által tervezett, 1010 négyzetméter alapterületű templomot kilenc nagyméretű ablak világítja meg. Már a tervezésekor színes ólmozott üvegekkel képzelték el a templom nappali megvilágítását, amelyből három ablak a szentély főfaláról engedi be a napfényt. Anyagiak hiányában azonban a művészi üvegablakok 2008-ban, az építkezés befejezésekor még nem készültek el.

Most valósulhatott meg Baltási Nándor plébános és egyházközségének álma, Edmund Meiser bajor vállalkozó és a dunaújvárosi hívek adományai segítségével.

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett Bráda Tibor művész készítette el az alkotásokat, amelyek a magyar szent családokat kívánják a 21. század embere elé állítani. Az alkotó feleségével, Deák Ilona festőművésszel és művész lányaikkal monumentális művészi munkát valósítottak meg a már behelyezett három szentélyablakon.

Az ünnepi szentmise után Spányi Antal megyéspüspök, Baltási Nándor plébános és Kristofory Valter esperes megtekintették a hittanosok által gondozott kertet.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Ludik Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria