Megtartották az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia 50. ülését

Kitekintő – 2018. március 24., szombat | 11:00

Március 5. és 7. között került sor az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia 50., jubileumi ülésére Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek vezetésével, valamint Claudio Gugerotti érseknek, Ukrajna apostoli nunciusának részvételével a lembergi Szent József-szemináriumban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Claudio Gugerotti érsek bemutatta azokat a problémákat, amelyekkel a Római Katolikus Egyháznak szembe kell néznie Ukrajnában, s beszélt a „Pápa Ukrajnáért” elnevezésű akció munkabizottságának tevékenységéről is. A püspökök hálájukat fejezték ki a nunciusnak azok nevében, akik anyagi segítségben részesültek, valamint azért is köszönetet mondtak, hogy ez az akció felélesztette a katonai konfliktus térségében szenvedők lelkében a reményt, és megerősítette az Egyház és az isteni Gondviselés iránti bizalmukat, főleg a gyerekekét.

A püspökök megvitatták, hogyan lehetne Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításának útmutatásait megvalósítani és értelmezni az ukrán egyházban.

Az érsekek megkapták az Olvasmányos könyv harmadik kötetét, amelyet eljuttatnak a plébániákra, illetve egyhangúlag jóváhagyták az Olvasmányos könyv negyedik kötetét, amelyet az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációnak küldenek el végső jóváhagyásra.

A püspökök elfogadták az Eucharisztiával kapcsolatos útmutatásokat, amelyek a kenyér és a bor használatára vonatkoznak, melyek minősége befolyásolja a szentség érvényességét.

Taizé képviselői beszéltek a felkészülésről a regionális ifjúsági találkozóra, amelyet április 27. és május 1. között Lembergben rendeznek, és arra kérték a püspököket, hogy bátorítsák az ukrán katolikus fiatalokat, hogy aktívan vegyenek részt a találkozón.

A püspökök megismerkedtek a kateketikai bizottság munkájával, valamint elfogadták a bizottság alapszabályát. Megbeszélést folytattak a Nevelés hete elnevezésű programra való felkészülésről, amelyet június 2. és 8. között tartanak Ukrajnában, illetve megvitatták az Ifjúsági fórummal kapcsolatos kérdéseket, amelyet a Görögkatolikus Egyházzal együtt szerveznek június 8. és 10. között Lembergben.

Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye; rkc.lviv.ua

Fotó: rkc.lviv.ua

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria