Mire fordíthatják az egyházak Debrecenben az 500 milliós önkormányzati támogatást?

2016. január 12. kedd 18:16

Mint arról korábban beszámoltunk, Debrecen önkormányzata 500 millió forintot biztosít a helyi egyházi fejlesztések támogatására. A felajánlott összegből csak a debreceni településfejlesztési programba illeszkedő és annak megfelelő terveket lehet megvalósítani.

Papp László polgármester a múlt héten folytatott kerekasztal-megbeszélést a támogatásról Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspökkel, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával és Fekete Károly református püspökkel. Mint a polgármester hangsúlyozta: az egyházak nagyon fontos szerepet töltenek be a város életében, ezért Debrecen még az eddigieknél is jobb, szorosabb együttműködésre törekszik velük a jövőben. Mint elmondta, a polgármester az elkövetkezőkben egyeztetni fog a városban működő kisebb egyházak vezetőivel is.

Az egyházi fejlesztésre fordítható támogatás az Integrált Településfejlesztési Program (ITP) része. Az ITP többek között energetikai korszerűsítésre, iskola- és óvodafelújításra, ipari park létrehozására biztosít forrást.

Lehet-e már tudni, mire kívánják fordítani ezt a támogatást? Vannak-e már konkrét terveik? – erről kérdezte a Hajdú-Bihar megyei Dehir portál a püspököket, illetve az érsek-metropolitát.

„Örömmel vettük tudomásul azt, hogy a rendelkezésre álló Európai Uniós forrásból segítséget nyújtanak az egyházak szociális, kulturális, oktatási tevékenységéhez, illetve annak fejlesztéséhez. Ez a tény is tanúsítja, hogy a hívő emberek aktív szerepet vállalnak a városi közösség építésében, a rászorulók szolgálatában, a fiatalok nevelésében. Ennek jelentőségét nem kell magyarázni ebben a – vallási történelmében különösen is jelentős – városban. Ezért hisszük, hogy az egyházi közösségek támogatásával a város önmagát támogatja” – nyilatkozta Palánki Ferenc római katolikus püspök.

„A 2015–2020. évre szóló európai uniós fejlesztési keretnek az egyházunk támogatására szánt részéből – melynek mértékét, összegét egyelőre nem ismerjük, közös megegyezés kérdése – a debreceni központtal működő Hajdúdorogi Főegyházmegye a helyi közösségeket kívánja fejleszteni” – nyilatkozta Kocsis Fülöp, görögkatolikus érsek-metropolita. „Van egy jelentős mértékben felújításra szoruló székesegyházunk, amelynek környéke szintén átalakításra vár, hiszen jelenleg meglehetősen méltatlan környezetet nyújt ahhoz képest, hogy országos központ legyen. Egyházközségeinknek nincsenek közösségi, gyülekezeti termei, sőt vannak új egyházközségek, amelyeknek templomra lenne szükségük. Keressük a forrásokat ezekre a szükséges fejlesztésekre. Ha az említett európai uniós forrásokból lehetséges ezekre csoportosítani, az nagy segítséget jelentene.”

„Polgármester úr bejelentése szerint a felajánlott összegből csak a debreceni településfejlesztési programba illeszkedő és annak megfelelő elképzelések részesülhetnek majd támogatásban, ezek is az EU-s fejlesztési ciklus éveire elosztva” – nyilatkozta Fekete Károly református püspök. Mint mondta, nem csupán a nagyobb egyházak, hanem a bevett helyi felekezetek is részesülnek majd belőle. „Református részről húsz debreceni református egyházközség gondjai enyhülhetnének és a püspökség által fenntartott oktatási, szociális és karitatív szolgálatainkra is ráférne a fejlesztés. Mint egyházmegyei központ, missziói projekteket is tervezünk. Az Árpád téri templom felújítása folytatásért és befejezésért kiált. A továbbgondoláshoz csak a szakmai szempontok megismerése után lesz lehetőségünk. Az uniós területi operatív programok kiírásainak szabályait és feltételrendszerét követve kell majd megkeresnünk az abba beleillő fejlesztéseket, hogy a várossal konzorciumban együttműködve tudjunk hozzájutni a pályázati rendszerű támogatáshoz.”

Forrás és fotó: Dehir.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-peter-es-pal-ma-is-visszaternek-kozenk-mert-el-akarjak-hozni-jezust
Ferenc pápa: Péter és Pál ma is visszatérnek közénk, mert el akarják hozni Jézust!

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostol ünnepén Ferenc pápa ismét a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel együtt imádkozta el az Úrangyalát. Gratulált az újonnan kinevezett érsekeknek, és elítélte az isztambuli terrortámadást.

18:00
pal-feri-kilencvenkilenc-eltevedtet-keresem
Pál Feri: „A kilencvenkilenc eltévedtet keresem”

Ötven évvel ezelőtt, 1966. június 29-én született Pál Ferenc. A kerek fordulóról, ajándékokról, hivatásról, népszerűségről kérdeztük az ötvenéves Pál Ferit születésnapja alkalmából.

09:02