Most nem pénzt, hanem imádságot gyűjt a Máltai Szeretetszolgálat

2018. december 6. csütörtök 20:20

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat adventi kampányában imádságokat gyűjt a Közel-Keleten élő keresztény emberekért, a háború kárvallottjaiért. Keresztényeket és nem keresztényeket egyaránt arra kérnek, fejezzék ki együttérzésüket azokkal, akik a háborútól és annak következményeitől szenvednek.

Az alábbiakban közöljük Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke felhívását.

Kedves Testvérek!

A Közel-Keleten a véres összecsapások a mindennapok részévé váltak. A keresztények számának csökkenése kétségbeejtő méreteket öltött az elmúlt évek során. Szíriában a keresztények fele eltűnt, Irakban a helyzet ennél is drasztikusabb.

Ha ez a folyamat nem áll meg, akkor a kereszténység véglegesen eltűnik ott és onnan, ahol a bölcsője ringott.

2018 adventjén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos kampányt indít, amelynek címe: Imádkozókat toborozunk és imákat gyűjtünk. Kérjük, nyíljék imára minél több ajak, és írják le támogató gondolataikat, imáikat. Néhány sort, vagy akárcsak egy szót. Küldjék el üzeneteiket nekünk, és mi vállaljuk, hogy átadjuk a szíriai Damaszkusztól harminc kilométerrre található, a Feldarabolt Szent Jakabról elnevezett Mar Yakub kolostor elöljárójának.

Fejezzék ki együttérzésüket, hiszen minden magyar egyenként nem lehet tevékeny részese egy karitatív segélynyújtási akciónak, de imádságban, jókívánságban, lelki cselekedetekben erre lehetőségünk van, mi több, ez kötelességünk is.

Mutassuk meg ismét és újra, hogy Magyarországnak van a legnagyobb szíve!

Kampányunkban fényképkiállítást is szervezünk. Elsőként Budapesten, de vándorkiállítási céllal, melynek során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat saját szíriai anyagából válogat, és bemutatjuk az ott végzett munkánkat az érdeklődőknek. A kampányhoz honlap, közösségi elemek, valamint széles körű médianyilvánosság is társul.

Kozma Imre
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke

Az imádságokat és üzeneteket írásban vagy videoüzenet formájában az imadsagotkerunk@maltai.hu címre küldhetik el, a gyűjtésről bővebben a www.sziria.maltai.hu oldalon olvashatnak. Az imagyűjtéshez kapcsolódóan  a Máltai Szeretetszolgálat fotókiállítást rendez a Szent István-bazilika lovagtermében. A tárlat, amelynek megnyitója december 17-én 16.30-kor kezdődik, 2019 februárjáig lesz látogatható.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
a-szenzacion-tul-ferenc-papa-szerzetessegrol-szolo-uj-konyvenek-nem-csak-homoszexualitas-temaja
A szenzáción túl: Ferenc pápa szerzetességről szóló új könyvének nem csak a homoszexualitás a témája

„A hivatás ereje – A megszentelt élet ma” címmel jelent meg december elején több világnyelven Ferenc pápa új interjúkötete, amelyet Fernando Prado, a klaretiánusok spanyol könyvkiadójának vezetője készített a Szentatyával. A kötet ismertetése után részleteket közlünk belőle, magyar fordításban.

2018. december 11. kedd
unnepeltek-akik-kivetettek-halot
Ünnepeltek, akik kivetették a hálót

Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg december 10-én, avatóünnepség keretében az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ felújított helyiségeit Budapesten, a Semmelweis utcában.

2018. december 11. kedd
Adventi kalendárium – 2018. december 12.

Adventi kalendárium – 2018. december 12.

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

Mai evangélium – 2018. december 12.

Mai evangélium – 2018. december 12.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 11,28–30

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle