Nagyböjti lelkigyakorlatot tartottak a Székesfehérvári Egyházmegye pedagógusainak

Hazai – 2018. február 20., kedd | 10:48

Nagyböjti lelkigyakorlatot tartottak a Székesfehérvári Egyházmegye oktatási-nevelési intézményeiben dolgozó pedagógusoknak február 15. és 17. között Iszkaszentgyörgyön. Az elmélkedéseket Ugrits Tamás általános pasztorális helynök vezette.

„Akik emberekkel foglalkoznak – különösen a pedagógusok –, azoknak szükségük van arra, hogy lelkükkel, Isten-kapcsolatukkal rendszeresen törődjenek, mert senki sem adhatja át azt, ami nem az övé. A nevelés szolgálata egyben a lélek nevelése is, Krisztus felé való vonzás, irányítás. Ehhez elengedhetetlen, hogy mi magunk is Krisztushoz vonzódjunk és az Ő irányítása alatt éljünk” – vezette be Ugrits Tamás a lelkigyakorlatot.

Az előadások során áttekintették az alapvető hitigazságokat. A három napban a résztvevők elmélyedhettek abban, hogy az ember Isten jelenlétében éli az életét, az Úr vele van, és segíti a mindennapokban, az üdvösség útjára vezeti. Természetesen ehhez együtt kell működni vele, hagyni, hogy hasson az ember életére. „Akiket ránk bízott az Isten, azokat hasonló módon ezen az úton kell vezetnünk – biztatta a pedagógusokat Ugrits Tamás. – Isten jelenlétébe kell bevonni őket. Akár a szeretetem, megbocsátásom, tanításom által éreztetni, tapasztaltatni kell azt, hogy közel az Isten, hogy Jézus Krisztusban része lett a mi életünknek. És minden élethelyzetben, legyen nehezebb vagy könnyebb, tudnunk kell, hogy számíthatunk Jézusra, velünk van, és segít életutunkon. Lényeges, hogy ezekben a hitigazságokban megerősödve tudjuk végezni a szolgálatunkat, tudjuk vezetni a ránk bízottakat, és mindig az örömhír legyen az arcunkon, a szavainkban, munkánkban. A tanításon és a nevelésen túl a lélek emelése, a lélek formálása is hozzátartozik szolgálatunkhoz.”

A lelkigyakorlat végén szó esett arról, hogy a pedagógusok missziós küldetésben is vannak, mert a katolikus iskolákba, óvodákba járók egy része még nem hallott Jézusról, a kereszténységről, még ismerkedik vallásunk alapjaival. „Nem mindegy, hogy mi az első benyomásuk a gyermekeknek és a szülőknek, hogy mit tapasztalnak meg az Egyház életéből. Ezért egyfajta bölcsességet, missziós lelkületet és küldetést is igényel ez a szolgálat, hogy akik velünk találkoznak, hitelesen találkozzanak az Egyház tanításával, Jézus Krisztus szeretetével. Nagy küldetése ez ma a katolikus intézményeknek, hogy a megbízható és minőségi pedagógusmunkán keresztül, valamint a lelki életen keresztül is embereket vonzzanak Jézus felé” – zárta a lelkigyakorlatot az általános helynök.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Kata

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria