Ördögi erőszak – pápai részvéttávirat a terrortámadásban megölt Teréz anya nővérei halála kapcsán

2016. március 5. szombat 20:04

Ferenc pápa március 5-én, szombaton reggel – Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával – részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a jemeni Adenben március 4-én pénteken megölt 16 személy, köztük négy szerzetesnővér halála miatt.


Amint arról korábban beszámoltunk, március 4-én fegyveresek lemészárolták a – Kalkuttai Teréz anya által alapított – Szeretet Misszionáriusai kongregáció négy tagját ádeni kolostorukban. A nővérek mellett a közösség tizenkét munkatársa és gondozottja is életét vesztette.

„Ferenc pápát megrázta a hír vétele és mélységes sajnálkozással vette tudomásul a Szeretet Misszionáriusai nővéreinek és az általuk vezetett ádeni idősek otthona tizenkét tagjának a meggyilkolását. Az elhunytak családtagjait és szeretteit imádságáról és lelki közelségéről biztosítja az értelmetlen és ördögi erőszak kapcsán”. A pápa azért „imádkozik, hogy ez a mészárlás rázza fel a lelkiismeretet és vezessen a szívek megváltoztatására, továbbá indítsa a feleket arra, hogy tegyék le a fegyvereket és lépjenek a párbeszéd útjára”. „Isten nevében mindenkit arra kér Ferenc pápa, hogy mondjon le az erőszakról, újítsa meg elkötelezettségét Jemen népe, de különösen is a rászorulók iránt, akiket Teréz anya misszionáriusai szolgálni próbáltak”. A részvéttáviratban végül „Ferenc pápa apostoli áldását küldi mindazoknak, akik az erőszak miatt szenvednek, de különösképpen is a Szeretet Misszionáriusai nővéreinek”.

Túlélő szemtanúk beszámolója szerint két terrorista körülvette a idősek otthonát, négyen pedig a portán jelezték, hogy az ott élő családtagjaikat szeretnék meglátogatni. Behatolva az épületbe, sorra járták a szobákat, a betegeket, alkalmazottakat, egy jemeni szakácsot, helyi biztonsági embereket és nővéreket megbilincseltek, majd 16 személyt főbelőttek közülük.


Sunita Kumar, a Szeretet Misszionáriusai kalkuttai központjának szóvivője az egész közösség megdöbbenésének adott hangot: „A nővéreknek, akik közül kettő ruandai és egy-egy indiai illetve kenyai volt – vissza kellett volna térnie Jemenből, de ők maguk választották, hogy maradnak a betegek mellett, hogy továbbra is szolgálják a jemeni embereket”.

A terrorista merénylők magukkal hurcolták Tom Uzhunnalil indiai szalézi szerzetest, aki a támadás során az otthon kápolnájában imádkozott. Tom atya azért költözött az idősek otthonába, mert az ádeni Szent Család-templomot és mellette álló kolostorukat fegyveres merénylők a múlt év szeptemberében kifosztották, majd felgyújtották.

A 26 milliós Jemenben évek óta polgárháború dúl, amelyben, többek között, szunnita és siíta felek állnak szemben egymással, a háttérben az érdekelt országok támogatásával. A szomszéd Szaud-Arábia szunnita szélsőségeseinek Al-Káida szárnya az utóbbi években számos terrortámadást követett el Jemenben. Az ENSZ genfi szervezetének friss jelentése szerint csak az elmúlt hónapban 168 embert öltek meg, 193 a súlyos sebesültek száma. Az ENSZ jelentés további adata, hogy 2015. március 26-tól, tehát közel egy éve 3081 polgári személyt öltek meg és 5733 a sebesültek száma.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
egy-sziriai-falu-ujjaepiteshez-gyujt-adomanyokat-gorogkatolikus-egyhaz
Egy szíriai falu újjáépítéséhez gyűjt adományokat a Görögkatolikus Egyház

Al-Dmeine al-Sarqije ősi keresztény szíriai település újjáépítéséhez gyűjt adományokat a magyarországi Görögkatolikus Egyház.

2017. március 27. hétfő
imai-nem-hulltak-semmibe-kaszap-istvan-szuletesenek-evfordulojat-unnepeltek-szekesfehervaron
Imái nem hulltak a semmibe – Kaszap István születésének évfordulóját ünnepelték Székesfehérváron

A fiatalon elhunyt hitvallóra, Kaszap István jezsuita novíciusra emlékeztek születésének 101. évfordulóján, március 25-én Székesfehérváron. A szentmise főcelebránsa Spányi Antal megyéspüspök volt, a homíliát Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes mondta.

2017. március 27. hétfő