Sako káld pátriárka: A karácsony legyen ünnep minden iraki számára

2018. december 17. hétfő, 18:35

„Karácsony napja legyen ünnep minden iraki számára” – kéri Louis Raphaël Sako bíboros, babiloni káld pátriárka abban a nyílt levelében, melyet az úgynevezett Iszlám Állam legyőzésének első évfordulója alkalmából tett közzé.

A káld pátriárka hálát ad az iraki népnek a győzelemért, és köszönetet mond azoknak, akik hozzájárultak az ISIS által elfoglalt területek felszabadításához. Isten irgalmasságát kéri a vértanúk számára, és gyógyulást a sebesülteknek. Sako pátriárka csapatmunkát kér a szeretett irakiaktól, hogy együtt rombolják le a megosztás kultúráját, közösen neveljék a népet a szélsőségesség és a terrorizmus ellen, valamint hogy előmozdítsák a másik elfogadásának kultúráját. Törekedjenek a béke és az állampolgári jogok előmozdítására, és támogassák a békés együttélést. Reméli, hogy az új iraki kormány valóban az igazi újjászületést szolgálja. A „Nagy Győzelem” évfordulóján a káld pátriárka közvetlenül az iraki miniszterelnökhöz, Adil Abdul-Mahdihoz fordulva jelentette be, hogy hétfő reggel az ország keresztény templomainak harangjai megszólalnak, és imádságra hívnak mindenkit a békéért. Végül a Béke Fejedelméhez fordulva békét kér az egész országra.

Louis Raphaël Sako bíboros, babiloni káld pátriárka egy másik levelet is közzétett, melyet az ország elnökének, Barham Szálihnak írt. Ebben a nyílt levélben a pátriárka hivatalosan kéri, hogy karácsony napját nyilvánítsák nemzeti ünnepnek. Kérelme magyarázatául arról ír, hogy karácsony ünnepe elterjedt az egész világon, beleértve a Közel-Keletet is: Jordániában, Szíriában, Libanonban, Kurdisztán iraki részében és Kirkuk tartományban is megünneplik. Ezért azt kéri, hogy fogadjanak el egy új törvényt, hogy karácsony hivatalos ünnep legyen Irakban, figyelembe véve azt, hogy a muszlim testvérek tiszteletet tanúsítanak Krisztus iránt, akinek a nevét kilencvenhárom alkalommal említi a Szent Korán. Egy ilyen rendelkezés boldoggá tenné a keresztény hitű iraki állampolgárokat, arra bátorítva őket, hogy maradjanak az országban, ne vándoroljanak ki. Mindez megerősítené a vallások tiszteletét, és kedvező fogadtatásra lelne nemzetközi szinten is.

Sako pátriárka több alkalommal hangsúlyozta annak szükségességét, hogy meggyőző és termékeny lelkiséget kell teremteni, amivel bátorítani és vigasztalni tudják azokat az embereket, akik otthonuk elhagyására kényszerültek, és most száműzetésben élnek. Erősíteni kell bennük a reménységet, hogy visszatérhessenek hazájukba. Ennek a lelkiségnek a formálása azért is fontos, mert a háború és a dzsihadista erőszak miatt elszakadtak hagyományos lelki gyökereiktől. Ma újból fel kell fedezni e tapasztalatok gazdagságát, amitől megfosztották őket attól kezdve, hogy 2014 augusztusában el kellett hagyniuk a Ninivei-fennsíkot, és menekülttáborokba kerültek.

A térség felszabadítása után sokan visszatértek régi otthonaikba, megannyi nehézséget vállalva. Ebben az összefüggésben – ajánlja a káld pátriárka – hasznos lenne kidolgozni a migráció teológiáját mint a kivándorlás és hazatérés teológiáját, azon tapasztalatok jegyében, melyeket a Szentírásban is megtalálunk. Éljük az isteni erényeket még a legnehezebb körülmények között is, s ne engedjük, hogy a csalódás és reménytelenség magával sodorjon bennünket! – zárul Sako pátriárka buzdítása.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
panama-nap-interju-gabor-miklossal
Panama-napot szerveznek Budapesten az IVT jegyében – Interjú Gábor Miklóssal

A közép-amerikai Panamavárosban holnap elkezdődik az ifjúsági világtalálkozó (IVT). Ennek jegyében „Panama-napot” szerveznek a magyar fiatalok számára Budapesten január 26-án. Az előkészületekről és a programokról Gábor Miklóst, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodavezetőjét kérdeztük.

2019. január 21. hétfő
magyar-viceposztulatort-neveztek-ki-zita-kiralyne-boldoggaavatasi-ugyeben
Magyar viceposztulátort neveztek ki Zita királyné boldoggáavatási ügyében

Az egyházmegyei szakasz posztulátora, Alexander Leonhardt, a strasbourgi érsekség papja Nagy Norbert teológust kérte fel, hogy legyen a boldoggá avatás magyar vonatkozású ügyeinek támogatója viceposztulátori minőségben.

2019. január 21. hétfő