Szociális és gyermekvédelmi konferenciát tartottak Esztergomban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A tanácskozáson többek mellett előadást tartott Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke és Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember.

A konferencia résztvevőit üdvözölve Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára rámutatott, hogy az embertől elválaszthatatlan a testről és a lélekről való gondoskodás. A lélek ápolása azt is jelenti, hogy felfedezzük és képviseljük az élet értelmét, ebben pedig nagy szerepe van a hitnek. Romanek Etelka, Esztergom polgármestere azt emelte ki köszöntő szavaiban, hogy Esztergom lelkisége Szent Istvánig nyúlik vissza. E lelkiség pedig a hitet is feltételezi. A mai ember betegségei legtöbbször lelki okokra vezethetők vissza, mert „a lélek békéje nélkül nem lehet teljes, azaz egészséges az ember”.

„Az egyik legnagyszerűbb szolgálat, amit az ember tehet, ha segít rászoruló társainak. Szeretném megköszönni önöknek, hogy sokszor erejükön felül végzik ezt a szolgálatot” – kezdte előadását Székely János püspök. „Mit adhat az egyház a szociális és lelkigondozói szolgálatnak?” A kérdésre egy történettel válaszolt a püspök. Egy gazdag gyáros fia rossz útra tért, kábítószerezett, amitől egészsége leromlott. Apja meggyőzte, hogy menjen elvonókúrára. S bár a kezelés sikeres volt, és a fiú három hónap múlva tünetmentes lett, mégis öngyilkosságot követett el. Orvosának címzett búcsúlevelében ezt írta: „Köszönöm, hogy meggyógyított, és sajnálom, hogy nem tudott megmenteni.” Később az orvos azt mondta a szülőknek, hogy ő csak a gyógyításra volt képes. Az emberi életnek ugyanis csak Isten adhat értelmet, az embert csak az tudja önmaga fölé emelni, ami nagyobb nála.

A nyugati nyelvben a remény az akarattal rokon, míg a Biblia görög „elpisz” szava mögött a támasz, a bizalom kifejezés húzódik. A hit adhatja meg azt a távlatot, mely a „csalfa, vak remény” helyett képes megmutatni a valódi reményt. Azok a fiatalok, akik a szüleiktől csak elutasítást kaptak, a hit által megélhetik, hogy létezik valaki, akinek fontosak; hogy van megváltás, kisiklott életüket pedig rábízhatják Istenre.

A mai tudomány azt állítja, hogy az anyag az energia rezgése. Ehhez a legközelebb a dallam áll. „A világ Isten szeretetének zenéjéből lett.” Az idősotthonokba, gyermekvédelmi intézményekbe ezt a szelíd hangot kell bevinnünk. Mindezt úgy tehetjük meg, ha mi magunk is „jól karban vagyunk tartva”, ha életünk Istenben gyökerezik. Az egyház is igyekszik segíteni azoknak, akik a szociális szolgálatot végzik. „Azt kívánom, hogy legyen türelmük, emberségük, hitük ahhoz, hogy meg tudják szólaltatni a Lélek hangját” – fejezte be előadását Székely János püspök.

Pál Ferenc is egy történettel kezdte előadását. „Egy hajó fut a tengeren. Az utazást mindenki élvezi. A nyílt vízen a kapitány még a motort is leállítja. Hallani a hullámok morajlását, kisvártatva pedig a delfinek is megjelennek. Az egyik utas bedob egy almacsutkát, amit a delfinek az orrukkal lökdösni kezdenek. »Milyen játékosak« – mondják az utasok. Mire a kapitány: »Nem játszanak vele, hanem meg akarják menteni, mert tudják, hogy bár a vízben van a táplálék, de éltető levegő csak a víz felett van.«” Egy lelkigondozónak is tisztában kell lennie azzal, hogy nincs az az étel vagy ital, ami pótolhatja a levegővételt, ami ebben az esetben nem más, mint a hit, a vallás, a spiritualitás.

Mindenkinek vannak olyan élményei, melyek spirituálisak, csak nem így értékeljük őket. Pedig ha felismerjük ezeket, komoly erőforrásokká válhatnak. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy „akárhova megyek, és akárkivel találkozom, Isten már járt ott előttem.” „Egyszer egy lelkész arról panaszkodott nekem, hogy mindennap prédikálnia kell. Már nem tudott őszintén Istenről beszélni, ezért újra meg kellett találnia azt a tapasztalatot, amire támaszkodva ismét rátalálhat Istenre.” Pál Ferenc meg is kérdezte tőle, vajon történt-e az életében valami olyan, ami megrendítette. A lelkész elmesélte, hogy a tizedik házassági évfordulójukon felesége azt kívánta, hogy szeretné látni a sivatagot. El is mentek oda, a sivatag széléhez egy taxis szállította őket. A naplementét nézték, amikor a lelkészt váratlanul egy megrendítő élmény lepte meg: rájött, hogy az élet drámai, de mégis szép. Hazafelé indulva a taxis – megtudva, hogy házassági évfordulójuk van – megvendégelte őket a kedvenc kávézójában. „Milyen az az Isten, aki e mögött az élmény mögött van?” – kérdezte Pál Feri. Erre csend lett, majd a lelkész így válaszolt: „Ebben az élményben úgy tűnt fel nekem, mint egy kávészagú arab taxisofőr.”

A spiritualitásunk lehet sebzett is. Sokszor mondjuk, hogy „Isten nem hallgat meg, mert szenvedést küld rám”. „Lehet, hogy Isten szól, csak nem hallom, mert süket vagyok. Ha Isten nemet mond, azt is meg kell hallanunk.” Egyszer valaki azt mondta, hogy „hiszek én Istenben, csak nem bízom benne”. De ha nem bízom, akkor nem is lehet majd erőforrás az élet drámaiságának leküzdésében.

Az énközpontú spiritualitás az, amikor így szólunk: „Miért pont most, miért pont velem?” Ha valaki nem tud egy kicsit hátralépni, és egy nagyobb részeként tekinteni önmagára, akkor kérdései mindig magára vonatkoznak majd, és ezért választ sem kaphat. „Lelki sebeinkből esélyünk sincs kigyógyulni, ha mindent egyéni sorscsapásként élünk meg.”

A lelkigondozás a „nálam több központú” spiritualitásra támaszkodhat. Így lehetünk képesek arra, hogy a meglévő problémáinkon túllépjünk, eljussunk oda, hogy felülmúljuk önmagunkat. „Át kell élnem, hogy valami nagyobbnak vagyok a része. Spirituális tapasztalatunkban sokszor a szabadság élménye rejlik. Ez a szabadság azt jelenti, hogy rajtunk múlik, megtaláljuk-e a lényeget, azt a központi gondolatot, amire alapozva átvészelhetjük a nehéz időszakokat” – fejezte be előadását Pál Ferenc.

Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának vezetője a református szeretetszolgálat lehetőségeiről beszélt. „Minden egyházi szolgálat lényege a lelkigondozás. E nélkül a világi szociális szolgálat sem elképzelhető.” Az előadó egy filmélményét felelevenítve mesélt egy idős emberről, aki azt mondta fiának, már nem születnek benne új emlékek. De ha egy idősotthonban így érzi magát valaki, akkor az már inkább csak siralomház. „Ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Az egyházi intézményekkel szemben ez még inkább elvárás” – hangsúlyozta Beszterczey András.

A pódiumbeszélgetésen – melynek résztvevője Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régiójának vezetője; Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója; Török Gábor, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet Lelkigondozó Szakirányú Továbbképzés vezetője; valamint Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, moderátora pedig Lőrincz Sándor volt – a lelkigondozás szakmai szempontjait vitatták meg. Bátori Zsolt szerint biztosítani kell, hogy a lelkigondozás intézményeiben a hit is megfelelő helyet kapjon. Kothencz János a közösség hitközvetítő szerepét emelte ki. Török Gábor azt hangsúlyozta, hogy a lelkigondozás azt jelenti: a Szentlélekkel együttműködve igyekszünk minél hatékonyabban jelen lenni a rászorultak mellett. Morva Emília azoknak a fontosságára hívta fel a figyelmet, akik a lelkigondozás frontvonalában mindennap találkoznak az idősekkel, betegekkel, hajléktalanokkal és elesettekkel.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír