Test és lélek az imában – Domonkos nővérek tartottak előadást a Sapientia szabadegyetemén

2016. február 26. péntek 19:36

„Test és lélek az imában. Keresztény antropológia és imádság” címmel tartott előadást Deák Hedvig OP és Szabó Ráhel OP a Domonkos-rend jubileumi előadás-sorozata keretében február 25-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola szabadegyetemén.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ahogy Deák Hedvig elmondta, a keresztény antropológiai megközelítésű, test és lélek viszonyát vizsgáló előadás bizonyos értelemben folytatása az előző témának, a keresztény lelkiség tárgyalásának. Hedvig nővér egy összehasonlítással kezdte előadását: a reformáció előtt nem voltak padok a templombelsőben, tehát a hívek álltak, támaszkodtak, többet térdeltek, többet használták a kezüket – ezzel szemben napjainkban szinte végigüljük a szentmisét, mintha passzív szemlélők lennénk. Mintha a középkor emberének kevésbé lett volna problematikus a viszonya a testéhez, ami adódhatott abból is, hogy kevésbé reflektált rá – mindenesetre kevésbé volt ambivalens a testhez való viszonyulása.

A keresztény antropológia azt tanítja: test és lélek egysége jellemzi az embert – ez számunkra nehezen élhető. Korunkra jellemző a reklámok világában jól megfigyelhető tendencia: a test felmagasztalása, piedesztálra emelése; a tökéletes test mint cél; a fiatalság idealizáltsága. Ugyanakkor például a halottainkhoz való viszonyulásunk azt tükrözi, mintha nem lenne fontos számunkra a testi való. Szintén napjaink társadalmának sajátossága, hogy megpróbálja eltörölni a férfi és nő közötti különbséget, mintha egyfajta androgün létmód lenne a cél.

A megtestesülés hite választ ad erre az ambivalens helyzetre – hangsúlyozta Hedvig nővér, majd átadta a szót rendtársának, Szabó Ráhelnek.

Az imádságról való beszédhez az emberről is beszélnünk kell – emelte ki Ráhel nővér, utalva az előadás alcímére. – A metafizika azzal foglalkozik, ami a fizikán túl van, vagyis az emberrel a maga teljességében. Az emberi személy konkrét és teljes valóság; nem valaminek a függeléke, hanem teljes és egyedi – és ezt az egyediséget az anyagi valóságunk is biztosítja. Testi létezők vagyunk, és ez nem elhanyagolható tényező, jóllehet a kereszténységen belül szívesen előtérbe helyezzük a lelket. Tudatosítani kell, hogy mindkettőre szükség van, anélkül nincs ember. Az embernek értelmes lelke van, és akarata, melynek révén racionális célok felé tud törni. Ugyanakkor az emberi léleknek szüksége van a testre, és fordítva: lélek nélkül a test élettelen, halott – lényegi egység áll fenn köztük. A test elbomlik, erre azonban a lélek nem képes, hisz anyagtalan, és „várakozik” a testtel való újraegyesülésre – a feltámadásra. A lélek mindazonáltal nem függ a testtől, képes attól független tevékenységekre.

A testhez való viszonyulás napjainkban jellemző ambivalenciája, hogy egyfelől mindent megteszünk a testünkért, másfelől mégis elhanyagoljuk, mintha az Istennel való kapcsolatunkban nem volna helye. Emellett sajátos a viszonyulásunk például a zigótához vagy a torzult testű emberekhez – úgy kezeljük őket, mintha nem élnének, holott éltető lélek van bennük.

Testünk szorosan hozzátartozik önmeghatározásunkhoz; „két barátságos lélek nem fut össze az utcán” – fogalmazott Ráhel nővér –; a külvilággal való megismerkedésünk eszköze is a testünk. Nem tudunk távolságot tartani a testünktől; ahogy hosszú távon bánunk vele, az az egész személyiségünkre hatással van.

Szabó Ráhel óvatosságra intett: ne szűkítsük le az embert egyik összetevőjére sem: nem csupán „biológiai szőttes”, azonban nem is szükséges rossz a test; énképünk kialakításában fontos szerepet játszik. Jóléti társadalmakra jellemző, hogy a test dicsőítésével egy időben el is hanyagoljuk, ellenségként kezeljük, folytonosan kontrollálni akarjuk – ahelyett, hogy a barátunknak, önmagunk közvetítőjének tekintenénk. Nem mint emberi valóságra tekintünk rá, hanem mint valami olyanra, amit állandóan módosítani kell – ennek hátterében az áll, hogy az emberképből eltűnt a teleologikus látásmód: a meggyőződés, hogy a testnek üzenete és célja van.

Napjainkban inkább az jellemző, hogy a testet az öntudattal kapcsoljuk egységbe: ha valakinek nincs öntudata, azt nem tekintjük személynek, tehát nem rendelkezik alapvető emberi jogokkal – tehát megölhető (lásd többek között az eutanázia kérdéskörét).

Testünk biztosítja a láthatóságot, ugyanakkor határt is von körénk, bizonyos értelemben elrejt minket – folytatta Ráhel nővér, majd Deák Hedvig szavait idézte: „Testünkön keresztül magunkon hordozzuk saját életünk történetét.”

Az előadás második felében Hedvig nővér vette vissza a szót, hangsúlyozva a teremtés valósága kapcsán, hogy ami látható, az utalhat a láthatatlanra: Isten a műveiből felismerhető; a megtestesülés pedig még egy újabb perspektívát adott ennek.

A testtel kifejezhető valóság viszonylagossá vált, a 16. századtól a vallásos tapasztalat privatizálódott, szubjektív dimenziót kapott. Az egyéni és közösségi imádság viszonya kérdésessé vált; gyakorta a saját, személyes imádságot érezzük igazinak, a zsolozsmát pedig csak „letudnivalónak”. Hedvig nővér a témához Anselm Grün A zsolozsma és belső imádság című könyvét ajánlotta az érdeklődőknek.

Gyakran merül fel a vágy az „igazi vallásos tapasztalatra”, amely független minden anyagi valóságtól; sokan gondolják, hogy az „érett vallásosság” elérésétől kezdve ezt félre lehet tenni. Ennek kapcsán az előadó  idézte Avilai Szent Terézt, aki kora egyik vallásos irányzata ellen szólalt fel, azok ellen, akik úgy érezték, Jézus konkrét emberi mivolta akadálya a vallásosságnak.

Hedvig nővér kitért a zarándoklatok napjainkban ismét tapasztalható népszerűségére is, melynek révén a test is részt vesz a vallásosságban; ugyanakkor rámutatott: elfelejtkezünk sok más gesztusról, szimbólumról; így például jelentőségét vesztette a böjt (különösen a egész éves pénteki böjt), holott identitásunk meghatározó része volt.

Az előadó Aquinói Szent Tamást idézte, aki úgy fogalmazott: Isten minden teremtményt saját természetének megfelelően vezet el a láthatón át a láthatatlanhoz. A belső imádásnak kell hogy legyen külső megnyilvánulása is – ugyanakkor a külső gesztus visszahat a lélekre; ez adja a liturgikus gesztusok jelentőségét is.

A teljes ember válaszol Istennek – hangsúlyozta Deák Hedvig, majd kiemelte a szentségimádást mint olyan terapeutikus helyet, amely gyógyítóan hat test és lélek viszonyára, egységére, hisz az ember testi valóságában imádja Krisztus testét; az egész embert hívja, hogy lépjen vele kapcsolatba.

A térdelés különösen alkalmas rá, hogy teljes testi valónkkal ismerjük el Isten fenségét; a Szentírásból is érkezik a felhívás erre: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban...” (Fil 2,10) – utal Pál apostol Izajás jövendölésére. Hedvig nővér a téma iránt érdeklődőknek Romano Guardini Örökmécs című művét, valamint Joseph Ratzinger A liturgia szelleme című kötetének egyes fejezeteit ajánlotta. A Krisztus előtti térdelés hátterében ott kell látni azt is, hogy a pogány világ az alázatot, amelyet ez a mozdulat kifejez, nem tekintette szabad emberhez méltó magatartásnak. 

Végül Szent Domonkos kilenc imamódját ismertette meg a hallgatósággal a Domonkos-rendi előadó. Ennek egy 13. századi kódexben maradt fenn a leírása; a gesztusok kifejezik azt a nagy gazdagságot, amellyel Domonkos Isten elé állt. Meghajlás az oltár és a kereszt előtt, ami közben összeszedi magát az ember, megtalálja Isten előtti helyét; földre borulás („lelkem a porba hanyatlik, testem a földhöz tapad…”), mely kifejezi, hogy azonosul minden bűnössel és közbenjár értük, átéli gyengeségüket; és teljesen kiszolgáltatja magát Istennek. Önostorozás, a kereszt előtti térdhajtás; imádkozó kéztartással állás az oltár előtt; kereszt alakban kitárt karral imádkozás; nyílvesszőként az ég felé irányuló testtartásban imádkozás; a Szentírás olvasása; és végül az útközben való ima, társaitól lemaradva – sorolja a középkori kódex.

„Instant hatást” nem várhatunk el egyik gesztustól sem természetesen – figyelmeztetett Deák Hedvig –, türelemre van szükség ahhoz, hogy más horizontokat tudjanak megnyitni előttünk.

Az előadás után Várnai Jakab OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora köszönte meg a nővérek közreműködését.

* * *

Az idén nyolcszáz éve alapított Domonkos-rend magyarországi jubileumi rendezvényeiről az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek weboldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.


Fotó: Thaler Tamás

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
kero-imadsag-oktalansag-szemtelenseg-vagy-bizalom
Kérő imádság: oktalanság, szemtelenség vagy bizalom?

Évközi 17. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Ter 18,1–10a; Kol 1,24–28; Lk 10,38–42)

16:00
babel-balazs-ersek-latogatasa-kecskemeti-wojty-kozpontban
Bábel Balázs érsek látogatása a kecskeméti Wojtyła-központban

Csaknem napra pontosan tíz éve, 2006 júliusában nyílt meg a Karol Wojlyła Barátság Központ, mégsem ennek megünneplésére, hanem Mária Magdolna ünnepe és egy szobor megáldása alkalmából gyűlünk össze Kecskeméten július 22-én, pénteken délelőtt.

15:00