Ünnepélyesen megnyílt a 11. Ars Sacra Fesztivál

Kultúra – 2017. szeptember 15., péntek | 21:50

Immár hagyományosan a Nemzeti Múzeumban ünnepi beszédekkel, kulturális műsorral nyílt meg szeptember 15-én az idei Ars Sacra Fesztivál.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A mára már tíznapossá nőtt esemény a szeretet kultúrájának terjedését segíti a művészet számos műfaját felvonultató, ingyenesen látogatható programjaival. A szakralitást profán környezetben, a hagyományt új köntösben, a kortárs alkotásokat régi helyszíneken mutatják be.

Az Ars Sacra Fesztivál a 2007-ben Budapesten megtartott nemzetközi városmissziós rendezvénysorozat gyümölcse. A fesztivál civil kezdeményezésként az európai zsidó-keresztény kultúra gyökereiből táplálkozó, ma is élő szakralitás felmutatását tűzte zászlajára. A fesztiválhoz évről évre önkéntesen csatlakoznak Magyarország legnagyobb múzeumai, kulturális központjai, számos galéria és művész.

A házigazda Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója betegsége miatt egyik munkatársa olvasta fel ünnepi beszédét, melyben többek közt arról szólt a főigazgató, mekkora öröm számára, hogy ismét a múzeum falai közül indul útjára az egykori Szakrális Művészetek Hetének hívott, ma már Ars Sacra Fesztiválként Európai elismerést is magáénak tudó, nagyszabású fesztivál, mely évről évre egyre gazdagabb programmal várja az érdeklődőket. Hozzátette: az elkövetkező napokban a programok segítségével a hétköznapi világban jelenlévő szakralitás válik átélhetővé, megfoghatóvá. A főigazgató megnyitóbeszédében elhangzott, hogy három időszaki kiállításuk szorosan kapcsolódik az Ars Sacra Fesztivál idei programsorozatába. Ige-Idők – a reformáció ötszáz éve kiállítás a magyarországi reformáció történetének folyton változó összetett viszonyaival ismerteti meg a látogatókat. A Huszadik századi protestáns életutak kamarakiállításon olyan filmeket és fotókat lehet megtekinteni, melyek segítségével megérthetjük, átélhetjük hogyan hatottak a protestáns egyházakra, híveikre a XX. század sorsfordító eseményei. A Kereszt-tűzben – keresztényüldözés a Közel-Keleten kiállítás célja, hogy tudományos alapokra helyezze, történetileg és szakmai alapokkal alátámasztva irányítsa az ottani folyamatokra az emberek figyelmét, rámutasson a helyzet tarthatatlanságára, feltárja az okokat.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszédében a többi közt arról szólt, hogy az igazi, valódi érték sosem hivalkodó. Mindig van mélysége, jelentése, mögöttes tartalma. A tíz esztendős múltra visszatekintő – immár Európa legrangosabb fesztiváljai között nyilvántartott – Ars Sacra csendesen képviseli a magas szintű kulturális minőséget – hivalkodásmentesen. Magyarországnak mára egyik legfontosabb és legértékesebb kulturális rendezvénye lett. A kereszténységnek meg kell felelnie a mai kor kihívásainak. Tudnia kell, hogyan találja meg az utat a ma emberéhez. Ma is igaz, amit egykor Goethe mondott: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk, gyökerek és szárnyak.” A jövő szabadságához meg kell őriznünk kultúránk legmélyebb gyökereit, ebben segít az Ars Sacra Fesztivál.

Erdő Péter bíboros, prímás a fesztivál megnyitása alkalmából a szent és a művészet kapcsolatából idén a művészet fogalmához kötötte gondolatait, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.

Tisztelt Főigazgató-helyettes úr, államtitkár úr, kedves Dalma asszony, hölgyeim és uraim!

Alkalom ez a hét arra, hogy elgondolkodjunk azon, mit jelent számunkra a szent és mi a művészet. A szentről az előző években is többször szóltunk. Ahhoz azonban, hogy ez a rendezvénysorozat konkrét értékek mentén, világos mederben fejlődjön tovább a jövőben is, fontos reflektálnunk a művészet fogalmára.

Itt pedig már a kezdet kezdetén erőteljes és feltűnő tényekbe ütközünk. Az ókorban, de még a középkor folyamán is nehézséget okozott az emberek számára, hogy megkülönböztessék a művészetet és a mesterségeket. Homérosz szerint például a kovácsolás művészetét Héphaisztosz és Athéné istenek tanították meg az embereknek. Más szerzők arról beszéltek, hogy minden művészet isteni találmány, nem pusztán az ember képessége. A zsidó-keresztény felfogás szerint a legnemesebb emberi képességek különleges isteni ajándékok. Mert a Teremtő, ahogyan a Genezis könyve elbeszéli, az ember testét a föld anyagából alkotta, de maga volt az, aki az ember orrába lehelte az élet leheletét. Nem volt tehát szükség arra, hogy maga az Úr külön tanítsa meg az embert a titokzatos mesterségekre, hiszen az Isten képére és hasonlatosságára alkotott, értelemmel és szabadsággal megáldott ember Isten ajándéka folytán rendelkezik a kutatás, a felfedezés, a találékonyság képességével. Csakhogy mindez még mindig nem a művészet a szó mai értelmében.

Ha visszatérünk a görögökhöz, azt találjuk, hogy az emberi tevékenységek között is minőségi különbség van. Egyes készségek csupán csodálatosak, de vannak olyan tevékenységek, amelyek az összes többit átfogják. A költő az összes művészetek isteni tudásának közvetítője. Ő az, akit Zeusz leányainak, a múzsáknak a felhívása indít, ő az, aki a mindent tudó szirénekben a saját ősmintáját felismeri. Erre a hagyományra tekintettek vissza olyan költők is, mint Arisztophanész, vagy Horatius, akik szerint minden művészetet a költők tanítottak az embereknek.

A művészetek és a mesterségek elválásának útját egyengették azok a magvas mondások, amelyek a mesterségekkel szembeni társadalmi elvárást fejezték ki. Seneca például nyíltan kimondja (Ep. moral 85,32), hogy a művészeteknek meg is kell adniuk az embereknek azt, amit ígérnek nekik. Ez pedig a rómaiak számára a hétköznapi életben való hasznosságot jelentette. Ezért aztán az egyes mesterségek és tudományok művészetként való említése további megkülönböztetések ihletője lett. Egyesek a művészetet a tudománnyal azonosították és szívesen állították szembe a természettel, mások éppen azt hangsúlyozták, hogy a művészet a természetet utánozza, vagy akár a természet művészi jellege előtt hódoltak. A középkori felfogás az isteni teremtés, a természet és a művészet közötti antik megkülönböztetést tette magáévá. Voltak akik a művészetben csupán az Isten által alkotott és önmaga számára elégséges valóság fényűző bővítését látták. Mások azt hangsúlyozták, hogy maga a világ is a teremtő Isten műalkotása.

Az újkorban jutott el a gondolkodás oda, hogy a mesterségeket, az ún. mechanikus művészeteket megkülönböztette a képzőművészetektől, amelyek a szépségről szóló filozófiai elmélet tárgyai voltak. A reneszánsz korban a festészetet, a szobrászatot, a zenét és a költészetet már nem a matematikával, a nyelvtannal és a logikával összefüggésben tárgyalták. Leonardo da Vinci a festészetet jóval magasabbra értékeli a mechanikus művészetnek mondott mesterségeknél. Giorgio Vasari a festészet, a szobrászat és az építészet művészetét a rajzolás, tervezés művészetének közös nevével illeti. Ennek hatására alapítják meg Firenzében 1563-ban az Accademia del disegnót, a Képzőművészeti Akadémiát. Ezzel intézményesen is elválik a modern értelemben vett művészet a mechanikus mesterségektől. 

Az újkor a szépművészetek területét úgy különbözteti a mesterségektől, hogy azt hangsúlyozza: ez utóbbiak csupán a hasznosság követelményének felelnek meg, az előbbiek viszont – a zene, a költészet, a festészet, a szobrászat és a tánc – összességükben utánzás gyümölcsei, de képesek az emberben gyönyörűséget kelteni. Napjainkban mindezzel mintha nem elégednénk meg, hanem újult erővel keressük a műalkotás jelentőségét a technikai megismételhetőség korában. A mai esztétikai irányzatok jó része egyetért abban, hogy a művészet olyan emberi tevékenység, amely szimbólumokat alkot. A művész pedig, élve szabadságával, kreatív és interpretáló módon variálja a szimbólumok közti kapcsolatokat. Ebben az interpretáló, azaz értelmező tevékenységben van a mai művészet fogalmának kapcsolata a szent valóságával. Hiszen az ember és a világ létének, nagy tényeinek értelmezése abban áll, hogy feltárjuk a közöttük lévő viszonyokat. Az értelmesség ugyanis reláció. De életünk belső valóságai csak akkor találják meg helyüket, ha az egész világmindenségnek az Alkotóhoz fűződő kapcsolata is valamiképpen megjelenik bennük. A harmóniának, ezeknek az alapvető összefüggéseknek, az értelmességnek a keresése ösztönzi tehát az igazi művészetet, innen a művész nyugtalansága, hiszen ahogyan Szent Ágoston Istenhez fordulva mondja: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg benned meg nem nyugszik”. Adja Isten, hogy a Szakrális Művészetek Hete az idén is új lendületet adjon kereső lelkünknek és közelebb vezessen ahhoz a harmóniához, amely a boldogságot jelenti.

Közreműködött az Anima Musicae Kamarazenekar, Rohmann Ditta gordonkaművész, Molnár Krisztina Rita költő és George Saju indiai táncoló jezsuita szerzetes.

Fotó: Lambert Attila

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria