Önkéntesként, nemcsak 72 órában – interjú Vecsei H. Miklóssal

2015. október 9. péntek 09:48

A „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű önkéntes ifjúsági szociális akció fővédnöke az idén Vecsei H. Miklós. A 23 éves pályakezdő színészt kérdeztük az október 8. és 11. között zajló közösségi szolgálatról, az önkéntességről, a belső késztetésről.

– Mit jelent a „72 óra kompromisszumok nélkül” közösségi szolgálat fővédnöksége egy 23 éves színész fiatalember számára?

– Korábban nem ismertem a 72 óra mozgalmat, de szerencsére pont abban az időszakban találtunk „egymásra”, amikor az általuk képviselt értékek prioritásként kezdtek működni életemben, gondolataimban. Fővédnökként sem lesz más feladatom, mint a többi résztvevőnek. Kezdve a megnyitótól, mind a három nap jelen leszek. Bekapcsolódom az országjárásba, bejárom vidéken és Budapesten is a helyszíneket. Igyekszem elkapni azokat a találkozásokat, tekinteteket, amelyek ebben a 72 órában keresik egymást.

– Milyen kapcsolata volt korábban az önkéntes munkával?

– Több helyen is dolgoztam, hajléktalanszállón, idősek otthonában, telente teaosztáson, adománygyűjtésen. Fontos számomra, hogy másokért tegyek. Az utóbbi időben számtalanszor elhatároztam, hogy újra elkezdem az önkéntes munkát. Addig mindig eljutottam, hogy magamon meghatódjak, de addig nem, hogy valóban megkeressem azt, hogy hol tudnék csendben segíteni. A 72 óra nagyban megkönnyíti az indulást: egy gombnyomás az egész. Nem kell keresni, ők elindítanak. Ebben a felgyorsult világban az ember hajlamos megfeledkezni azokról a problémákról, amelyek közvetlenül nem érintik őket. Ez a közösségi szolgálatban eltöltött kis idő lehetőséget ad arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és feltegyük magunknak olyan igaz kérdéseket, amelyek segítenek átrendezni a prioritásokat az életünkben.

– Egy fiatalnál ritka ez a belső késztetés.

– Nagycsaládban nőttem fel, és szüleim hivatásának hatására korán közel kerültem a szociálismunkákhoz. Fontos számomra a közösség, ember és ember kapcsolata. És mindemelett nagyon szeretek dolgozni. Hála Isten azon kevesek közé tartozom, akik szerelmesek szakmájukba. Könnyen elszomorodom, elkedvetlenedem a szociális problémák kilátástalanságától, de az előbb említett találkozások mindig ki tudtak húzni a mélyből és elhitették, hogy van remény és érdemes. Még akkor is, ha ez közhelyesnek hangzik. Igazából a ’színházcsinálásom’ is innen ered. Egy csapattal dolgozom, és nézők sokaságával lélegezhetünk együtt estéről, estére. Együtt kerülünk közel a láthatatlanhoz. Az önkéntesség sok szempontból hasonlít ehhez.

– Hogyan lehet egy egyszeri alkalom több mint szalontevékenység?

– A segítségnyújtás nagyon konkrét dolog. Beszélgetünk, akivel nem szoktak, felsegítünk valakit a földről, akinek talán még soha nem nyújtottak kezet. Nem tudom változtat-e ez a világ forgásán, de akkor és ott valami megtörténik. Egy tizenöt éves embertől persze nem várható el, hogy a másokon való segítés legyen az életcélja. Ő jól akarja érezni magát és szerintem ez így egészséges.

– Mivel nyerhetők meg az önkéntes munkára a fiatalok?

– Úgy kell meghirdetni a közösségi szolgálatot, hogy a fiatalok kedvet kapjanak hozzá: mint egy fesztivált, ahova a barátokkal lehet jelentkezni egy háromnapos bulira. Nem az dolgozik bennük, hogy megyek és megmentem az árva gyerekeket. Hanem megyek a barátaimmal, lógunk egy kicsit a suliból, és valami hasznosat csinálunk egy izgalmas, idegen terepen. Együtt élnek át valami újat és bízom benne, hogy ennek erejét azok is megfogják érezni, akik egyedül soha nem jutottak volna túl magukon. Belátom, hogy a szociális munka, önkéntesség nem mindenképpen felemelő, de ’több’ lesz tőle az ember és emberibb hősöket talál. Ezt ők is érezni fogják. Ebben biztos vagyok.

– A színművészeti főiskola befejezésekor, májusban arról beszélt egy interjúban, hogy „pillérek kellenek, és nem válaszok”. Mik a pillérek az életében?

– Születésem óta jár a családom templomba. Gyerekként ezt sokszor untam, nem figyeltem, elkalandoztam. Iskolai évek alatt kötöttségnek éreztem a kereszténységet és úgy éreztem, hogy nem élhetek olyan őszintén és szabadon, mint kortársaim. És amikor már majdnem elengedtem a láthatatlant, akkor Kozma Imre atya hittanórái rávezettek, hogy Jézus az én legnagyobb szabadságom. Emlékszem a konkrét pillanatra, amikor ez megfogalmazódott bennem és ráfirkáltam az alkaromra. E mentén a gondolat mentén építgetem a pilléreimet. Böjte Csaba írta egy a menekültekkel foglalkozó értekezése végére: „hiszek a szeretet végső győzelmében.” Én is hiszek benne. Sőt csak ember és ember, és a köztük lévő láthatatlan kapcsolatában hiszek. Semmi másban. Igyekszem minél őszintébb lenni, hogy hű legyek ehhez a gondolathoz. Túlságosan könnyen mondok szépeket. Érettségi környékén már nagyon határozott elképzelésem volt a világról, a kapcsolatokról, barátságról, szerelemről. Mindenre volt válaszom. Aztán az egyetem kibillentett, ráébresztette arra, hogy folyamatosan kérdeznem kell a válaszadás helyett. Úgy gondolom, hogy annál nyitottabb az ember, minél kevesebb a válasza.

– Szerepelt népszerű tévésorozatban, estéről estére színpadra lép. Hogyan éli meg a hírnevet?

– Az ismertség számomra azt jelenti, hogy közös gondolkodásra hívom az embereket, akikkel kapcsolatba kerülök. Abban a helyzetben vagyok, hogy újságban, tévében szólalhatok meg. Szeretném a hozzám hasonló emberekkel azt éreztetni, hogy mi együtt képviselünk valamit, ami számunkra érték. Egyszer persze majd elvesztem ezt a lehetőséget, amiben könnyű „Jézuskának” lenni. A pillérek mellett akkor lesz legnehezebb kitartani, amikor valami nem megy. De igyekszem nem feladni.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
szent-anyos-unnepen-diakonusszentelest-tartottak-tihanyban
Szent Ányos ünnepén diakónusszentelést tartottak Tihanyban

Hálaadó szentmisével emlékeztek a Tihanyi Bencés Apátság védőszentjére, Szent Ányosra november 17-én. A szentmisében Székely János szombathelyi megyéspüspök diakónussá szentelte Czakó András testvért.

10:06
veres-andras-nagyszombati-maria-bucsun-szuksegunk-van-egymas-szeretetere
Veres András a nagyszombati Mária-búcsún: Szükségünk van egymás szeretetére!

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be november 18-án a felvidéki Nagyszombatban a Könnyező Szűzanya novénájának, vagyis kilencedének keretében a búcsúi szentmisét a Szent Miklós-exkatedrálisban.

08:47