Végső búcsút vettek Kalász Márton költőtől, a nemzet művészétől

Kalász Mártont a Katolikus Egyház szertartása szerint helyezték végső nyugalomra; az MMA nevében Mezey Katalin, a testület irodalmi tagozatának vezetője búcsúztatta. Az életének 88. évében elhunyt költőt méltatva kiemelte, hogy haláláig fáradhatatlan alkotó volt, aki soha nem tagadta meg a magyarországi német ajkú közösséget.

Alkotásai és tekintélyes műfordítói életműve mellett sikeres diplomáciai szolgálatot végzett, kezdetben a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK), később az egyesített Németországban – mondta Mezey Katalin, hangsúlyozva: „a két nyelv értékeinek, irodalmának kölcsönös közvetítése által személyisége eleven hidat is jelentett a magyar és a német kultúra között”.

Egyszerre német is vagyok és magyar is vagyok… van egy anyanyelvem, a német, és van egy szellemi anyanyelvem és habitusom, amely összeköt engem a magyar kultúrával.” (Kalász Márton)

Kalász Márton 1934-ben született Sombereken, egy német ajkú dél-dunántúli községben. A kiemelkedés lehetősége számára a magyar kultúrán át vezetett. Mezey Katalin „tiszteletet parancsolóan tekintélyesnek” nevezte Kalász Márton költői, prózaírói és műfordítói munkásságát, amely több mint 60 önálló kötetet számlál, köztük olyan opusokkal, mint az a több mint 700 oldalas versesgyűjtemény, amely 2009-ben jelent meg az alkotó hetvenedik születésnapjára.

Életművéből az MMA irodalmi tagozatának vezetője kiemelte a több kiadást megért, német nyelven is sikert arató Téli bárányt, amely a saját családja történetén keresztül mutatja be a 20. századi magyar történelem keserves három évtizedét. Külön megemlítette Tizedelő cédulák című dokumentumprózáját is, amely ugyancsak a magyarországi németek történetével foglalkozik az interjú, a szociográfia és a publicisztika eszközeivel.

„Kalász Márton nemcsak nagy tehetségű és fáradhatatlan ember, hanem a hűség embere volt. Figyelmes, tapintatos, éles szemű és jó humorú megfigyelő, aki ritka, de találó megszólalásaival mosolyt tudott fakasztani, és a lényegre irányította beszélgetőtársai figyelmét” – emlékezett Mezey Katalin az alkotóra.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztos az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében mondott búcsúbeszédében felidézte Kalász Mártonnal való első személyes találkozását. Mint mondta, soha életében nem találkozott olyan ártatlan, tiszta emberrel, olyan megfellebbezhetetlenül jószándékú személyiséggel, mint amilyen Kalász Márton volt. L. Simon László, aki Kalász Márton elnöksége idején a Magyar Írószövetség titkára volt, kiemelte, Kalász Márton soha nem bújt ki a felelősség alól, „a gyalázatot keresztény méltósággal” állta: „Mióta őt ismerem, azóta tudom, milyen is az, aki valóban alázatos, hogy hol van az egyértelmű különbség az alázat és a megalkuvás között.”

„Kalász Márton költői nagyságát ma is és évek múltán is okkal fogják emlegetni, életműve elemzések tárgya és talán a tanagyag része lesz. Az írótól nem veszek búcsút, ő itt marad közöttünk soraival, mondataival. Én a baráttól, a személyiséget formáló tanítótól, a példát adó vezetőtől köszönök el” – fogalmazott a főigazgató.

Zsille Gábor József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség választmányi tagja a szervezet nevében mondott beszédében arra emlékeztetett, hogy Kalász Márton a német kultúra mellett a lengyelt szerette különösen, a németek és a lengyelek vonzásában élte szellemi életét. „Ez a történelmileg szokatlan párosítás az ő szelíd lelkében gond nélkül megvalósult” – mondta. Felidézte, hogy Kalász Márton első verseskönyve, a Hajnali szekerek 1955-ben jelent meg, utolsó kötete pedig éppen most jött ki a nyomdából, Virrasztó távol címmel. „Ez a két mű 67 esztendőt fog közre és további 29 versgyűjteményt. A Gondviselés szokatlan kegyelme egy ilyen hosszú és termékeny, ilyen magasra ívelő költői pálya.”

A barátok nevében Jász Attila József Attila-díjas költő búcsúzott, aki elmondta, a nagy korkülönbség dacára Kalász Márton a barátja volt. „Nem az írószövetség elnöke volt, hanem végtelenül kedves, gyermekien komoly lény, ezért is válhatott mindenki Marcijával, akivel a költészetről mindig lehetett beszélgetni.”

Kalász Márton művei a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán is olvashatók, életművéről, köteteiről bővebben ugyancsak a DIA oldalán tájékozódhatnak.

Kalász Márton: Csendkúra

Fehér az ágy, a takaró
Kint mocsokká lett már a hó
s a kopasz fák rácsain á
tavasz küldi be aranyát.

Köröttem csönd – kis szuszogás.
Csak beteg van itt, senki más
A gondtól mindegyik szabad
pirosan, görbén alszanak.

Jó nézni őket így nagyon,
amíg a fénylő asztalon
a tengerizöld meglibeg,
s bólongnak a leánderek.

Könyvemet én is leteszem,
rájuk mosolyog a szemem,
s míg halkan muzsikál a víz,
elalszom lassan magam is.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír