Negyed évszázados fennállását ünnepli Szibériában a Caritas

2017. január 4. szerda 11:47

Tavaly decemberben emlékeztek meg az oroszországi régióban a helyi szervezet létrejöttének 25. évfordulójáról. Gracjan Piotrowski lengyel ferences, a szibériai karitász igazgatója nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a szervezet működéséről, történetéről és eddig megtett útjáról.

Huszonöt évvel ezelőtt, amikor a Szovjetunió összeomlott, a Vatikán létrehozta az egyházi struktúrákat Oroszországban – mondta el az igazgató. Két apostoli adminisztráció jött létre, az egyik az európai, a másik az ázsiai részen novoszibirszki püspöki székhellyel. Az akkori főpásztor azonnal elindította a helyi karitász működését 1991-ben. Világos, hogy abban a nehéz időszakban az embereknek szükségük volt  támogatásra, hiszen bizonytalan helyzetben voltak. A nemzetközi katolikus jótékonysági szolgálat németországi szervezete segítségével árvaházat építettek a gyermekek számára, elkezdték a hajléktalanok támogatását, majd családotthonokat teremtettek a nehéz helyzetben lévő fiatal lányoknak, illetve a nehéz családi körülmények között élő gyermekeknek, elindították a beteggondozást: lépésenként haladtak előre.

Oroszországban a katolikusok apró kisebbséget jelentenek, de a novoszibirszki egyházmegye kiterjedését tekintve a második legnagyobb a világon, a plébániák egymás közötti távolsága hatalmas. „Az egyházmegye nagyon nagy, mert kevés a plébániai tag. 100-150 ember jár a plébániákra a szibériai nagyvárosokban. Hivatalosan az orosz lakosság 1%-át teszik ki a katolikusok. Természetesen Moszkvában és Szentpéterváron sokkal többen vannak, mint az ázsiai területeken. Munkánkkal azonban elsősorban tanúságot kell tennünk hitünkről, meg kell mutatnunk Isten szeretetét minden ember iránt” – hangsúlyozta a Caritas szibériai szervezetének igazgatója.

A lengyel szerzetes felidézte, hogy a karácsony előtti napokban mínusz 36 fok volt, féltek is, hogy mi lesz, ha az emberek kilépnek otthonaikból. „Szerencsére idén karácsony vasárnapra esett, mert Oroszországban csak az ortodox karácsony jelent szabadnapot, ami január 7-én lesz. A katolikus karácsony munkanap, tehát nehéz átélni a karácsonyi hangulatot, amikor mindenki rohan dolgozni és készül szilveszterre. A társadalom nem is gondol a karácsonyra. Mi a saját kis valóságunkban lehetőséget kell hogy biztosítsunk az embereknek, hogy el tudjanak jönni a templomba, találkozzanak és ünnepeljenek” – hanngsúlyozta Gracjan Piotrowski.

A karitászigazgató arról is beszélt, hogyan élték meg Ferenc pápa és Kirill pátriárka kubai találkozását: „Mi itt egy apró kisebbség vagyunk, tehát számunkra nagyon fontos a katolikus és az ortodox egyház közötti kapcsolat. Ennek a találkozónak köszönhetően az emberek azt érezték, hogy a katolikus egyház nem áll olyan távol az ortodox egyháztól. Reméljük, hogy a kubai találkozó további gyümölcsöket hoz a jövőben, mert minden nem változhat meg olyan gyorsan, időre van szükség. Mindenképpen nyitást eredményezett az ortodox püspökök részéről, még ha minden hívő vagy pap részéről nem is… Nincs kétség afelől, hogy apró lépésenként még jobb lesz a helyzet.”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
a-pazmany-peter-katolikus-egyetem-felveteli-eredmenyei-2017-2018-as-akademiai-evre
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem felvételi eredményei a 2017/2018-as akadémiai évre

A hazai felsőoktatásban stabilan meghatározó helyet betöltő Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) felvételi pontszámai és az ezek alapján a 2017/2018-as akadémiai évre felvett hallgatók létszáma újra jó eredményt mutat.

2017. július 27. csütörtök
pro-ecclesia-hungariae-dijat-kapott-dobai-sandor-atya
Pro Ecclesia Hungariae díjat kapott Dobai Sándor atya

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Ecclesia Hungariae díjat adományozott Dobai Sándor atyának. A kitüntetést a testület nevében Somorjai Ádám OSB adta át július 23-án a Győr-Moson-Sopron megyei Kónyban.

2017. július 27. csütörtök