Szaléziak Sierra Leonéban az ebola idején – „Az volt a legjobb döntés, hogy maradtunk”

A kiállítás képeit nézve megállt, és visszaemlékezve csak annyit mondott: „Az volt a legjobb döntés, hogy maradtunk.”

– Mi jut eszébe, amikor ezeket a képeket nézi?

– Az emberek arca. Kórházak, tele emberekkel. A rengeteg halott. A félelem, ami szinte kézzelfogható volt. Rengeteg családra emlékszem, akiket karanténba zártak, és otthagytak étel és ital nélkül.

– És a gyermekek arcát látva?

– Ezek azok a gyermekek, akiket befogadtunk a szalézi házakba. Az afrikai hagyomány szerint a gyermekeknek távol kell maradniuk a beteg emberektől. Ez rengeteg gyermeknek segített a túlélésben, de emiatt egyedül maradtak az otthonaikban. Emlékszem Ibrahimra: mindenki más meghalt a családjában, ő volt az egyetlen túlélő. Amikor a házához értek, hogy fertőtlenítsék, klórral fújták le az egész testét, ezért a fél szemére megvakult.

– Hallotta, hogy valaki az emberek közül azt mondta volna, hogy a járvány büntetés volt?

– Az egész ebolajárvány alatt egyetlen egy embertől sem hallottam, hogy arról panaszkodott volna, Isten büntet minket. Egyértelmű volt: Isten velünk van.

– Mikor, hogyan döntött úgy, hogy kitart ebben a drámai és bonyolult helyzetben?

– Nekünk, szaléziaknak ez nem volt könnyű. Zavarodottnak éreztük magunkat. Azt kérdeztük magunktól: „Mit csináljunk? Menjünk? Itt hagyhatunk mindent?” Szerintünk Isten segített, hogy felismerjük az akaratát. Úgy gondoltuk, a legjobb hely, ahol lehetünk, az Sierra Leone. Úgy döntöttünk, hogy az emberek között maradunk, és kockáztatjuk, hogy meghalunk, mint annyian. Ugyanakkor biztosak voltunk benne, hogy Isten megsegít bennünket, ezért sosem éreztük magunkat egyedül. Azt választottuk, hogy a fiatalokkal maradunk.

– Féltek ettől a döntéstől?

– Sok félelem volt bennünk, ahogy mindenki másban. Ekkor keresett fel minket a kormány, hogy segítsünk az elárvult gyermekeknek. Félelmünkben Isten eszközöket adott nekünk, hogy nagylelkűen válaszolhassunk erre a kérésre. Nem éreztük magunkat egyedül, hiszen Isten, a rendfőnök és a rend is mögöttünk állt. Az emberek között jártunk, és vállaltunk minden kockázatot.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír