A teljes odaadás igényével – Jubileumot ünnepeltek a budai „szentimrések”

2018. november 4. vasárnap 15:55

Névadójának emléknapjához kapcsolódva ünnepelhette temploma felszentelésének 80. évfordulóját a ciszterci rend Budai Szent Imre-plébániájának közössége. November 3-án Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével imádkozták a rózsafüzért, és a főpásztor mutatta be az ünnep szentmiséjét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nyolcvanéves a ciszterci rend budapest-szentimrevárosi temploma. Története azonban korábban, a múlt század tízes éveiben kezdődött. A Gellért-hegy szőlőültetvényei helyén új városrész nőtt ki, mely a Ferenc József híd által a város szívéhez közel kerülve gyors fejlődésnek indult. Csernoch János érsek a nevelő munkájukról híres cisztercieket kérte fel a gimnázium működtetésére. A rend vállalta a feladatot, de ragaszkodott a városrész lelkipásztori szolgálatának ellátásához is. Így létesült először tizenhárom kápolna, majd egy ideiglenes templom, végül pedig, az eucharisztikus világkongresszus évében, 1938-ban felszentelhették a mai templomot.

Nevét – ahogy a gimnáziumét, a plébániáét és a városrészét is – Szent Imre adta. Imre hercegnek, a magyar ifjúság védőszentjének tisztelete a 19. század végén újabb virágkorát élte. A katolikus egyetemi hallgatókat a Szent Imre Kör fogta össze, sorra nyíltak az elitképzést nyújtó, Szent Imréről elnevezett kollégiumok, 1921-ben megalakult az Emericana, a Horthy-korszak legnagyobb társadalmi egyesülete, melyet a „szentimrés gondolat” – gyakorló vallásos élet, tevékeny hazaszeretet és a tudomány művelése – kapcsolt össze. Ezt a szellemiséget képviselte és képviseli ma is a ciszterci rend nevelése.

A Szent Imre-plébánia ünnepének csúcspontja a szentmise volt, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be. A koncelebráló paptestvérek között volt Bérczi László Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság apátja, Brückner Ákos OCist, aki 1989 és 2011 között a  Szent Imre-templom plébánosa volt.

Az ünneplő közösséget a templom plébánosa, Szkaliczki Csaba Örs OCist köszöntötte.

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelemben közöljük.

1. Az Eucharisztikus Kongresszus évében, az 1938-as nagy ünnepségek lelkületét őrizve került sor ennek a templomnak a felszentelésére. Szent Imre herceg tisztelete a két világháború közötti időben nagy hangsúlyt kapott. Róla nevezték el ezt a városrészt. Szent Imre közbenjárásától remélték ifjúságunk és népünk megújulását. Mire azonban Serédi Jusztinián bíboros ezt a templomot felszentelhette, már küszöbön állt a II. világháború. A világ életének nagy eseményei ellenállhatatlan külső erők módjára vették körbe országunkat és népünket. Mégis fontos volt az a hajdani templomszentelés. Fontos volt az, hogy később a vesztes háború után és a hivatalos ellenpropaganda közepette is sokan hűségesek maradtak a katolikus hithez és őrizték a reményt. De nemcsak őrizték, hanem tovább is tudták adni a következő nemzedéknek. Csak így volt lehetséges, hogy a „Szent Imre”, először a ciszterci atyák, majd a világi papok vezetése alatt, továbbra is a katolikus lelkiség és kultúra jelentős központja volt. Nemzedékemből sokan büszkén vallották, vallják magukat „szentimréseknek”. Az igazi szentimrés lelkületnek pedig, amely nem társadalmi hovatartozásra, hanem vallásos meggyőződésre épül, az a lényege, amit maga Krisztus is életünk középpontjába állít. Erről hallottunk a mai evangéliumban.

2. Sokat vitatkoztak az írástudók azon, hogy a törvény sok-sok parancsa és tilalma közül melyik a legfőbb, milyen összefüggés van közöttük. De ebbe a vitába belekeveredett az az érzés is, mintha feszültség, netán ellentét lehetne ezek között a parancsok között. És Jézus ebben a feszültségben teremt rendet. Rendet teremt a ma hallott válaszával. De rendet teremt az egész életével és a példájával is. A legfőbb parancsnak azt nevezi, amit a választott nép rendszeresen imádkozik. A „halld, Izrael” imának Istenhez forduló szavait idézi. Mindenki elfogadta, hogy a legfontosabb Istent, az egyetlent minden erőnkből szeretni, pontosabban teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből. Ebben a felsorolásban sokak szerint a teljes szívünkből azt jelenti, hogy minden képességünkkel, érzelmi, értelmi, akarati képességeinkkel szeretjük őt. A minden erőnkből összes javainkat, anyagi és társadalmi lehetőségeinket jelenti, a teljes lelkünkből pedig az egész életünket. Aki tehát a hitéért Isten iránti szeretetből az életét adja, az teljes lelkéből szereti a Mindenhatót.

3. Jézus ehhez hozzáfűzi a másik parancsot is. Nem szembeállítja vele, nem elébe helyezi, hanem hozzáfűzi, hogy embertársunkat pedig úgy kell szeretni, mint saját magunkat. Azóta is a kereszténység történetében ez a két parancs két különböző hangsúlyként jelentkezett. És olyan nehéz újra meg újra ráérezni, rátalálni a kettőnek az egységére. Ha az elsőt, az istenszeretetet állítja középpontba valaki, nagyon helyesen, könnyen eljuthat odáig, hogy a liturgia, amiről előbb itt a Szentírás is beszél, az áldozat, a kultikus cselekmények mint Isten szeretetének és tiszteletének a kifejezései minden mást háttérbe szorítanak. És ez sem volna még baj, ha az ember megőrzi az érzékét a többiek valódi szükségletei és bajai iránt. Isten iránti tiszteletünk tehát nem válhat merev ritualizmussá. Mert éppen ez a kísértés fenyeget mindannyiunkat, ha komolyan és az Istent személyesen szeretve, vallásosak akarunk lenni. Előfordul ugyanis, hányszor előfordul közöttünk is, hogy a szegényről, a rászoruló emberről a középkori koldus jut csak az eszünkbe. Pedig az könnyű problémának látszik. Az ember egy egyszerű alamizsnával megnyugtathatja a lelkiismeretét. De tudjuk, hogy ma a rászoruló ember nem így, elsősorban nem így kerül az utunkba. Tehát nem érhetjük be azzal, hogy ilyen rongyos koldusnak képzeljük el a rászoruló embertársat. Sőt sokkal nehezebb, sokkal igényesebb kérdésekbe kell belebonyolódni, hogy valóban többeken segíteni tudjunk.

4. De jelentkezhet a másik kísértés is. Ez pedig akkor jelenik meg, ha valaki annyira hangsúlyozza az embertárs szeretetét, hogy azt gondolja: ehhez az istenszeretet, ehhez a liturgia legfeljebb valami keret, de a lényeg pusztán az emberek segítésében van. Mintha csak egy szép történet lenne a hitünk azért, hogy az embereket jobban motiválja arra, hogy társadalmilag hasznosan segítsenek egymáson. Ugye ez a másik véglet, ezt hívjuk horizontalizmusnak. Amikor azt gondoljuk, hogy a földi bajoktól való megszabadítás igazából az egész kereszténységnek a lényege.

5. De Jézus tanítása sem az egyik, sem a másik iránynak nem kedvez. Ő a kettőt szorosan összekapcsolja. Nemcsak itt, másutt is. Nem mondhatja valaki, hogy van hite, de nincsenek tettei. Vagy vannak jótettei, de nem hisz. Mert a kettő egymás nélkül nem lehetséges és nem hiteles. Nem egyszerűen az értelmes berendezkedés józanságáról van szó, amikor Jézus az emberszeretetet hirdeti.

A „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” parancsa sem méricskél. Ez is hősiességet kíván. S ha a felebarátom ugyanolyan értékű, mint én, nem tudom egyformán szeretni, ha az eszközök szűkösek. Mert sorba kellene állítani a személyeket. Igaz, hogy az erkölcsteológia nagyjai józan és komoly elveket fogalmaztak meg kötelességeink rangsorára nézve. Magából a Szentírásból is tudjuk, hogy először „testvéreinket” kell segítenünk, azután az idegeneket. De a sokféle kötelezettség között végső soron rendet teremteni csak az Isten tud, az az Isten, aki iránti szeretetből többet is tudunk tenni a másik emberért, mint amit az illető esetleg önmagában megérdemel. Ezt mutatta meg nekünk Jézus a saját életével. Így hát az istenszeretet és a felebaráti szeretet egyetlen nagy egészet alkot, erre kell nekünk is újra és újra figyelni, és Jézus példáján megtanulni, hogy hogyan lehet a kettőt egyszerre minél gyönyörűbben, minél teljesebben gyakorolni. A teljes odaadás igényével, ami csak a hitben és a szeretetben lehetséges. Ámen.

A Szent Imre-templom története

A templom a két világháború közötti vallási megújulás során indult, az 1930-as évek elején kezdődött templomépítő program részeként épült. A ciszterci rend 1913-es lágymányosi megtelepedését követően átmeneti megoldásként 13 kápolna létesült a városrészben. 1924-re megépítették első, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templomukat a Villányi út 3. alatt. Ez a korszak egyik legigényesebb alkotása volt, de a gyorsan fejlődő városrész számára kicsinek bizonyult. 1936-ban adta meg a székesfőváros egy új templom építésének engedélyét, és Wälder Gyula műépítészt (a kor kiemelkedő építésze – nevéhez fűződik az Akácfa utcai BKK-székház, valamint a Madách téri épületegyüttes tervezése) bízta meg a tervezéssel. Két év múlva állt a templom, 1938. november 6-án Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte fel. A templom, a gimnázium és a kerületrész – Szentimreváros – nevét a korban meghatározó Szent Imre-tisztelet határozta meg. A templom felszentelése után a korábbi Nagyboldogasszony-templomot lebontották, ennek a helyére tervezték a rendház felépítését, ami azonban a II. világháború miatt nem valósult meg.

„Bízzatok! Én legyőztem a világot” – hirdeti a főkapu szemöldökpárkányán a felirat. A két torony által közrefogott homlokzatot négy szobor – a ciszterci rend jelentős alakjai –, valamint a timpanon Madonna-ábrázolása díszíti. Az 51 méter hosszú, 30 méter széles, 54 méter toronymagasságú templom a barokkos elemek mellett egyszerű szerkezetű, letisztult, világos kompozíciójú. A szentély – a ciszterci hagyományoknak megfelelően – egyenes záródású. A mennyezetet festett kazettás elemek díszítik. A neobarokk háromhajós épület a kerület jelképe lett, elválaszthatatlanul az újbudai városkép része.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
papnovendekek-titkos-elete-hat-csapat-300-perc-tomeny-futball
A papnövendékek titkos élete: Hat csapat, 300 perc tömény futball

Az elmúlt hétvégén egy különleges focikupától volt hangos az esztergomi Pézsma Tibor Sportcsarnok. Hat szeminárium kispályás focicsapata mérte össze tudását a Magyar Sion „futballarénájában”. Müller Márk papnövendék írását adjuk közre.

09:45
hogyan-lesz-egy-benzinkutasbol-diakonus-nyary-krisztiannal-beszelgetett-bela-atya
Hogyan lesz egy benzinkutasból diakónus? – Nyáry Krisztiánnal beszélgetett „Béla atya”

November 19-én, hétfőn este a budapesti Magvető Caféban Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója kérdezte Molnár-Gál Béla állandó diakónust, iskolaigazgatót, Röhrig Géza Kossuth-díjas színészt, írót, költőt és Nagy Szabolcs fotóriportert a szociális területen szerzett tapasztalataikról.

2018. november 20. kedd