Jótékonysági koncertet rendeztek a Vatikánban

Ferenc pápa – 2016. december 21., szerda | 10:54

December 17-én a VI. Pál-teremben több, mint 150 olasz zenész közreműködésével „Tiéd lesz” (Avrai) címmel rendezték meg azt a jótékonysági koncertet, amelynek bevételéből a bangui gyermekkórház felújítási munkálatait, illetve a közép-olaszországi földrengés áldozatait támogatják.

A koncert kezdeményezője a 200 éves Vatikáni Csendőrség volt, ugyanakkor a rendezvényen Ferenc pápa 80. születésnapját is megünnepelték.

A több, mint három órás műsorban az olasz kulturális élet kiemelkedő személyiségei képviseltették magukat (Danilo Rea, Beppe Fiorello, Laura Morante, Gigi Proietti, Isabella Ferrari, Donatella Finocchiaro…). Hagyományos karácsonyi énekek és prózai előadások, tanúságtételek is elhangzottak. Az első sorokban foglalt helyet az olasz szenátus elnöke, Pietro Grasso. Színpadra lépett Baglioni egyetlen fia, a gitárvirtuóz Giovanni, akihez a mostani koncert címadó dalát írta születésekor, 1982-ben. (A dalban az apa szól gyermekéhez, felsorolva mindazt, ami rá vár majd az életben a szeretet útján járva.)

A szombaton 80. születésnapját ünneplő Ferenc pápa videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket. „Van, hogy azt mondják nekem: De atyám, maga mindig a szegényekről és az irgalmasságról beszél. Igen, válaszolom, de ez nem betegség. Egyszerűen az a mód, ahogy Isten kinyilatkoztatta önmagát”. Ferenc pápa így folytatta: „A küszöbön álló karácsony arra emlékeztet minket, hogyan lépett be Isten a világba: Szűz Máriától születik, úgy jön világra, mint minden gyermek, bepólyálják, karba veszik, megszoptatják. Mi több: ő, édesanyja és József szembe kell, hogy nézzenek azzal, hogy számukra nincs hely a szálláson. A jó hírt, a születés hírét nem királyoknak és hercegeknek adják tudtul, hanem pásztoroknak, olyan embereknek, akik nem számítanak, sőt, mondhatnánk: megátalkodott bűnösök. Ezért úgy válhatunk a szeretet kézműveseivé és az irgalmasság építőivé, ha a tőzsde helyett a mennyországba fektetünk be, a boldog égi életbe, az Atya szeretetébe. Köszönöm mindenkinek! Köszönet a bangui gyermekek nevében, és a földrengés sújtotta olasz lakosság nevében. Nem tudunk nagy dolgokat tenni, nagy projekteket megvalósítani, de amit teszünk, az az evangéliumi iránti szenvedélyünk kézjegyét viseli majd magán” – zárta videóüzenetét a pápa.

Szokatlan módon kezdődött a szombat esti műsor, ugyanis a főszereplő énekes, Claudio Baglioni a karácsonyi díszben pompázó Szent Péter-téren egy szál gitárral a kezében elénekelte Szent Ferenc Nap fivér, Hold nővér kezdetű himnuszát. Ezt követően vonult be a VI. Pál-terembe a nézőközönség sorai között. A Rai Olasz Televízió és a Vatikáni Televíziós Központ jóvoltából világszerte közvetítették a hangversenyt, melyet csak Olaszországban több, mint 3 millióan láttak.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria