Feladatunk, hogy megtaláljuk a köztünk élő Istent – karácsonyi Szent Liturgia Debrecenben

2016. december 28. szerda 12:15

A debreceni főszékesegyházban pásztorjátékkal egybekötött Szent Liturgiát tartott december 25-én, karácsony ünnepén Seszták István, a Hajdúdorogi Metropólia főhelynöke.

A debreceni Attila téri főszékesegyházban leendő elsőáldozók mutatták be Jézus születésének történetét karácsony első napján.

A Szent Liturgián Seszták István hangsúlyozta: karácsonykor az Ige testté lesz. Krisztus születése és feltámadása ugyanannak a szentháromságos Istennek az üzenete, amely karácsony örömében kezdődik, de talán az emberi elme és a szív számára húsvétkor válik világossá.

Az Örök Ige itt van közöttünk. Karácsony felfoghatatlan misztériuma ez, amelyet húsvétkor fogunk megérteni: hogy a minket szerető Isten nem a felhők mögött lakik, nem akar távol lenni az életünktől – fogalmazott Seszták István főhelynök, majd hozzátette: az a feladatunk, hogy megtaláljuk a köztünk élő Istent, vegyük észre, keressük őt. Ehhez pedig hitre van szükség, amely megmutatja Isten dicsőségét.

Forrás és fotó: Dehir.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kisfalusi-m-klaveria-kapta-szent-erzsebet-rozsaja-dijat
Kisfalusi M. Klavéria kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ebben az évben Kisfalusi M. Klavériának adományozta a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetést Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 17-én, Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében megtartott ünnepségen.

2017. november 17. péntek
legyunk-huszezren-fabry-kornel-videoban-is-hiv-kozos-szentsegimadasra
Legyünk húszezren! – Fábry Kornél videóban is hív a közös szentségimádásra

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve különleges szentségimádást hirdettek meg november 25-ére: egy időben, de különböző helyszíneken imádhatjuk a világmindenség királyát.

2017. november 17. péntek