Isten kezdeményez és megszólít – Böcskei László a győri Könnyező Szűzanya ünnepén

Hazai – 2017. március 17., péntek | 17:03

Böcskei László nagyváradi megyéspüspök vezette március 17-én a győri Könnyező Szűzanya-búcsú papi zarándoklatának lelkigyakorlatát, majd ünnepi szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-székesegyházban Veres András győri megyéspüspökkel és Pápai Lajos nyugalmazott püspökkel.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A háromnapos búcsú hagyományosan a csodálatos könnyezés évfordulóján, Szent Patrik ünnepén kezdődik a papság zarándoklatával, melyre idén – a nemrég meghirdetett Szent László-év okán – Böcskei László nagyváradi megyéspüspököt hívták meg. A győri kegyképen látható Szűzanya 320 évvel ezelőtt, 1697. március 17-én hullatott véres könnyeket.

A szentmise elején Veres András győri megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, valamint a szentmisét élőben közvetítő Bonum Televízió nézőit, majd a zsúfolásig megtelt székesegyház láttán örömét fejezte ki, hogy a hívek ilyen nagy számban elkísérték lelkipásztoraikat erre a szép ünnepre.

Böcskei László szentbeszédét egy gyermekkori élményének felidézésével kezdte. Az évente visszatérő máriaradnai zarándoklatra szülei lelkigyakorlattal felérő komolysággal készültek, a gyerekektől kérdezgetve: Te mit viszel a zarándoklatra?

Régi történetek, élmények, bűnök és lelki megújulások kerültek így elő, melyeket minden évben elvihettünk a Szűzanyához – mondta a szónok, majd megvallotta, amikor meghívták Győrbe, ugyanez fogalmazódott meg benne: Mit vihetek a zarándoklatra?

A válaszért – fejtette ki – kicsit tágítanunk kell a kört. Az Isten ajándékaiban való részesedés egyéni, ugyanakkor közösségi élmény is, a zarándok-lét igazi megtapasztalása. S ez sokat jelent a mi számunkra: felelősségünkre emlékeztet a múlt és a jövő iránt is.

A nagyváradi főpásztor ezután számba vette, hogy Isten gondviselése miként működött a magyarság életében az elmúlt évszázadokban. Emlékeztetett, az 1038-as országfelajánlástól Árpád-házi szentjeink oltárra emelésén, Szent László király intézkedésein (melyek közül kiemelte a Szent Jobb tiszteletére emelt bihari kolostort), szentté avatásán, majd fejereklyéjének Győrbe kerülésén, a győri Szűzanya-kegykép 1697-es könnyezésén, valamint a legújabb feltárások nyomán felszínre került egykori nagyváradi székesegyház küszöbén keresztül egészen máig láthatjuk: Isten mindvégig gondosan vezette népét a történelem zarándokútján.

Isten minden ember számára megnyilatkozott a gyermek Jézus képében – folytatta Böcskei László szentbeszédét a napi evangélium magyarázatával. – Simeon jövendölése Mária és József számára egyszerre öröm és váratlan fordulat: feltárul az a nehéz út, melyet a megígért Messiásnak végig kell járnia, s melyben része lesz Szűz Máriának is. S itt kezdjük felfedezni igazán Máriát, kinek küldetése az angyali üdvözletkor örömmel és ujjongással kezdődött, hogy aztán az árnyék világát se kerülhesse ki, megingathatatlan hittel osztozva Megváltójának szenvedésében egészen a Golgotáig.

Ez az a zarándokcsomag, melyet készít számunkra az Úr, s amely által nemcsak a múlt gazdag tartalmát hordozzuk, hanem a jelen hitét és a jövő reményét is – hangsúlyozta a nagyváradi püspök, aki szerint Isten sohasem fárad bele ismétlődő hűtlenségeink egyhangúságába, hanem kezdeményez és megszólít.

Böcskei László ezt követően két személyes élményét felidézve kiemelte, a kommunikációhoz elengedhetetlenül szükséges a személyesség. Isten pedig mindig így közeledik hozzánk, s nekünk meg kell őriznünk benső érzékenységünket, igényességünket, hogy odafordulhassunk hozzá. A fárasztó rutin helyett legyen élmény számunkra az Istennel való találkozás!

A szónok végezetül azt kívánta, ezzel a lelkülettel álljunk most a Szűzanya elé, hogy hozzá hasonlóan csendben munkálkodva, áldozatot vállalva, mi is hűségesek maradhassunk Jézus követésében.

Győri Könnyező Szűzanya, Szent László király, Szent Patrik, Boldog Apor Vilmos és Boldog Bogdánffy Szilárd püspökök, könyörögjetek érettünk! – zárta szentbeszédét a nagyváradi püspök.

A szentmise végén a püspökök és a koncelebráló papság együtt imádkozott a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt, melyet a kegyoltár jelenleg is zajló felújítása miatt a szentélyben helyeztek ki nyilvános tiszteletre.

A búcsúünnep a hívek zarándoklatával folytatódik péntek este, valamint szombaton és vasárnap.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Paksa Balázs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria