Március végéig lehet jelentkezni a Mária Rádió kisfilmpályázatára

2018. február 4. vasárnap 14:03

A Mária Rádió mint missziós műhely a műsorkészítés mellett rendezvények szervezésével és különböző pályázatok indításával is igyekszik evangelizációs küldetését teljesíteni. Mostani kisfilmpályázatuk középiskolás diákoknak és egyetemi hallgatóknak szól; témája az értékek megőrzése.

A Mária Rádió arra hívja a fiatalokat: mutassák be, hogy számukra mit jelentenek az értékek. E videopályázat által szemléletformáló, útmutatónak tekinthető gondolatokat tudnak átadni egymásnak s az elkövetkezendő generációknak.

A pályázat kiírói olyan kisfilmek elkészítését várják, amelyek maximum két percben az alábbi fogalmak egyikét dolgozzák fel: család, testvériség, erkölcs/becsület, igazság, béke, szeretet, erőszakmentesség, függőségektől való szabadulás. A pályázóknak egy, a megadottak közül kiválasztott témát kell feldolgozniuk dokumentumfilm vagy játékfilm formájában, az alkotást mobiltelefonnal rögzítve.

A pályaműveket március 31-ig tölthetik fel a rádió honlapján megadott linkre.

Az első három helyezett alkotásának részleteit levetítik a közszolgálati média vallási műsoraiban; a nyerteseket bemutatják a Mária Rádió műsoraiban és havonta megjelenő magazinjában. A fődíjas nyereménye egy mobiltelefonhoz használható előlencse, nyertes alkotását elhelyezik a rádió honlapján.

A pályaművek értékelése több körben történik: a március 31-ig beérkezett videók közül a zsűri kiválasztja a legjobb harminc alkotást, amelyekre a Mária Rádió Facebook-oldalán lehet szavazni április 15-től május 15-ig. Az első tíz legtöbb szavazatot kapott kisfilm közül választja ki a zsűri a három legjobb alkotást, s hirdeti ki május végén. A zsűri elnöke Dér András filmrendező.

Forrás: Mária Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-csaladoknak-2-resz-ma-ugyanazt-tesszuk-mint-nacik-csak-feher-kesztyuben
Ferenc pápa a családoknak (2. rész): Ma ugyanazt tesszük, mint a nácik, csak fehér kesztyűben!

Június 16-án délben a Szentatya a Családtársulatok Fórumának delegációját fogadta a szervezet fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából. Ferenc pápa rögtönzött beszédét – mely kiragadott részleteiben bejárta a magyar sajtót is – két részletben, teljes terjedelmében közöljük.

09:01
szemelyi-valtozasok-egyhazmegyeinkben-2018
Személyi változások egyházmegyéinkben – 2018 – FRISSÍTVE

Az alábbi személyi és szervezeti változások lépnek életbe a 2018. évben egyházmegyéinkben.

10:28