Harminchat lelkipásztor várta a híveket a Debrecen Eye óriáskeréken

2019. január 8. kedd, 19:12

Január 5-én a Debrecen Eye óriáskerék kabinjaiban harminchat lelkipásztor várta az érdeklődőket, hogy ég és föld között beszélgessenek velük. Az eseményt a „Szólj be a papnak!” csapata szervezte.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

„Lenne kedved néhány kört megtenni a debreceni főtéren lévő óriáskeréken egy pap vagy lelkész társaságában? Kérdezheted őt vallásról, de bármi másról is. Sőt, utána egy forralt bort is megihattok a hüttében. Jól hangzik, ugye?” – így hirdette meg Veres János református lelkész ötlete nyomán különleges eseményét a Szólj be a papnak Egyesület és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft.

A karácsonyi ünnepkör zárásaként a vízkeresztet megelőző napon, január 5-én ennek szellemében telt meg Istent kereső emberekkel a 45 méter magas debreceni óriáskerék 36 gondolája.

A nem mindennapi eseményen hét debreceni keresztény felekezet képviselői vettek részt. Az egyházzal ritkán kapcsolatba kerülő érdeklődők beszélgethettek többek között Fekete Károllyal, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével; Kocsis Fülöppel, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitájával; Palánki Ferenccel, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspökével és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel, a Párbeszéd Háza igazgatójával.

A program különlegességét a szokatlan helyszínválasztáson túl az is adta, hogy Rómától a Kálvinista Rómáig tíz településről érkeztek egyházi személyiségek erre az alkalomra, melynek során kötetlen és közvetlen módon beszélgettek a százötven regisztrált érdeklődővel.

Az említett egyházi vezetők mellett jelen voltak és sikerrel vitték közelebb a vallást, nyitott szívvel válaszoltak a hit és az élet kérdéseire Arany Barbara, Balogh Barnabás, Bertha Zoltán, Bogáti Attila, Bukáné Zakar Zsuzsanna, Damásdi Péter, Domokos Zsolt, Ferenczi Richárd, Górski Jacek, Gyatyel Péter, Gyatyel-Horváth Eszter, Kálmán József, Kiss László, Kovács Gergő, Kovács-Szécsi Dóra, Krakomperger Zoltán, Markovics Balázs, Mézes Zsolt, Nagy Zsolt, Németh István, Orosz István, Pető Albert, Péter-Szarka László, Püski Eszter, Restás László, Sipos Barnabás, Sziklai Dávid, Tóth Attila, Törő András, Veres János, Vígh Tamás és Zolcsák Miklós.

A rendezvény a szüntelen hóesés ellenére változatlanul nagy létszámban a régi városháza udvarán folytatódott, ahova a püspökök vezetésével átsétált a közösség. Az Angyalligetben a közelgő vízkereszt alkalmából minden résztvevő egy-egy gyertya fénye mellett fogadta a főpapi áldást. Az egyházak és a kapcsolatot kereső emberek részéről kinyilvánított igény miatt a szervezők a rendezvény folytatását tervezik.

A Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. megbízásából az Atomic Média Kft. egy kisfilmet is készített a nem mindennapi eseményről.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
bunbanat-vatikanban-tulsagosan-onelegultek-voltunk-hogy-szembenezzunk-egyhazunk-sotet-oldalaval
Bűnbánat a Vatikánban – Túlságosan önelégültek voltunk, hogy szembenézzünk Egyházunk sötét oldalával

Február 21 és 24. között a kiskorúak védelméről szóló négynapos tanácskozást tartanak a Vatikánban. Február 23-án este a kiskorúak védelméről szóló püspöki tanácskozás résztvevői bűnbánati liturgián vettek részt, amelyen a ghánai püspöki konferencia elnöke, Philip Naameh érsek mondott szentbeszédet.

2019. február 23. szombat
a-pajzs-megerosit-es-felvertez-szabo-ferenc-sj-kapta-iden-parma-fidei-hit-pajzsa-dijat
A pajzs megerősít és felvértez – Szabó Ferenc SJ kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén Szabó Ferenc SJ kapta. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett díjátadót február 23-án tartották Budapesten, a jezsuiták Párbeszéd Háza dísztermében. Az eseményen Erdő Péter bíboros is részt vett.

2019. február 23. szombat