A remény fellángolását jelentette sokaknak – Megemlékezés Leó Celano premontrei szerzetesről

Simonffy Jenő csornai apát (†1954) megbízására a „Hét Alapító Atya” új hazát keresett a premontrei rendi életnek, hogy átmentsék azt a kommunista rezsim utáni időszakra. Hubertus Noots (†1967) generális apáttal történt megbeszélésük után világossá vált számukra, hogy ennek az új helynek (amelynek a célja a „csornai premontrei közösség helyreállítása” volt) az Egyesült Államokban szükséges lennie. A számos nehézséggel szembenéző kis magyar premontrei csoport több állomás után így talált végső otthonra a kaliforniai Orange Megyében. Az újjászerveződő közösség kezdeti lépéseinek hivatalosan kinevezett vezetője Haigli Szilárd atya volt (†1986), azonban az utánpótlás, a növendékképzés, a mindennapi munka és mindennek az elengedhetetlen hátterét szolgáló épületek fokozatos tervezési és építési gondjai a közösség szellemi-lelki vezetőjére, Keresztesy-Parker Lászlóra hárultak (†2010), beleértve az akkori Los Angeles-i érsekkel, James F. A. McIntyre bíborossal (†1979) való tárgyalásokat is 1957-től kezdve.

Ez az a mai szemmel szegényes, nagyon egyszerű és komoly fizikai munkát is megkívánó háttér, amikor a premontrei szerzetesi hivatásukon gondolkodó első növendékek átlépik a kopár tájba simuló noviciátus ideiglenes épületének küszöbét. Ezek az évek kezdetben sok csalódást okoznak az alapító atyáknak, hiszen az új – immár amerikai születésű – fiatalok csak rövid ideig maradnak meg a rendi növendéki kötelékben. A szellemi és fizikai munka összhangja, a teljes napot átitató hétszeri közös imádság, a nehéz, zord lakhatási és étkezési körülmények, és a precíz, hosszú ideig tartó jelöltségi, noviciátusi és ideiglenes fogadalmi időszak új a könnyebb életformából érkező fiatalok részére. 1967-ben azonban megjelenik az első reménysugár az orange-i premontrei közösség fennmaradása számára. Ekkor kéri jelölt időszakának megkezdését – több társával együtt – Leó Celano, aki már a papi szeminárium elvégzése után jelentkezik a premontreiek közé. A képzés és a próbaidő folyamán minden társa fokozatosan távozik, azonban

az ő tiszta hivatása, világos elhatározása és véghetetlenül derűs lelkülete megingathatatlan.

Így 1969. augusztus 28-án leteszi első fogadalmát a premontrei rend orange-i Szent Mihály Perjelségében Keresztesy-Parker László kezébe. Fogadalmával a magyar alapítású kaliforniai premontrei közösség reménye, a szűk évek után, újraéledt.

Meghatók és egyúttal megrendítők voltak azok a történetek, amelyeket Keresztesy-Parker apát úr ezekről a korai évekről elmondott. A történetekben azonban mindig kitüntetett helyen szerepelt Leó Celano, az első megmaradt amerikai premontrei hivatás munkája, egyedülálló tiszta lelkülete, az Egyház, a rendtársak és különösen is az emberek felé megnyilvánuló végtelen szeretete. Mindezt még hatékonyabban tudta gyakorolni 1972-ben történt pappá szentelését követően.

Leó atya a hetvenes-nyolcvanas években fokozatosan a bármely körülmények között lévő emberi élet védelmezésének katolikus példaképévé vált az USA keleti partjától a nyugatiig. Évtizedekig egyedülálló, fáradságot és áldozatot nem kímélő munkát végzett a kaliforniai Norwalkban lévő, Déli Befogadó Központ nevet viselő börtönben. Itt hatszázötven fiatalkorú férfi bűnözőt tartottak fogva, akiket meghatározott nevelési időszak után küldtek át különböző büntetés-végrehajtási intézményekbe, hogy a kiszabott büntetési idejüket letöltsék. A fogvatartottak egytől egyig droggal való visszaélés, nemi erőszak, fegyveres rablás és gyilkosság miatt kerültek az intézet falai közé. Leó atyára nemcsak az intézet vezetői emlékeznek vissza a legnagyobb tisztelettel, de az elítéltek évtizedekkel később is meggyőződéssel állítják:

neki köszönhetik, hogy tisztességes életet élhetnek, családban, és nem kell szégyenkezniük gyermekeik és embertársaik előtt.

Amikor megjelent az amerikai püspöki konferencia kiadásában az új teljes bibliafordítás, minden elítéltnek – átszállításuk előtt – egy saját példányt ajándékozott Leó atya, egy személyre szóló mottót belejegyezve. Ezeket a köteteket a szabadultak jelenleg is a legnagyobb becsben tartják otthonaikban.

Az élet megbecsülése és védelme azonban Leó atya papi-szerzetesi munkájában nem csak az elítéltek lelkipásztori segítségében mutatkozott meg. Széles körben ismert volt az ún. „pro-life” mozgalomban történő aktív részvétele miatt. Számtalan beszédet tartott és vitán vett részt Kaliforniában, amelyek során sokakat meggyőzött világos és szenvedélyes érvelésével. Prédikációs tehetségét az élet, különösen minden megfogant élet védelmének szolgálatába állította. 1989. április 30-án személyesen állta el az „Operation Rescue” szervezésében megtartott tüntetésen az ingelwoodi abortuszklinika főbejáratát, követelve a meg nem született életek jogait. A tüntetés következtében ugyan letartóztatták, de az erről készült felvételek huszonnégy óra alatt bejárták az egész Egyesült Államokat, és tömegek követelték  szabadon bocsátását. Ettől fogva minden jelentősebb pro-life rendezvény vezérszónokává vált.

Maradandó emlékem, hogy ott lehettem az utolsó nyilvános nagy életvédő előadásán, amelyet Anaheimben (Kalifornia) tartott 2007-ben. Akkorra már nagyon rosszul látott, de a lelkesedése és hiteles mondanivalója töretlen volt. Nemcsak a régi emlékeket idézte fel, hanem szívszorító módon mutatta be a jelenlévőknek az emberi élet értékét, a fogantatástól a természetes halálig, függetlenül származástól, földrajzi, társadalmi, anyagi vagy egészségi helyzettől.

Utolsó éveiben visszavonultan élt apátsági szobájában. Látási problémái miatt nehezen közlekedett, de számítógép segítségével folyamatosan olvasott. Nemcsak az egész Egyesült Államokból, de szerte a világból folyamatosan látogatták, keresték telefonon, hogy mély, határozott hangján elmondott gondolatait meghallgassák, és elektronikus formában rögzíthessék.

2022. februárra bizonyossá vált, hogy az élet védelmének szentelt evilági élete rövidesen lezárul, és követi annak a hét magyar rendtársának az útját, akiknek az életén keresztül meghallotta Krisztus hívó szavát, és akiket egész életében mélységesen tisztelt. Az a remény, amely 1967-ben történt orange-i belépésével feléledt, a döntését követő években és évtizedekben egyre többekben lángolt fel, hogy a premontrei hivatást válasszák a magyar alapítású kaliforniai Szent Mihály Apátság közösségében.

Nyugodjon Békében!

Magyar Kurír