A zsolozsma nem magánimádság – Beszélgetés Balasi Barnabás orgonaművésszel

– Ön már tizennégy éves korában elhatározta, hogy egyházzenész lesz. Mi vonzott egy kamaszfiút a transzcendens zenéhez?

– Ez nagyon nehéz kérdés, mert vissza kellene mennem az időben egykori tizennégy éves önmagamhoz. Annyiban viszont könnyű, hogy akkoriban sokan újra felismerték az egyházzene jelentőségét, elindult az önálló tanszék a zeneakadémián, egyre többen jelentkeztek egyházi orgonistának. Az egyházzene új virágkorát élte. Annyian voltunk a kántorképzőn, hogy nem volt elég egy osztály, és szinte professzionális szintű oktatásban részesültünk. A középfokú zenei tanulmányaimat a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Bartók Béla Konzervatórium orgonaszakán végeztem. Karnagyi diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztem, 2011–2015 között pedig a bécsi Zeneakadémia orgona-előadóművész szakán, de tanultam Párizsban is.

– Beszélne egy kicsit a zsolozsmáról?

– A zsolozsma az Egyház legfontosabb imádságos formája a szentmise után. A legújabb, aktuális Zsolozsmáskönyvünk előszava is határozottan leírja, hogy

ez nem a papok imádsága, hanem az egész Egyházé, a hívekkel közösen végzendő.

Eredetileg a szerzetesrendekhez kötődik, de később a világi papokra is kiterjesztették, hogy a nap folyamán meghatározott időszakokban végezzenek imaórákat az Egyház előírásai szerint. Ezeknek az imaóráknak a gerincét a zsoltárok alkotják. A zsolozsma tehát elsősorban a zsoltározásra épül.

– A szentmise és a zsolozsma között rendkívül szoros a kapcsolat…

– Ez abszolút így van, mert a zsolozsmát is úgy kell elképzelni, mint a szentmisét: az egyházi év minden napjára meg van írva a zsolozsma, az összes ünnepre is. Amikor kiragadunk egy ünnepet, akkor az adott szentmise szövegéhez szorosan illeszkedik az ünnepi reggeli vagy esti dicséret szövege. Ez nagyon nagy gonddal, körültekintéssel készült el az évszázadok során.

– Mit jelent az, hogy Önök szeretnék a zsolozsmázást visszaállítani a katolikus hívők gyakorlatába, és ehhez különböző módszereket használtak a Szent Anna-templomban?

– Elsődleges célunk, hogy a ma föllelhető papi zsolozsma – de mint mondtam, a hívek számára is íródott – hivatalos egyházi szövegét használjuk a mai gyakorlatba átültetve. Május óta imádkozzuk e módszer alapján a zsolozsmákat. A hívek számára ez valóban újdonságként hatott. A zsolozsma a papok magánimádságaként jelen volt, van, de ez nem magánimádság. Arra gondoltam: vegyük elő úgy a zsolozsmát, hogy egészítse ki az ünnepeinket. Próbáltam elhelyezni az egyházi év folyamán, hogy az kiegészítse és hozzátegyen egy-egy ünnepi szertartáshoz.

– Mondana példát? Illetve miért hatott ez újdonságként a hívők számára?

– Induljunk ki megint a célból és a hogyanból. A legfőbb célom az volt, hogy megszerettessem a hívekkel a zsolozsmázást. Ez könnyű volt, és most is az, mert adja magát a zsolozsma szépsége. Ez sikerült, a hívek nagyon szeretik az új formát. A másik célom kapcsolódik ahhoz, hogy

a zsolozsmában olyan örökségek, hagyományok vannak, melyek másként kimaradnak a hívők életéből, pedig ezeknek nem csak a hagyományőrzés a funkciójuk. Ilyen a Magnificat mint imádság, amit gyönyörűen lehet énekelni.

Ez sehol nem kerül elő az egyházi év folyamán egy római katolikus hívő számára, csak a vesperásban. Ez baj, hiszen a Magnificat az esti dicséret csúcspontja. Azt látom a híveken, hogy hihetetlen örömmel éneklik ezt az imádságot. Átérzik, de sehol máshol nem tehetik ezt meg. Mondok más példát. Most, amikor a kisebb imádságformáink, így például a litánia kicsit háttérbe szorul, különösen a városban, de másutt is, a négy latin Mária-antifóna jelentősége óriási mértékben megnövekedett. Ezek hozzátartoznak az alapműveltséghez, így elérhetővé kell tenni őket a katolikus hívő számára: a Salve Reginát, a Regina Coelit, az Alma Redemptoris Matert, az Ave Regina caelorumot. Itt fontos, hogy latin nyelven énekeljünk, mert ez örökség. A szöveget elolvashatják a hívők, hogy az mit jelent, de a dallam a szöveg egységében gyönyörűbb mindegyiknél. Számos ilyen pontot ragadhatunk ki a zsolozsmából, ami csak a vesperáson keresztül jön elő a gyakorlatban. Picit értékmentés is ez. Maga az, hogy a hívők megtanulnak zsoltározni. Kicsit ott van az életükben, mert a szentmisében a válaszos zsoltárban találkoznak a zsoltározás fogalmával, a zsoltárdallamok szinte a fülükben vannak, de minden egyes alkalommal tapasztalom: nagy élmény számukra, hogy megtanulhatnak zsoltározni, és ügyesen csinálják.

– Milyen módszerekkel próbálják mindezt megvalósítani?

– Itt mindenképpen fontos megemlíteni: a legfőbb oka talán annak, hogy nem végezzük a zsolozsmákat, az az, hogy a Zsolozsmáskönyvben szinte csak szöveget látunk, kottát alig-alig. A legújabb kiadásokban már vannak a könyv utolsó lapjain útmutatások arról, hogyan lehet elindulni, milyen támpontok alapján. Ma úgy ismerjük a zsolozsmát, hogy azt mondják, pedig eredetileg énekes műfaj. Számunkra ez volt a fő kiindulópont:

adjuk meg a hívőnek a lehetőséget, hogy végigénekelhesse az egészet. Ez a szépsége ennek az imaórafajtának.

A módszerben sok mindent alkalmazunk. Külföldi mintához folyamodtam. Utánajártam, hogy a környező országokban, illetve Nyugat-Európában hogyan imádkozzák, ott ugyanis sokkal jobban ápolják a zsolozsmázás hagyományát a hívek, mint Magyarországon. Megfogalmazódott bennünk: ha már van legújabb kori, nagyon jól megszerkesztett és érthető szövegünk, akkor legyen legalább ilyen közérdekű az is, amit énekelni kell hozzá. Lényeges szempont volt számomra, hogy amikor a hívő beül az esti dicséretre, ne érezze magát teljesen másként, mint amikor a szentmisén van. Ne érezze úgy, hogy alapvetően mást kell csinálnia, mint ott. Ahhoz, hogy ezt elérjük, sok módszer létezik, így jelentős a verses népénekek szerepe. A dallamok pedig, amiket összeállítok, közérthetőek legyenek és rímeljenek a szentmisére. A dallamokat bizony meg kell írni. Hétről hétre írom az antifónákat, mert zsoltártónusokat az ember kitalál hozzá, de ez a része még nincs a magyar gyakorlatban megírva.

– A gregorián antifónákra ír dallamokat?

– Igen. Megvannak a gregorián típusaink, ahogyan például az Éneklő Egyházra is használunk antifónákat, és ezekre írom a dallamokat. Nem új történet ez, mert Dobszay László és az egyházzenei tanszék már sok-sok éve kiadta, az év 365 napjára dallamokkal ellátva a zsolozsmáit. Külön kell azonban választanunk a két vonalat. Az a népzsolozsmák vonala, és ott a szöveg más, mint az Egyház hivatalosan kiadott Zsolozsmáskönyvének a szövege. A mi vonalunk ez utóbbira épül, nem az volt a célunk, hogy a népzsolozsmákat kövessük, hanem az Egyház mai előírásai szerinti, ha tetszik, modern kori zsolozsmának a szövegét használjuk föl. Ezt mindenkinek tanulnia kell, úgy a híveknek, mint az orgonistáknak.

Nehogy azt gondolja bárki, hogy itt, a Szent Anna-templomban kész tudással láttunk neki az újításoknak. Mindannyian tanuljuk a dolgot. Én előénekesként veszek részt a zsolozsmák éneklésében, felkértem a fiatalabb kollégáimat, hogy orgonáljanak, ugyanis orgonás vesperást kell elképzelni. Tanulja az asszisztencia, a papság, mindnyájan egy tanulási folyamat részesei vagyunk. Néha csetlünk-botlunk, de érezzük ennek a súlyát és szépségét. Örülök, hogy a hívek rendkívül lelkesen vannak jelen. Augusztus 15-én, Szűz Mária ünnepén is telt házas templomban imádkoztuk végig a Nagyboldogasszony-vesperást.

Közösségformáló ereje van ennek. Kár lenne, ha a Zsolozsmáskönyv a polcon maradna. Szeretnénk támpontokat adni a többi egyházközség, plébániák számára is, hogyan lehet a zsolozsmázást visszaállítani a katolikus hívők gyakorlatába, milyen módszerek mentén lehet elindulni.

A kottákat, az énekeket közzétettük az interneten – szentannazene.hu –, így bárki számára elérhetők.

Szeretettel várjuk mindazokat, akik részesei akarnak lenni ennek, hogy csatlakozzanak az imádságunkhoz, így legközelebb szeptember 8-án este, Kisboldogasszony vesperásán.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír