Családfesztivált szerveznek Debrecenben a domonkosok

Megszentelt élet – 2019. május 25., szombat | 9:31

Május 23-án Debrecenben, a Szent László-plébánia II. János Pál termében sajtótájékoztatón mutatták be azt a Szent Domonkost ábrázoló képet, amelyet a május 24-én, pénteken 18 órakor kezdődő szentmisében helyeztek el a debreceni domonkos templomban.

Az eredeti kegykép az olaszországi Sorianóban található. Előtte és másolatai előtt már több száz csoda, imameghallgatás történt, amikor meddő párok gyermekáldásért, valamint édesanyák gyermekük egészséges születéséért kérték a szent közbenjárását.

A kép másolatának elhelyezése alkalmából május 24. és 26. között háromnapos ÉletÖröm – Szent Domonkos Családi Fesztivált rendeznek Debrecenben, melyen az élet védelmét szolgáló természetes családtervezési módszert, a Ciklus-csodát is bemutatják.

Tokodi László domonkos szerzetes a sajtótájékoztatón elmondta: mintegy két éve kezdtek el foglalkozni a természetes családtervezés, illetve a meddőség témájával. Ma Magyarországon minden ötödik pár meddő, és sok esetben az orvosok nem diagnosztizálnak betegséget, rendellenességet, így segítséget sem tudnak nyújtani.

A domonkos rend debreceni közössége felelősséget érez azok iránt, akik ezzel küzdenek. Az emberi képességek határaihoz érve jutottak el arra az elhatározásra, hogy a természetes mellett a természetfölötti, vagyis Isten segítségét kérjék – ismertette Tokodi László OP. – A sorianói Szent Domonkos-kegyképhez és annak különböző országokban elhelyezett másolataihoz több száz csoda, imameghallgatás kötődik. A szent közbenjárását különösen gyermekáldásért, egészséges gyermek születéséért imádkozó édesanyák kérték és kérik ma is a kép másolatai előtt. E hagyományhoz tartozik egy öv is, amelynek viselése folyamatosan emlékezteti a közbenjárást kérőt imaszándékára és arra, hogy érte Szent Domonkos imádkozik.

A Szent Domonkost ábrázoló immár debreceni képet a város neves festőművésze, Potyók Tamás készítette. A domonkos szerzetessel erről készült interjút ITT olvashatják el.

Lukács Krisztina, a Magyarországi Billings Központ igazgatója örömét fejezte ki, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a Billings ovulációs  módszer. Kifejtette: a fogamzásgátlás kultúrájában élünk, és mindenhol elérhetőek már a mesterséges szerek, eszközök. Attól természetes a családtervezés, hogy sem a lélekre, sem a testre nincs káros mellékhatása, hiszen csak a női ciklus megfigyeléséről van szó – mondta el a szakember. Beszélt többek között arról, hogy a módszert 1953-ban dolgozta ki az ausztrál Billings orvos házaspár, új korszakot nyitva meg a családtervezés történetében. 99 százalékos hatékonyságú, a legmegbízhatóbb módszer; megtanulása és alkalmazása is egyszerű. Használata önmegfigyelésen alapul. Több mint száz országban működnek Billings-központok. Teréz anya lányai nők ezreinek tanították meg ezt a módszert: amikor Indiában a kalkuttai nyomornegyedekben három év alatt harmincezerrel csökkent a születendő gyermekek száma, az indiai kormány hivatalosan is elismerte. 

Szegedi Lilla a Creighton-módszerről beszélt, amely a Billings házaspár által felfedezett alkalmazást továbbfejlesztve a várandósság elérésére, illetve elkerülésére szolgál; itt már táblázat formájában történik a megfigyelések rögzítése. A szakember bemutatta a táblázat elkészítését, majd hangsúlyozta, hogy erre épül a NaPro Technológia. E helyreállító orvosi gyógyászattal a meddő párokat vagy a termékenységet gátló rendellenességeket gyógyítják; a táblázat többek között a meddőség kivizsgálására, hormonális eltérések gyógyítására is alkalmas. E módszerben a pár kapcsolatának építésére is figyelnek, hiszen ez egy közös módszer, nem csak a nő felelőssége – hangzott el a sajtótájékoztatón.

* * *

Kísérőrendezvényeket is ajánl a debreceni domonkos közösség, melyről szintén beszámoltak a sajtó munkatársainak. Az ÉletÖröm – Szent Domonkos Családi Fesztivál programjait május 25-én a Nagyerdei Állatkertben, 26-án a Kölcsey Központban tartják.

A Nagyerdei Állatkertben gyermekprogramokkal várják a családokat szombaton: a legifjabbakat arcfestéssel, népi gyermekjátékokkal, kézműveskedéssel, hangulatos gyermeknapi forgataggal; a felnőttek a különböző standoknál szakemberek segítségével megismerkedhetnek az a Ciklus Csoda elnevezésű programmal, tájékoztatást kaphatnak az abortusz kockázatáról, továbbá tanúságtételeket hallhatnak olyan családoktól, akik Down-szindrómás, autista gyermeket nevelnek.

A fesztivál vasárnap a Kölcsey Központban folytatódik, ahol a domonkos plébánia a város gyermeknapi rendezvényéhez csatlakozik. Több korosztályt megszólító programmal várják a családokat: a legapróbbak ringatózhatnak; a Nagyerdő is sok meglepetést rejteget a gyermekek számára, és koncertet ad Halász Judit is. Sok ingyenes foglalkoztatót szerveznek az érzékenyítés témájában. 

Forrás: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szabó Dávid

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria