A katolikusok igazi kincse az Eucharisztia – Bocsa József SchP a váci örökimádás-kápolnáról

2018. augusztus 12. vasárnap 19:24

Magyarországon elsőként a váci piarista Szent Anna-templomban nyílt az év 365 napján 24 órában működő valódi örökimádás-kápolna, 2014 júniusában. Az eddigi tapasztalatokról Bocsa József SchP piarista házfőnököt, a templom plébánosát kérdeztük.

– Az elmúlt négy esztendő alapján mit mondhatunk, mekkora igény mutatkozik a hívek részéről az éjjel-nappal folyamatosan elérhető szentségimádás iránt?

– A nap szinte minden szakában, de különösen munkába menet és munkából jövet egyre többen betérnek a kápolnába, és az óra gazdája mellett majdnem mindig találok ott másokat is. Több olyan emberről is tudok, akinek Vácra költözésében szerepet játszott az is, hogy itt örökimádás van. Egyeseknek annyira az életük részévé vált a szentségimádásban töltött óra, hogy már el sem tudják képzelni az életüket nélküle. De mindig szükség van újabb örökimádókra is, akik vállalnak hetente egy-egy órát, mert többen meghaltak vagy elköltöztek a kezdetek óta, esetleg megváltoztak az életkörülményeik. Budapesten két helyen is elérhető már örökimádás, ezért teljesen érthető módon vannak, akik ott kapcsolódnak be az Oltáriszentség imádásába.

– Milyen gyümölcsei vannak az állandó szentségimádásnak? Előfordultak-e megtérések ennek hatására?

– Az igazi megtérések a szív mélyén zajlanak, ezekről nem biztos, hogy beszámolnak az emberek, vagy esetleg csak évekkel később szerzünk tudomást róluk. De emlékszem egy olyan esetre, amikor egy asszony elmenekült a férje elől, ide jött, ebbe a kápolnába. Imádkozva találtam rá. Szóba elegyedtem vele, és éjszakára befogadtam a rendházba. Másnap a férje eljött érte a kápolnába. Rendeződött a kapcsolatuk. Arról is vannak visszajelzések, hogy a hetente egy órát vállaló szentségimádók – általuk valósulhat meg az örökimádás –, amikor valamilyen ok miatt nem tudtak eljönni, előfordult, hogy hitetlen családtagjaikat vagy barátaikat kérték meg a helyettesítésre. Bizony e helyettesek közül többen is a kápolnában töltött egy óra alatt indultak el a hit útján, illetve tértek vissza oda. Az itteni örökimádásnak egyik konkrét gyümölcse, hogy valaki időskorában lett elsőáldozó. Volt, aki az itteni szentségimádások hatására lett reformátusból katolikussá, és azóta is oszlopos tagja az örökimádásnak. Egyszer egy buddhistával találkoztam a kápolnában, akinek fogalma sem volt az Oltáriszentségről, de számára megmagyarázhatatlan isteni jelenlétet tapasztalt ott.

– Hogyan jöhet létre bensőséges kapcsolat az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus és köztünk? Tudjuk, hogy a hit kegyelem, de ez nem jelenthet teljes passzivitást a részünkről. Az első lépést nekünk kell megtennünk?

– Jézus teljesen nekünk adja magát, szüntelenül jelen van számunkra. Ennek legbiztosabb formája az Oltáriszentségben való jelenlét. Ha nyitunk felé, ha rendszeresen rászánunk bizonyos időt a vele való találkozásra, ha elidőzünk jelenlétének helyén, akkor biztosan válaszolni fog, hiszen értünk van ott, s csak arra vár, hogy megajándékozhasson minket, hogy elmélyülhessen köztünk a szeretetkapcsolat. Az örökimádás egyik résztvevője azt mondja, az az egy óra, amelyet az éjszaka csendjében a kápolnában tölt, a napja legértékesebb órája, minden fontos dolog ott rendeződik a számára.

– Az evangélium szerint az emmauszi tanítványok szeme megnyílt, amikor Jézus kezébe vette a kenyeret és megtörte. Ez kellett ahhoz, hogy felismerjék, noha előtte világosan elmagyarázta nekik, hogy az írások szerint mindennek úgy kellett történnie, ahogyan történt. Ez ránk is jellemző. Mindnyájan emmauszi tanítványok vagyunk?

– Igen, a kenyértörésben, az élet kenyerének jelenlétében és imádása közben nyílnak meg lelki szemeink, ilyenkor fedezzük fel Isten keze nyomát az életünkben. Ott érnek össze a szálak, ott nyerünk különleges rálátást az életünkre, az Egyházban és a világban zajló eseményekre. Ott látjuk meg a helyünket, ott tisztázódnak a céljaink, a küldetésünk. Nagyon sok világosságot kapunk, az ő fényében látjuk meg az igazi fényt.

– Az Oltáriszentségben a végtelen béke és szeretet van jelen. Miért nem ismerjük ezt fel, miért csak időlegesen érint meg bennünket ez a lelkiség? Hiszen ha nem így volna, egészen másként működne a világ.

– A hit ma komoly válságban van a világban és az Egyházban is. Meggyengült az Oltáriszentségbe vetett hit is. Pedig az, hogy a nagy hitetlenség és a rengeteg bűn miatt még nem dőlt össze a világ, éppen az eucharisztikus áldozatnak, a szentmisének és a katolikus templomokban jelen lévő Oltáriszentségnek köszönhető. Ezek tartják meg a világot.

– Sokan mondják, hogy a világban zajló folyamatok végzetesen rossz irányba haladnak, ezért már kevés az emberi erő, itt már csak Krisztus segíthet. Oda kell menni hozzá, vagyis az Oltáriszentség elé. Ha ez ennyire egyszerű, miért utasítják el ezt olyan sokan?

– Ez a gonoszság titka a világban. De teljesen logikus: ha az alapvető táplálékot, az élet kenyerét az ember elutasítja, vagy méltatlanul veszi magához, akkor nem csoda, ha ott tart a világ, ahol tart. Akik viszont odamennek az Oltáriszentséghez, akik Jézus valóságos testével és vérével táplálkoznak, akik imádják őt az Oltáriszentségben, azok megtapasztalják az életükben jelenlétét, gyógyítását, erejét és békéjét. 

– A váci Szent Anna-templomban már 2005 óta rendszeresen mutatnak be szentmiséket, amelyeken gyógyulásokért imádkoznak. Az örökimádás megkezdése hogyan hatott ezekre a szentmisékre?

– Azon a nyáron részt vettem egy papoknak tartott lelkigyakorlaton, amelyet egy indiai nővér, Mary Usha vezetett. Olyan mély nyomokat hagyott bennem ez a kiengesztelődésről szóló lelkigyakorlat, hogy elhatároztam, a rám bízottaknak is közvetítem kegyelmeit. Éppen akkor kapcsolódtunk be egy országos szervezésű örökimádásba, amely tudtommal azóta is működik. A lényege, hogy reggel 6 órától másnap reggel 6-ig más-más városban, faluban tartanak szentségimádást, így valósul meg a folyamatosság. Minden hónap harmadik pénteke esett ránk. Ezeket az alkalmakat összekötöttem a gyógyulást kérő szentmisékkel. Tulajdonképpen minden szentmise gyógyító liturgia, ha ilyen hittel vagyunk jelen azon. E szentmisék után kitesszük az Oltáriszentséget, áldást osztunk vele, és közbenjáró imákat végzünk a jelenlétében azokért, akik kérik ezt. Azt tapasztaljuk, hogy mióta elindult az örökimádás, azóta megnőtt a gyógyító szentmiséken résztvevők száma: egyre többen érkeznek ezekre az alkalmakra az ország legtávolabbi pontjairól, sőt a határokon túlról is. Emellett pedig komoly testi-lelki gyógyulások és szabadulások történnek.

– Az idén jelent meg az Ön szerkesztésében Az engesztelés lelkisége című könyv, amelyben hangsúlyozza, hogy az engesztelés egyértelműen a szeretet lelkisége, ezért szükséges hozzá az élő találkozás Jézus Krisztussal, és a vele való állandó szeretetkapcsolat. Jézussal minden szentmisén találkozhatunk, és ott van velünk a szentmise után is az Oltáriszentségben. Jézus egész földi élete engesztelő élet volt. Nálunk hogyan mutatkozhat meg ez?

– János apostol levelében ezt olvassuk: „Jézus az engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mi bűneinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (1Jn 2,2). Jézus mint az Egyház feje megtette, amit tehetett. Kiengesztelte, összebékítette egymással az Istent és az embert. Áldozattá lett értünk a kereszten, beteljesítette a világ megváltásának művét. Minket, misztikus testének tagjait is arra hív, hogy tegyük hozzá a magunkét a megváltás művéhez. XVI. Benedek pápa kedvenc kifejezésével gyakran hangsúlyozza, hogy Jézus bevon minket a megváltás művébe, engesztelő életébe, szenvedésébe és halálába. Sokan nem értik vagy félreértik Pál apostol e kijelentését: „kiegészítem testemben azt, ami Krisztus szenvedéséből még hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24). Hogy miként járulhatunk hozzá a megváltás művének kiteljesedéséhez, annak élő példája a Szűzanya, aki mindenben egy volt szent Fiával. Végigkísérte őt keresztútján, ott állt keresztje alatt is, mindent átélt édesanyai szeretetében. Amikor Szent István királyunk felajánlotta koronáját és országát a Szűzanyának, azzal megalapozta a magyarság engesztelő hivatását, Európa és az egész világ üdvösségéért való felelősségét és tenni akarását, amely éppen napjainkra szépen kiteljesedni látszik.

– A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lelki előkészületeit mennyire segíthetik azok a templomok, amelyekben – mint Vácon, Sopronban, Veszprémben vagy Budapesten – lehetőség van az állandó szentségimádásra?

– A katolikusok igazi kincse, az, ami a többi kereszténytől megkülönbözteti őket, az Eucharisztia. Az a hit, hogy Jézus Krisztus testestül-lelkestül, istenségével és emberségével, valóságosan jelen van nemcsak a szentmisében, hanem az Oltáriszentségben is. Ennek a hitnek a lerombolása az utóbbi években rohamléptekben zajlik az egész világon, az utóbbi napokban éppen a német Egyházban. Nevezetesen azzal, hogy igyekeznek engedélyeztetni az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulását. Több német egyházmegyében éppen napjainkban hagyták jóvá a vegyes házasságban élő nem katolikus házastársak szentáldozáshoz járulását is. Szent II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájával és a Katolikus Egyház Katekizmusának kiadásával is megerősítette az Eucharisztiában való katolikus hitet és Egyházunknak azt a gyakorlatát, hogy a protestáns felekezetekhez tartozó keresztények nem járulhatnak szentáldozáshoz, legfeljebb rendkívüli esetben (gyakorlatilag halálveszély esetén). Annak azonban semmi akadálya, hogy imádják Jézust az Oltáriszentségben. A szentmisében nem vehetik őt magukhoz, mert nem vallják a Katolikus Egyház teljes hitét, és nincsenek kegyelmi állapotban, de az örökimádási kápolnák nyitva állnak előttük, ahogyan bármely vallású ember előtt. Az örökimádási kápolnák védőbástyái lehetnek a katolikus Oltáriszentségbe vetett hitnek, hiszen az ezekbe betérők és itt imádkozók a gyakorlatban tapasztalhatják meg Krisztus valóságos jelenlétének erejét az Eucharisztiában. Nem mindegy, hogy a két év múlva nálunk rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus milyen Eucharisztiában való hitet fog közvetíteni: a Katolikus Egyház Oltáriszentségbe vetett 2000 éves hitét vagy egy protestáns hitet. Minél több örökimádási kápolna és templom lesz az országban, és minél több helyen valósul meg a gyakori szentségimádás, annál tökéletesebb lesz az eucharisztikus kongresszusra való készületünk.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2018. augusztus 12-i számában jelent meg.

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
erdo-peter-megaldotta-mariaremetei-plebania-felujitott-epuletet
Erdő Péter megáldotta a máriaremetei plébánia felújított épületét

Plébániaépülete felújítását ünnepelte a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika közössége. November 18-án Erdő Péter bíboros áldotta meg az egyházközség otthonát.

10:50
ferenc-papa-mindannyiunknak-szamot-kell-adnunk-eletunkrol
Ferenc pápa: Mindannyiunknak számot kell adnunk életünkről!

November 18-án délben, az Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a napi evangéliumról elmélkedve azt hangsúlyozta, hogy a végső időkről szóló szentírási szövegek a jelen pillanat felelős megélésére akarnak figyelmeztetni.

2018. november 18. vasárnap