Búcsút ünnepelt a debreceni Szent László domonkos plébánia

Megszentelt élet – 2016. június 28., kedd | 14:24

A Szent Domonkos-rend alapításának 800. évfordulója alkalmából kétnapos búcsúünnepet tartottak a debreceni Szent László domonkos plébánián június 25-én és 26-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az esemény első napja a templomhoz közeli Bem téren zajlott, emlékezve arra, hogy a domonkos atyák 1943 és 1945 között ünnepi körmeneteiket itt tartották. 2012-ben, a domonkosok letelepedésének 70. évfordulója évében ismét itt vonult az úrnapi körmenet.

Az ünnepség kezdetén Dánielfi Gergely, az Ady Endre Gimnázium végzős tanulója dalokat adott elő, majd Mazsu János önkormányzati képviselő szólalt fel először, aki mint történész arról beszélt, hogy Szent László alakja mit jelentett számára élete és tanulmányai különböző szakaszaiban. Velkey Ferenc képviselő-testületi elnök kiemelte annak jelentőségét, hogy a „köz-térre”, a közösséghez, a város lakóihoz ki tudunk menni, s megmutatni, hogy a domonkosok és a plébánia hogyan tud hozzájárulni a város sokarcúságához. A köszöntőbeszédek után a Debreceni Helyőrségi Zenekar műsorát hallgatták meg a jelenlévők, akik szintén védőszentjükként tisztelik Szent Lászlót. Majd az Ady Endre Gimnázium diákjainak műsora következett, akik domonkos szentekhez és Szent Lászlóhoz kapcsolódó műveket mutattak be, művészeti vezetőjük Várhalmi Ilona volt.

A 18 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Barna Máté OP vikárius volt, aki Szent László apostoli király és Szent Domonkos rendalapító alakját idézve a kettejük élete közötti párhuzamokat kereste. Ahogyan elmondta, bár a király személye mögött politika van, amely sokszor az evangélium szerinti élet kibontakozását hátráltatja,  Szent László mégsem csak király volt: olyan uralkodó is, akit megérintett az evangélium és Jézus jósága. Jézus jósága miatt tudott jó király lenni – fogalmazott. Szent Domonkos az eretnekségekkel teli 13. században indult el, hogy prédikáljon Isten jóságának megnyilvánulásáról. Istennek az emberrel kötött új szövetségében az Isten s az ember elválaszthatatlan. Isten merte felvállalni az embert, bennünk pedig meg kell valósulni annak, amit az emberré lett Jézus megélt. Istenkapcsolatunk következménye a misszió, a tanúságtétel. A szentek azért csodálatosak, mert bennük megvalósult a krisztusi ember. A mi legfőbb feladatunk is az, hogy Krisztus áradjon, sugározzon belőlünk – zárta szentbeszédét Barna Máté vikárius.

A szentmise után a Debreceni Népi Együttes műsorát láthatták a jelenlévők.

Június 26-án, vasárnap a Szent László-templom búcsúi szentmiséjét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök celebrálta. Ünnepi beszédében Szent II. János Pál pápát idézve arról beszélt, hogy a szentek nem azt várják, hogy tapsoljunk nekik, hanem azt, hogy kövessük őket. Szent László példája arra tanít, hogy szeressük, akit ő szeretett, és adjuk oda életünket annak, akinek ő is odaadta azt – mondta a főpásztor. – Szent László kora és élete sem volt mentes a problémáktól. Jézus azonban arra tanított, hogy vegyük fel keresztünket mindennap. S ezt viselni úgy tudjuk, ha szeretetkapcsolatban vagyunk Istennel – hangsúlyozta. – Mi nem erényeinket számolgatjuk, hanem a természetünkből kell fakadnia keresztény létünknek. Szent László király továbvitte István örökségét. Ez arra figyelmeztet, hogy nekünk is tovább kell adnunk hitünket, s arra hív, hogy merjük átadni magunkat a szeretet szolgálatára – fogalmazott a megyéspüspök.

A szentmise végén – a templom hagyománya szerint – az udvaron található, Tyll Aran szobrászművésznő által készített Szent László-szobornál imádkozott Palánki Ferenc püspök a lovagkirály közbenjáró segítségét kérve, majd megkoszorúzta a szobrot.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria