Családi programmal ünnepelték a roma kultúra világnapját Túrterebesen

2018. április 12. csütörtök 17:21

Roma családoknak szervezett piknikkel ünnepelte a roma kultúra világnapját Túrterebesen április 10-én a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye karitászszervezetének Tours-i Szent Márton Közösségi Központja.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A roma szó jelentése ember. A Tours-i Szent Márton Közösségi Központ vállalt küldetése, hogy e szó 21. századi embert jelentsen.

A szatmári intézmény munkatársai nap mint nap azért dolgoznak, hogy oktatási-nevelési, közösségfejlesztési és egészségügyi programok által a társadalmilag kirekesztett, hátrányos helyzetű helyi romák életminőségét javítsák; otthonos, barátságos környezetet biztosítanak az intézménybe járó óvodások és iskolások számára – emellett, a mai modern európai kultúra értékeit képviselve, közvetítő szerepet vállalnak.

A központban zajló aktivitás meghatározója a kölcsönös tisztelet és az elfogadás. A szakemberek fokozott hangsúlyt fektetnek a szülőkkel való együttműködésre is, megpróbálva őket érdekeltté tenni, bevonni gyermekeik fejlesztésébe a közös foglalkozások, események által.

Ilyen közös rendezvény volt a romák nemzetközi napja alkalmából szervezett családi piknik április 10-én, amelyre a Tours-i Szent Márton Közösségi Központot látogató gyerekek mellett családtagjaikat is meghívták.

A szervezők – a Szent Márton-központ és a kolozsvári Roma Közösségek Erőforrásközpontja – színes programokkal biztosították a tartalmas kikapcsolódást. A rendezvény előkészítésébe és lebonyolításába a helyi roma közösség kezdeményező csoportjának tagjai is aktívan bekapcsolódtak.

A futó-, tánc- és énekversenyekre sok gyermek és szülő nevezett be. A családi piknik közösségteremtő és -építő erejét igazolta az, ahogy a résztvevők örültek egymás sikereinek és bátorították egymást.

A versenyben résztvevőket és a szurkolókat a Szent Márton-központ munkatársai bográcsgulyással vendégelték meg.

Az eseményen Gyákon György, Túrterebes polgármestere is jelen volt.

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye; Romkat.ro

Fotó: Palincas Erika

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
lejtenyi-emanuel-otthon-lenni-hivatasunkban-otthon-lenni-az-eletunkben
Lejtényi Emánuel: Otthon lenni a hivatásunkban, otthon lenni az életünkben

Húsvét negyedik vasárnapja, a Jó Pásztor vasárnapja a papi és szerzetesi hivatások ünnepe. Lejtényi Emánuel atyával, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referensével hivatás és küldetés viszonyáról, útkeresésről és önismeretről, kiégésről és megújulásról beszélgettünk.

21:27
ferenc-papa-engedd-hogy-megismerjen-jezus-o-ugy-fogad-el-amilyen-vagy
Ferenc pápa: Engedd, hogy megismerjen Jézus, ő úgy fogad el, amilyen vagy!

Április 22-én a Szentatya arról elmélkedett a déli Mária-imádsághoz kapcsolt beszédében, hogy jó pásztorként Jézus nemcsak erős érzelmeket akar kiváltani bennünk, hanem valódi gyógyulást akar hozni, lehetővé akarja tenni, hogy szép és termékeny életet éljünk.

18:30